|
Kiadványaink
|
Lovász Ádám nagysallói beszéde „Minden kormány példaképe lehetne Kossuth Lajos pénzügyi politikája, mely megcélozta a valóban szuverén nemzeti hitelezési és pénzkibocsátási rendszer létrehozását, mely a hazai vállalkozásokat segítette volna. Példaképe lehetne a mindenkori magyar külpolitikának Kossuth eszmerendszere, amely a Kárpát medence demokratikus, alulról szerveződő egységét célozta meg, nem pedig egy olyan egységet, melyben egy nemzetiség kényszeríti rá elképzeléseit a többire, hanem egy olyat, amely a népek közös megállapodásából jön létre.” Nagy szeretettel köszöntöm a jelenlévőket a nagysallói csata 160-ik évfordulóján. Azért jöttünk el mi erre a megemlékezésre, hogy lerójuk kegyeletünket nemzetünk hősei előtt, kik mertek áldozatot hozni és cselekedni hazájuk érdekében. Engedjék meg nekem, mint fiatalnak és mint a Váralja Szövetség tagjának, hogy megosszam gondolatainkat a 48-as szabadságharcról és az annak keretében a 160 évvel ezelőtt lezajlott nagysallói győzelemről. Lovász Ádám vagyok, a Váralja Szövetség nevű, az egész Kárpát-medencét magába foglaló civil szervezetnek az alelnöke. A Váralja Szövetség egy főként ifjúsági, keresztény-nemzeti-érzelmű civil szervezet, mely minden cselekedetével a magyarság és valamennyi kárpáti nemzet ügyét szolgálja alázatosan és hűen a régió múltjához. Legfőbb célunk, hogy az itt élő népek megromlott viszonyát helyreállítsuk, megjavítsuk. Azért jöttünk el ma, mert ennek a dicső hagyománynak az egyik tetőpontjának tekintjük ’48-at. Ritkán volt a történelemben még egy olyan korszak, mikor oly mértékű egységben cselekedett volna a magyarság. Együtt mozdultak a magyarok és bizony, még ha ezt újabban néhányan igyekszenek elfelejteni, a többi nép is. Jó példa erre a Branyiszkói-csata, ahol szlovákul is vezényelték a hadakat. Minden magyarban lángolt a szabadságvágy szent tüze, Kossuthtól a Márciusi Ifjakon át egészen az egyszerű közkatonákig, mindenki tudta, hogy mi a cél: a szuverenitás. Az 1848-as forradalom nem volt előzmények nélküli. 1526 után került Magyarország tartósan idegen uralom alá. Kezdetben a török és az osztrák közötti mentsvár szerepét az Erdélyi Fejedelemség töltötte be egészen a 17. század végéig. A török kiűzése magyar szempontból azonban nem volt egyéb, mint az egyik elnyomásból a másikba való sodródás. A hosszú évtizedek, évszázadok rabsága azonban lassan-lassan őrlődött a magyarságban, s a 19. század elejére kezdett a felszínre kerülni. A reformkor politikusai egyre kevésbé voltak kollaboránsok a császári hatalommal. Az 1847-es utolsó pozsonyi országgyűlés már jól mutatta a helyzet tarthatatlanságát. A Bécsből pénzelt Konzervatív Párt és a hazafias Ellenzéki Kör áthidalhatatlan különbözőséget mutatott. Úgy nézett ki, vér nélkül sikerült azt kivívni, amire 1526 óta ez a meggyötört, szerencsétlen sorsú nemzet vágyódott. Mégis, a független Magyarország gondolatába a bécsi udvar nehezen törődött bele. Mint a falat kenyér, úgy kellett a császárnak a magyarországi nemzetiségek fellázadása, amely először békés jellegű volt. Jellemző, hogy az alapproblémát mindenütt a jobbágyfelszabadítás késedelmes megtörténte jelentette, s nem holmi etnikai szeparatizmus. Mégis, az osztrákok ezeket a lázadozó nemzetiségieket anyagilag is támogatták, s arra sarkallták őket, hogy forduljanak szembe a magyarokkal, márpedig a békés együttműködés jobban szolgálta volna érdekeiket. Meg kellett szabadulni az évszázados elnyomástól és kizsákmányolástól, az idegenek uralmától. Hogy ez nem sikerült, tragédia volt. De reményt is adhat számunkra. Tudhatja ez a magyar nép, hogy képes nagy dolgokra. Képesek vagyunk világbirodalmakkal szembemenni, képesek vagyunk a harcra. Képesek vagyunk győzni is, ahogyan Damjanich mutatta ezen az áprilisi napon 160 évvel ezelőtt. S a Habsburg uralom nemcsak a magyarokra, hanem a teljes Kárpát-medencére nézve idegen jellegű volt, mert az idegen érdekeket akart ránk erőltetni. Nagysalló ebből a szempontból különös jelentőségű hely. 1849. április 19-én Damjanich János seregeivel óriási győzelmet aratott a császári seregeken. Nagysalló, a régi magyar mezőváros azonban mára kétnyelvű lett. Az eltelt idők során a magyar lakosság mellett kialakult egy szlovák közösség is, amely végül többségbe került. Nem feladatunk és nem is bír létjogosultsággal ezt a közösséget firtatni. Arra kell törekednünk, hogy ez a két nép barátságba kerüljön egymással. Közös érdekünk az együttműködés, csak együtt sikerülhet. Nagysalló, Veliki Sarluhi, a Garam mente, valamint egész Bars vármegye jó példája lehetne a nemzetiségi megbékélésnek. Kedves Barátaim, 1848 mai szemmel semmit sem veszített aktualitásából. A közösségeink megvédése a mai napig napirenden van. Meg kell küzdenünk a modern kor kihívásai ellen, ezennel nem birodalmak láncai korlátoznak minket szabadságunkban, hanem gazdasági-pénzügyi erők, a globalizáció. A Batthyány kormány lényegi célkitűzései és a Márciusi Ifjak követelései ma is váratnak a megvalósításra. Minden kormány példaképe lehetne Kossuth Lajos pénzügyi politikája, mely megcélozta a valóban szuverén nemzeti hitelezési és pénzkibocsátási rendszer létrehozását, mely a hazai vállalkozásokat segítette volna. Példaképe lehetne a mindenkori magyar külpolitikának Kossuth eszmerendszere, amely a Kárpát medence demokratikus, alulról szerveződő egységét célozta meg, nem pedig egy olyan egységet, melyben egy nemzetiség kényszeríti rá elképzeléseit a többire, hanem egy olyat, amely a népek közös megállapodásából jön létre. A magyar nemzet jelenlegi rossz állapota és a Kárpát-medence népei közötti eldurvult viszony késztetett minket a cselekvésre és a Váralja Szövetség megalakítására. Együttműködve a társnemzetségekkel, különösen a szlovákokkal, meg kívánunk valósítani egy eddig szokatlan jelenséget, egy Új Kárpáti Gondolatot, mely közös érdeke az itt élőknek. Azt kívánjuk ezzel elérni, hogy a kárpáti népek között ismét legyen párbeszéd, cselekvéseinket hangoljuk, össze s egymást segítve példamutató összetartással küzdjünk Európa szívében a megmaradásért! Például együtt könnyebben oldhatnánk meg azokat a szerkezeti problémákat, melyek egyaránt sújtják a szlovák és a magyar gazdaságot. Mindkét ország túlzottan függ a Németország felé irányuló exporttól. Szükségesnek tartjuk az itt élő népek közötti barátságot. Hiszem azt, hogy eljön az idő, amikor ez természetes lesz, s a Kárpát-medence ismét virágba borul. Csakis hiteles politikusok orvosolhatják a régió közös problémáit. De még fontosabb a köznép alulról-felfelé ható cselekvése. Cselekvésképtelen és egymással ellenséges viszonyban álló polgárok nem fognak jövőt építeni. Akikből hiányzik a hit és a hazafiság, azok legfeljebb felemás és nemkívánatos eredményeket fognak elérni. 1848-ban nemcsak Kossuth Lajos cselekedett, hanem mellette több millió ember sorakozott fel. Hogy a magyarság elbukott, az az önhibáján kívüli tényezőknek volt köszönthető. Az osztrákok és az oroszok erőfölénye túl nagynak bizonyult. A Habsburg bomlasztásnak köszönthetően számos kárpát-medencei kisebbség is a magyarok ellen fordult már a szabadságharcot megelőzően, tehát a győzelem esélye eleve csekély volt. De ha nem mertek volna dicső eleink harcolni az igazságért, nem emlékeznénk meg róluk oly nagy tisztelettel ma. Az ember életét cselekedetei jellemzik. Hogy valaki milyen ember volt, az nem onnét derül ki, hogy mennyi tárgyaláson vett részt, vagy hogy mennyi gonosz tettet nem követett el. Ellenkezőleg, az embert az jellemzi, legyen honatya vagy egy egyszerű irodai alkalmazott, hogy milyen következetesen állt ki szélesebb közössége érdekei mellett. A mércét magasan kell tartanunk nekünk, magyaroknak, mert a szabadságharc hősei a lehető legmagasabbra helyezték azt tetteikkel. Fontosnak tartjuk a közösség emlékezetének a felelevenítését. A közösség érdeke az egyén érdeke, mi ezt valljuk, és meggyőződésünk, hogy a ’48-as forradalmári nemzedék is így gondolta. Azért tömörülnek egyének nemzetekbe, mert önérdekük fűződik hozzá. A magyarság létérdeke az összefogás nagy közös ügyek érdekében. Meggyőződésünk, hogy a kárpát-medencei nemzetiségek érdeke is egy nagyobb egységben rejlik, hisz helyzetünket úgy is fel lehet fogni, mint egy nagy családét. Magyarok, szlovákok, ruszinok, németek, szerbek, horvátok, oláhok, sokácok mind-mind családtagok. Feltéve, ha a szövetkezés tagjai egyenrangúak és tisztelettel viszonyulnak egymáshoz. Gyakran célt tévesztünk, gyakran veszekszünk, ám sosem szabad elfelejtenünk, hogy együtt kell élnünk a Föld ezen területén, legyünk akármilyen különbözőek is. Nem kívánok túl sokat foglalkozni gazdasági témákkal e szent ünnepen, de a világválság kényszerhelyzetbe állít minket. Akár fájdalmas megoldásokat is alkalmaznunk kell a mindennapi élet és a nemzeti élet terén egyaránt. A megszokottól valóban eltérő cselekvési mintákra van ugyanis szükség mindenütt. Ahhoz, hogy értékelhesse az átlagember azt a közösséget, melynek tagja, fontos ismernie annak a közösségnek a múltját. ’48 szerves részét képezi múltunknak, méghozzá olyan részt, melyre mindnyájan büszkék lehetünk. Múltunkból merítve, hagyományainkra építkezve mehetünk előre reménnyel teli szívvel és buzgó lélekkel, új viharos idők felhői alatt is, mint kárpát-medenceiek és szabad nép. Sosem fogunk elveszni, ha hűek maradunk és ápoljuk elődeink emlékét. Lélektani erőt adhat minden magyar számára az a tény, hogy ősei is szembenéztek kihívásokkal, olykor legyőzhetetlen kihívásokkal, mert még mindig létezik magyar nemzet, a hosszú századok pusztításai ellenére Úgy gondoljuk, hogy április 19-ét elsősorban a remény ünnepeként kell felfognunk. Akármilyen sötét időkben élünk vagy élni fogunk, jönni kell és jönni fog egy jobb kor, egy igazságos, emberbarát világ hol minden nép és minden nemzet egyenjogú, és minden ember érdemei alapján érvényesül. Ezt akarták annak idején, azon az áprilisi napon. Ne adjuk fel álmukat, ne dőljünk hátra, míg nem lesz az álomból valóság! Hajrá Kárpát Európa, Gyerünk Váralja! Do toho Kárpáto Európa! Köszönöm Szépen Figyelmüket! (A beszédnek egy rövidített változata hangzott el.) |
