Kiadványaink

Lovász Ádám 56-os beszéde
2008. október 24.

Kedves Barátaim! 

Nagy szeretettel köszöntök minden kedves egybegyűltet. Lovász Ádám vagyok, a Váralja Szövetség publicistája. Külön örülök annak, hogy ilyen szép számban megjelentünk, s vettük a fáradságot. Mert igenis, szükséges vennünk a fáradságot, mert az 1956-os év eseményeiről meg kell emlékeznünk.  

Mielőtt erről szólnék, gyorsan annyit engedjenek meg nekem, hogy beszámoljak a Váralja Szövetség megalakulásáról. Alig telt el egy hét, még annyi se azóta, hogy egy hónappal ezelőtt megalapítottuk hivatalosan is a Váralja Szövetséget. Innentől számítva néhány hét, és a bírósági végzéstől függően hivatalos egyesületté leszünk, de már a tagság elfogadta az alapszabályt, így az egyesület megszületett. Ez egy hatalmas dolog. Megalakult egy Magyarországon eddig példa nélküli civil szervezet, amely fő célja, hogy egy erős magyarságot alakítson. Azt hiszem, nem mindegy, hogy mit hoz a jövő, talán ez egy kis optimizmusra ad okot. Egy nagy tapsot kérek neki!

Először is, mi jut eszünkbe, amikor 1956-ra gondolunk?

Az összetartozás, a szeretet, a harc a nemzet megmentéséért, a küzdelem az igazságtalanság ellen. Mindezek a fogalmak jelen voltak. De nem politikusok beszédeiben vagy újságok címlapjain, nem, hanem az utcákon, az emberek mindennapi viselkedésében! Nem zengtek hosszú ódákat egyesek a „szolidaritásról” vagy a „demokráciáról” hanem a gyakorlatban érvényesítették, a parasztemberek szállították az élelmiszert a városiaknak. Nem azért, mert mások rászorultságából akartak pénzt csinálni. Ez eszükbe se jutott. Azért, mert segíteni akartak társaiknak, mert tudták azt, hogy sorsközösséget alkotnak. Ilyen mikor fordulna elő most, szétforgácsolt társadalmunkban? Tudták, hogy egy hajóban eveznek. A kommunizmuson valamint a kereskedelmi televízión nevelkedett nemzedékeknek halvány gőzük sincs erről! „Összetartás, ugyan már, én csak karriert akarok csinálni magamnak. Hát mit érdekeljen engem, hogy xy-nal mi történik?!”- mondják. És még milyen karrier. A következő mondatban panaszkodik alacsony fizetéséről.... 

Az ilyen emberek nem gondolkodnak közösségben. A forradalom idején parányi kisebbséget alkottak, mert mindenki egységben cselekedett és élt. Szükségszerű volt, annak idején másképp nem is tudták elképzelni az életet. Szükség volt az összefogásra, és ez világos volt majdnem mindenki számára. Most is szükség van, de nem világos a többség számára. Kicsinyes belharcokkal van elfoglalva a magyarság, ahelyett hogy egységesen szembenézne a problémákkal, többek között a globalizációval járó kockázatokkal. Megítélésünk szerint túl kevés az az egyén, aki komolyan átlátja a dolgokat. Még kevesebben vannak azok, akik nem csupán elemzik a valóságot, hanem dolgoznak megváltoztatásán. Hangsúlyozom, hogy a jó Isten akaratából vonhatjuk le azt a következtetést, hogy lehetséges igazságosabb világ, ahol minden nemzet egyenlő. Az emberiségen múlik, tehát mi rajtunk, hogy kiemelkedünk-e az általunk alkotott tökéletlen valóságból és áttérünk az Isteni útra. Hiszen a világ jó, mert létezik, és Isten szeretetéből nyeri létét. 

A jövő, ez volt a forradalom dicső jelszava. De nem a kommunisták módjára kívánták építeni a jövőt. A hagyományos bolsevik kommunista módszer a múlt válogatás nélküli lerombolása valamilyen távoli, bizonytalan jövőkép nevében, ami vagy megvalósul, vagy nem. Ez ellentmond a fejlődés alapvető törvényszerűségeinek. Gondoljunk bele: vajon bármi is létrejön szilárd alapzat nélkül? Bármi is létrejött anélkül, hogy valamiből ne lett volna? A válasz ezekre a kérdésekre az, hogy nem. A világegyetem nem a szószerinti „semmiből” jött létre, hanem Isten végtelen szeretetéből. Így az igazi haladás sem a múlt eltörlésével érhető el, hanem az emberek szempontjából hasznos elemek megtartásával, sőt, ápolásával és továbbfejlesztésével. Mint igaz konzervatívok, mi ezt valljuk, és az 56-osok is, minden bizonyíték alapján, ezt vallották. Az erős erkölcs hasznos az erkölcsös ember számára. A közösségi gondolkodás hasznos a közösség összes tagja számára.  

Az a jövő nem veszett el, mely fényei világítottak a lyukas zászlón keresztül. A remény él tovább, mert ugyanúgy égető szükségünk van rá. Látva nemzetünk és az emberiség állapotát, nem hagyhatjuk annyiba! Mártírjaink többet érdemelnek, mint a személyükről való megemlékezés. Azokra, akik a forradalomban szerepet vállaltak, kíméletlen megtorlás várt. Kisemmizés, meghurcolás, emigrációba vonulás, vagy a halál. Ezek a hősök többek voltak annál, hogy csupán megemlékezzünk róluk. Ezek a hősök az életüket tették kockára a jövő érdekében. Nincs befejezve az a nagyszerű mű, amit elkezdtek. Harcoljunk hát testvéreim, harcoljunk ezért a jövőért, a magyarság megváltásáért. Puskák és Molotov-koktélek helyett magyarságért hozott cselekedeteink legyenek a fegyvereink. Az igaz élet ügyét csak a mindennapi élet terén megnyilvánuló akarat viheti előre. Élve gondolkozzunk, és gondolkodva éljünk. 

Többé nem fognak minket a bűn világába visszacsalni, mert mi, akiknek Hazánk van, nem vehetők rá oly könnyen a lebuj életvitelre, mint a gyengejellemű hazátlanok. Be kell ismernünk, hogy nehéz lesz munkánk. Az 1956 utáni nemzedékek eltávolodtak az Élet útjáról, „mert széles az a kapu és tágas az út, amely a pusztulásba vezet, és sokan vannak, akik bemennek rajta”. (Mt.: 7, 13-14). Könnyű volt számos embernek a megalkuvást választani az ellenállás helyett! Könnyebb volt a besúgóknak elárulni bajtársaikat, de vajon most tudnak-e nyugodt lelkiismerettel aludni éjszaka, tudván hogy egyeseket esetleg a halálba küldtek? A jellemtelen ember olykor jobban tud alkalmazkodni a helyzethez, de vajon élet-e rabságban élni? Az 56-osok nem így gondolták. Az ember szabad teremtmény, és szabadságra lett teremtve. Nincsen erkölcsi alapja annak a rendszernek, amely megfosztja a polgárt szabadságától, vagy egyes polgárok szabadságát előnyben részesíti a közösség érdekeivel szemben.  

Teremtsünk hát jobb rendszert, olyan rendszert, amely minél több ember számára hasznos és a keresztény értékrendnek megfelel. Teremtsünk együtt, mi magyarok, jövőt magunknak. Kezdjük a mindennapokban. Ne elégedjünk meg a rossz minőségű áruval: harcoljunk a minőség javításáért és a hazai termékek előnyben részesítéséért. Ne elégedjünk meg a rossz minőségű politikával: követeljük az összes politikustól választási ígéreteik betartását. Ne elégedjünk meg egy rossz minőségű, pazarló gazdasági modellel, ami csak egy szűk elitet gazdagít meg a többség kárán: követeljünk hát gazdasági demokráciát, hogy minden értékteremtő ember saját sorsa fölött uralkodjon. Ne elégedjünk meg rossz minőségű ifjúsággal: a keresztény szülők gyermekeiket világosítsák fel a világ dolgairól, hogy ne legyenek elsodorva a reklámok szennye által a gonoszság útjára.  

1956 emléke most is bennünk kell, hogy éljen. Ma is szükség van odaadó emberekre, akár itt, a civil szférába. Most szerencsére nem kell fegyvert fogni, de azért az éber, az országért aggódó emberekre kíméletlenül nagy a szükség. Mert mit ér az ember, ki ha kell, harcolni nem mer!? 56-ban életüket áldozták a hazáért. Most néhányan 200 Ft-ot sajnálnak letenni az asztalra, amikor arról van szó, hogy csináljunk valamit, valami olyat, ami esélyt ad. Esélyt ad arra, hogy a nemzet előrébb jusson, gyarapodjon. Az egyéni versenyzésből csak sok vesztes származik, és egy tucatnyi nyertes. Különösen akkor van ez így, amikor egyes versenyzők eleve erősebb pozícióból kezdik a versenyt, mint a többiek. Ez elmond mindent a mi rendszerváltozásunkról, amit érdemes tudni. Viszont az együttműködésből több jó származhat. Akkor mondható egy nemzet igazán gazdagnak, amikor minden egyes tagja részesül a gazdagságból annak mértéke szerint, hogy mennyit járul hozzá munkájával a közjóhoz. A mai Magyarország, és a mai világ ilyen megvilágításban igazán szegénynek mondhatóak. 

Magyarországon súlyos mentális válság van. A Váralja Szövetség szinte már megalakulása óta foglalkozik a helyzet súlyosságával. Fél éve Tata városban éppen a magyar fiatalság jövőjéért tartottunk egy körmenetet. Akkor alig voltunk kéttucatnyian, soha nem mertük volna biztosra gondolni, hogy fél év elteltével így megsokasodunk. Mégis, volt hozzá hitünk, kitartásunk és szorgalmunk. Múlt vasárnap megalapítottuk az egyesületet, ma megemlékezést tartunk ennyi emberrel, s biztos lépéseket teszünk meg a jövő felé. Kedves Barátaim, ez adjon nektek, nekünk erőt! 

Sajnos, ma nagyon komoly problémák vannak ebben az országban. Most a gazdasági dolgokba annyira nem szeretnék belemerülni. Mindenki érzi, nyilván tudja, miről van szó. Mégis, ennek a válságnak nem csak a pénzben kifejezhető oldalát kell néznünk. A pénz nem lehet cél az életben, a pénz csak eszköz lehet a céljaink elérésében. Sajnos ezt az alapvető emberi törvényt már sokan nem vallják.  
 

Minden összefügg, de a tudattalan magyarok ezt nem észlelik. Márpedig megoldás csak egy van: az összefogás, és egy új rendszer kialakítása. Nyilván nem fegyveres forradalommal, hanem új gyakorlattal, új életvitellel. Nem mehet ez így tovább!!! Az emberi szükségleteket képtelen kielégíteni a létező gazdasági rendszer, pláne nem Magyarországon. 1956 valódi lényege éppen ez: egy teljes körű demokrácia kezdődött kialakulni, amikor a szovjet tankok véget vetettek a magyarság utolsó nagy megmozdulásának. A résztvevők mind említik, hogy mennyire szabadok voltak az emberek abban a rövid időszakban. Nem elméletben, nem olyan átvitt értelemben, hogy szabadok voltak négyévente választani bizonyos színezetű nyakkendős-öltönyös emberkék között. Hanem a valóságban, a munkahelyen, otthon, a köztereken, minden egyes pillanatban! A gyárak a munkásoké voltak, nem a pártitkároké vagy a dúsgazdagoké. Egy pillanatig, egy röpke, gyönyörű pillanatig láthatta mindenki a lehetséges jövőt. 

Láthatjuk, hogy a mindennapi szorosan összefügg a társadalmival. Könnyen jönnek a kifogások, leggyakrabban az, hogy „én egyedül nem tehetek semmit”. Mily sajnálatra méltó érvelés ez. Igazán sajnálom az ilyen embereket. Hát persze, hogy nem lehet elérni nagyszerű dolgokat egyedül! Nem létezik az az építőjellegű emberi tevékenység, amit ne több ember csinálna egyszerre, együttműködve. Széchenyi azt mondta: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.”

Gondoljunk hát itt a családra. Nem több ember többéves munkájának az eredménye egy egészséges, boldog családi élet megteremtése? Aki ül a szobájában, egyedül nézi a híreket, idegeskedik a nemzet állapotáról, de viszont nem cselekszik, annak nincsen joga kritizálni semmit és senkit. Hogy vannak a mi szempontunkból jó hírek-e vagy sem, az rajtunk múlik és senki máson. Akkor lesz nemzeti újjászületés, ha vesszük a fáradtságot dolgozni érte.  

Dolgozni kell, keményen és következetesen. Annak idején, mikor egy többmilliós had állt Budapest kapujában, nem volt vesztegetni való idő. Azonnal kellett építeni a barikádokat, kiosztani a fegyvereket és készülődni a harcra. Átvitt értelemben ugyan, de most sem más a helyzet. A világgazdasági helyzet kihívásai alaposan megadják nekünk, magyaroknak a feladatot. Minden értéket meg kell óvnunk, amennyit csak tudunk. Ne engedjük gyönyörű keresztény örökségünket, a Szent István-i örökséget veszni, mert a magyarság hit nélkül nem juthat sehova. Az ember, aki nem hisz, minden tekintetben szegényebb. Önbizalom és az Istenbe-vetett bizalom híján az élete sikertelenségre lesz utalva. Legyünk mi is újra sikeres nemzet! Adjuk hát a válaszokat, mutassuk meg a világnak, hogy minket nem lehet többé kisemmizni, hogy rajtunk nem lehet uralkodni, mert önmagunkon uralkodunk!

A hazátlanokat a rövidtávú vágyaik irányítják. A mártírokat viszont a hosszú távú célkitűzések. Az ötvenhatosok öntudatosan vállalták a kínokkal teli nehéz életet, vagy a halált. Mert bíztak. Bíztak Istenben és a jobb Jövőben, bíztak a magyarság és az emberiség megmenthetőségében. Bíztak az örök élet ígéretében. Mi is bízzunk, mert a bizalom adja az erőt, mellyel küzdünk az életben és a túlvilági örök életért, mert „az Úr a mi pásztorunk, nem szűkölködünk, zöldellő legelőkön ad nekünk helyet, csöndes vizekhez vezet minket” (Zsolt: 23, 1-2). Ebből nem részesülhetnek a gonoszok, amíg nem bánják meg bűneiket. A tudattalanok sem, amíg nem nyernek tudatot és nem találnak rá az igaz közösségre, ami csakis nép és nemzet lehet. 

Lélektani változás szükséges ahhoz, hogy más pályára térhessünk, egy saját magunk által meghatározott pálya, amelyet nem Brüsszelben, Frankfurtban, Strasbourgban, Bolognában vagy, ne adj Isten, Lisszabonban, írnak elő számunkra. Lélektani válságban van a magyarság. A fiatalokat és felnőtteket egyaránt túl sokat foglalkoztatja saját vágyaik kielégítése. Hova vezet a mohóság? Pusztuláshoz, erkölcsi zülléshez és a többség kisemmizéséhez. 1956-ban gazdasági válságban volt az ország, de a lakosság nem. Hősies választ adtak a kor kihívásaira, egy olyan választ, amely az egész világot kirázta álmából. 1956-ban volt egy csoport, egy nem is olyan kis csoport, amely elhatározta, hogy szembeszáll a pártállami diktatúrával, s megpróbálja kivívni Magyarország függetlenségét. Emberek tömegei keltek fel városban és vidéken, s harcoltak együtt ezért az országért, ezért a népért. Ma már tudjuk, hogy a szép tervek nem sikerültek. De az erkölcsi győzelem kétségkívül az övék, az 1956-os hősöké. Egy egész birodalom kellett, hogy megtörjön a magyarok ellenállása. Ezen emberek erkölcsös, becsületes emberek voltak, akik a becsületet az élő valóságban ismerték és gyakorolták. Nem tűrték, és mi sem tűrjük!  

Elengedhetetlenül szükséges 1956 üzenetét tudni. Egyesek szerint 56-nak a fő üzenete választás a „kelet” és a „nyugat” között. Ez egy súlyos tévedés, egy nagyon elítélendő, destruktív történelem-értelmezés. (Majdnem azt mondtam, hogy történelem-hamisítás.) 1956-ban nem a mai kapitalizmust kiáltották ki Magyarországon. Lehet, hogy ma, amikor a globalizmus és az atlantizmus felé húz az ország, ezt így szokás, így dívik mondani, de attól még az nem úgy volt. 56 nem arról szólt, hogy beálltunk az 51-dik államnak. 1956-ban egy olyan rendszer megteremtésén fáradoztak dicső eleink, amely nem holmi alantas „csicskás” szerepet biztosított volna az országnak. Igenis meg kellett szabadulni a szovjet medvétől, s az ország elkötelezettségét feloldani, egyszóval meg szeretett volna teremteni a tömeg annak idején egy szabad Magyarországot. Nem kommunistát, de nem is ilyen mai kapitalistát. Egy olyan demokratikus állami berendezkedést, amelyben a magyar nép jól jár, s egyik nagyhatalomtól sem függ. Az el nem kötelezettség jövőnk záloga. Történelmünk során mindig az egyik nagyhatalom szolgájaként harcoltunk, közismert következményekkel. Vajon politikai elitünk még mindig nem tanulta meg a történelmet? Lett volna bőven rá idejük... Úgy tűnik, az Amerika-központú világrend egyre nyilvánvalóbb felbomlásával, hogy már megint, száz év alatt negyedszerre leszünk a vesztesek oldalán! Ez kívánatos számunkra? Jó kérdés ez, roppant jó kérdés, melyet nyugodtan kérdezhetnénk politikusainktól. Az biztos, hogy érdembeli választ még nem hallottam tőlük ezekre a kérdésekre. Jó volna, ha egyszer végre kimaradnánk a szaftos büntetésekből, gondoljunk csak Trianonra, Párizsra, vagy 56-ra.

Ezt a főáramú média elfelejti. 56-ot felhasználják a mai korlátolt demokráciát népszerűsítő propagandában. Mindent akartak az ötvenhatosok, csak nem azt az ál-demokratikus bábjátékot, ami itt folyik demokrácia címszó alatt! Micsoda arcátlanság, micsoda gyalázat! Forognak a sírjaikban nemzetünk halottai. Kellőképpen kéne megemlékeznünk róluk, szóban és gyakorlatban. Gyakran olyan benyomást keltenek a politikusok, mintha azt akarnák, hogy csak szóban emlékezzünk. És még azt is csupán jó esetben!  

Mi azt mondjuk, emlékezzünk. Manapság sokan bírálják ezt a mai demokráciát, néha elég drasztikus módon is. Nem szabad ezt tenni, nincs igazuk. Fel kell ismernünk egy hatalmas előnyt a mai rendszerben: lehet rajta változtatni! 1956-ban még forradalommal sem sikerült. 1989-ben szintén nem jött össze. De eltűnt a diktatúra, s elméletileg a teljes szólásszabadság is helyreállt. Persze lehet kritizálni itt dolgokat, mert van is mit. A rendszerváltozás előtt vajon beszélhetnék-e én most itt, ennyi ember előtt, 1956 évfordulóján ilyen dolgokról? Na, ez a mi rendszerünk nagy előnye! Megfelelő összefogás esetén lehet rajta változtatni. Változtassunk, hogy az Isten Országa mintájára élhessünk. Pál apostol szavaival élve: 

„... Isten, aki gazdag az irgalmasságban, igen nagy szeretetéből, mellyel szeretett minket noha bűneink miatt halottak voltunk, Krisztussal együtt életre keltett-kegyelemből üdvözülteknek-vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek közé helyezett el Jézus Krisztusban, hogy megmutassa a jövendő időkben kegyelmének bőséges gazdagságát hozzánk való jóvoltából Jézus Krisztusban. Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka: nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék. Hiszen az ő műve vagyunk, Krisztus Jézusban jótettekre teremtve, amelyeket Isten előre elkészített, hogy azokat gyakoroljuk”  

(Ef: 2, 4-10)

Köszönöm, hogy meghallgattak, s kívánom mindnyájuknak, hogy úgy éljenek, hogy Magyarország több legyen.

Gyerünk Magyarok!

Hajrá Váralja!