|
Kiadványaink
|
Hetzmann Róbert zsemléri beszéde „Az identitás nagyon fontos, tudnunk kell, hogy honnan jövünk, s hogy kik vagyunk. A gyökér nélküli fa elszárad, s kidől. Hasonlóan a gyökér nélküli ember is megszűnik létezni a társadalomban. Meg kell őrizni a régi hagyományokat, amelyek erőt adnak s keretet az identitás megéléséhez.” Nagy szeretettel köszöntök minden kedves egybegyűltet ezen a megemlékezésen. Azért gyűltünk össze, hogy fejet hajtsunk a kitelepítettek emlékére, valamint talán azért is, hogy elismerésünket fejezzük ki Zsemlér község polgárai előtt azért, amiért magyarságukat máig meg tudták őrizni. Hetzmann Róbert vagyok, a Váralja Szövetség alelnöke. A Váralja Szövetség egy főként fiatalokból álló, a teljes Kárpát-medencét behálózó civil szervezet. Célunk, hogy a Kárpát-medence népeinek valós civil képviselete legyen. Civil szervezetünk nemzeti-keresztény-értékőrző gondolkodású. Valljuk a Kárpát-medence népeinek összefogásának szükségességét. Zsemléren vagyunk. A falu puszta neve bizony nem sokak számára ismerős a Kárpát-medencében. Talán ezért is jó, hogy ebbe a faluba jutottunk el, s valóságos betekintést nyerhetünk egy, a nyelvhatár által körbevett határon túli magyar közösség életébe. A jelenlévők között nagy számban vannak „határon belüliek”, magyarországiak, úgy gondolom, ez semmilyen esetre sem probléma. A 21. században egy-egy közlekedési eszköz igény igénybevételével könnyedén eljuthatunk a Kárpát-medence bármely tájára, fontos, hogy a modern kor és a technika adta lehetőségekkel éljünk. Gondoskodnunk kell minden társunkról, függetlenül attól, hogy az e táj melyik szegletében él! Külön örvendetes, hogy a jelenlévők között szép számmal akadnak fiatalok. A miénk a jövő, a 21. évszázad, rajtunk múlik, hogyan alakítjuk azt, s ezáltal gyermekeink, unokáink jövőjére is gonddal kell lenni. Élni nem csupán egy jelenség, hanem felelősség is. Léva és környéke soknemzetiségű terület. Az első világháború előtt errefelé zömmel magyarok laktak, itt-ott egy-egy szlovák lakta településsel. Nagyjából a hegyek lábától kezdődött az egybefüggő „Tótország”. A 20. század viharai, a háborúk, a diktatúrák és a nagy elváltozások ezt az állapotot jócskán átalakították. Mára csak az Alsó-Garam mente tekinthető egybefüggő magyar lakta területnek, a Középső rész, ahol most vagyunk, erősen vegyes lakosságú lett, míg a síkság északi területein már csak szórványmagyarság él. A párizsi béke után ismét sötét évek köszöntöttek a felvidéki magyarságra. Mindenki előtt ismertek, s talán fel sem kell elevenítenem, hogy a csehszlovákiai kisebbségek sora igen mostohára fordult. 1945 nyarán több mint 100 dekrétum született, amelyek Edvard Beneš elnök nevéhez kötődnek, mind az itt élő német és magyar közösségek végleges felszámolását tűzték ki célul. A felvidéki magyarság szervezett Csehországba, kényszermunkába hurcolása megkezdődött. Az itt élő emberek nem tudták, hogy kit telepítenek ki, kinek mikor kell mennie. Nem volt tömegközlekedés, gyakorlatilag holt vidék volt a Duna menti síkság. Hogy a kitelepítések, az erőltetett lakosságcsere, etnikai tisztogatások mit eredményeztek, arról hűen regélnek a népszámlálások adatai. 1910-ben Lévának még 90%-a magyar volt. Ma már csak a város 12%-a magyar nemzetiségű. Zsemlér, bár mai napig megőrizte magyar többségét, hasonlóan nagy traumát élt meg a 20. században. 1910-ben még csaknem 400-an laktak ebben a faluban, 97%-ban magyarok. 2001-ben már csak 163-an maradtak Zsemléren. Köztük 117-en, 72%, magyarok. Nem túl biztató, hogy 14 éven alulit csak 30-at írtak össze a faluban. A mára kialakult vegyes lakosság következtében újra kell gondolni a Kárpát-medencében meghonosodott magyar és nem-magyar politikát. A magyar nemzet jelenlegi rossz állapota és a Kárpát-medence népei közötti eldurvult viszony késztetett minket a cselekvésre és a Váralja Szövetség megalakítására. Együttműködve a társnemzetségekkel, különösen a szlovákokkal, meg kívánunk valósítani egy eddig szokatlan jelenséget, egy Új Kárpáti Gondolatot, mely közös érdeke az itt élőknek. Azt kívánjuk ezzel elérni, hogy a kárpáti népek között ismét legyen párbeszéd, cselekvéseinket hangoljuk, össze s egymást segítve példamutató összetartással küzdjünk Európa szívében a megmaradásért! Az identitás nagyon fontos, tudnunk kell, hogy honnan jövünk, s hogy kik vagyunk. A gyökér nélküli fa elszárad, s kidől. Hasonlóan a gyökér nélküli ember is megszűnik létezni a társadalomban. Meg kell őrizni a régi hagyományokat, amelyek erőt adnak s keretet az identitás megéléséhez. A nyelv kiemelten fontos, mondhatni, kultúránk hordozója. A magyar nyelv a fennmaradásunk alaptétele. Számtalan példát tudunk, hogy a magyar nyelv háttérbe szorulása a nemzeti lét megszűnését hozza magával. Nagyon fontos, hogy minden közösség megőrizze múltját, s a zsemlériek, bár kevesen vannak, azt a kihívást kapták, amely nem más, mint az anyanyelv megőrzése. Ebben nekünk, saját nyelvünket gond nélkül megélő anyaországiaknak kötelességünk segítséget biztosítani. Nem mindegy, hogy a fiatalokat milyen tanítási nyelvű iskolába íratják be. Igen, valóban praktikusabb a szlovák, egyelőre valóban könnyebb azzal boldogulni. De nem kell már sokat várni, s eljön egy haladóbb kor, amikor ezek a mesterségesen fenntartott gátak ledőlnek. A Váralja Szövetséggel felvidéki kirándulásunk során a közeli Nagysallóra igyekszünk, ahol a magyar szabadságharc 1949-es nagy győzelme előtt kívánunk fejet hajtani. 1848, a forradalom jól példázza előttünk, hogy a magyarság képes volt nagy tettekre, s hiszem, hogy képes ma is. A Váralja Szövetség, értékőrző szervezet lévén, legfontosabb céljai közt tartja számon a határon túli magyarság ügyét. Azt szeretnénk, ha az asszimilációt, a népek közötti egyet nem értést fel tudnánk számolni. S bízom benne, hogy ez sikerülni fog. S hogy lássuk, hogy mindez nem lehetetlen, amiről beszélek, itt a példa, Zsemlér község, a maga 160 lakosával, valamint azokkal, kik már nincsenek közöttünk, a temetőben nyugosszák örök álmukat, s minden, még meg nem született zsemlérivel együtt ők hirdeti a világnak, hogy „Jó magyarnak lenni, igen nehéz, de nem lehetetlen” – ahogy Széchenyi mondta. Mi látjuk, hogy a magyar nép csillaga nem áldozott le, s egy Új Kárpáti Gondolat, egy új együttműködés órája közeleg. El fog jönni az idő, amikor a meddő marakodást a gyümölcsöt termő együttműködés fogja felváltani. Mindez csak rajtunk múlik, a kor emberein. Végezetül Kossuth Lajos szavait idézem: „Leborulok a nemzet nagysága előtt, s csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint amennyi hazafiságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot a pokol kapui sem fogják megdönteni!” Gyerünk Zsemlér, Gyerünk Váralja! Köszönöm, hogy meghallgattak. (A beszédnek egy rövidített változata hangzott el.) |
