Isten hozta Önöket a Váralja Szövetség kulturális emlékestjén!

Nagy szeretettel köszöntöm minden kedves vendégünket, a Szeleczky család megjelent tagjait, Jávor Zoltán tanárurat és Drócsa Izabella versmondót. Kiss Bence Álmos vagyok, a Váralja Szövetség vezetőtestületi tagja.

Szervezetünk elnöke, Erdei József sajnos nem tud részt venni rendezvényünkön, jelenleg Debrecenben szolgálja a magyarságot, így kérem, engedjék meg, hogy ezzel a rövid köszöntővel őt magát is tolmácsoljam. 

Volt valaha egy apró virág. Szépségét, vidámságát az egész kert csodálta, mígnem egy vihar kicsavarta szeretett rögéből, s távoli tájra repítette. De az apró virág nem hajtotta búra fejét, nem kesergett, nem indult hervadásnak. Minden erejét összeszedte s megkapaszkodott az új rögön, majd elhintette magvait. Mindannyiszor ragadta el a vihar, tépte ki földjéből, amerre szállt magvakat szórt. S azok csírázni kezdtek, majd apró hajtásként virágot hoztak, a remény virágát. Jutalmul lágy szellő kélt mely szárnyra vette a sokat próbált kis virágot s hazaröpítette a szeretett, áldott kertbe. Van-e oly erő mely, ha isteni hittel párosul, legyőzi az elmúlást? Van-e oly önzetlenség mely átível minden határon, s hazaszeretet mely hidat épít a reménybe? 

Igenis van, s Önökkel azért gyűltünk ma itt össze, hogy megemlékezzünk e különleges magyar virágszálról, melynek lángja példaként lobog előttünk, s útjelzőként szolgál az eljövendő generációk számára.  

Szeleczky Zita olyan ragyogó csillag történelmünkben, mely a mai kor embere előtt sajnos homályba burkolózik a magyar égen. Pedig nem túlzás azt állítanom, hogy nem minden kornak adatik ily ember, ilyen lélek, kiben a tiszta isteni hit, önzetlen hazaszeretettel, s a nemzet iránti teljes felelősségtudattal hézagmentesen párosult. 

A hitet megőrizni csak úgy tudjuk, ha mások szívébe ültetjük, továbbadjuk azt. Szeleczky Zita Istentől kapott hivatásánál, sorsánál fogva önzetlenül ültette a hit apró csíráit a szívekbe, lelkekbe példát mutatva a legsötétebb időkben minden kiszakadt hazánkfiának. Igaz emberként hozott fényt a közönségnek, igaz magyarként járta a világot száműzetésében, reményt ébresztve egy reménytelen korban. Páratlan tehetségét, művészi s mind emberi zsenijét nyújtotta önzetlenül az emberiségnek, egy gyötört nemzet fiainak. Kisugárzásával, személyiségének pompájával határokon átívelve tanított igaz embernek, igaz magyarnak maradni. 

Sajnos, Szeleczky Zitáról méltatlanul keveset emlékezik meg az utókor. Nekünk, a kor embereinek különös és kiemelt feladatunk, hogy ezekről a most poros, megbecsületlen porcelánokról letöröljük az évtizedek alatt rárakódott feledést, s ismét a köztudatba varázsoljuk őket. Szeleczky Zita is egy ilyen porcelánváza a magyarság képzeletbeli parkjában. Különösen mi fiatalok, a jövő kovácsai kaptuk azt a feladatot, hogy dicső eleink munkásságát magunkban hordozzuk. Ugyanis a múltból, a régi korok értékeiből tudunk igazán erőt meríteni, s azt – kötelességünk lévén – az utókornak átörökíteni.

Szeleczky Zita egyik legnagyobb vágya az volt, hogy eljátssza a nagy magyar nőalakokat. Úgy gondolom, vágya teljesült, hiszen biztos helyet kapott nemzetünk nagyasszonyainak körében. Utólag, de sosem későn szeretnénk őszinte hálával, s végtelen csodálattal tisztelegni e különleges lélek nagysága előtt, s megemlékezni nemzetünknek tett örök érdemeiről, mely, mint említettem útjelzőül szolgál az eljövendő koroknak.

Kívánom azt, hogy ez a megemlékezés rávilágítson a régi értékek fontosságára, a kevésbé ismert nagy magyarok köztudatba emelésének sürgősségére. A Váralja Szövetség nevében szívből remélem, hogy ezt a célt sikerül valóra váltani.

Köszönöm figyelmüket!

Gyerünk Magyarok, Gyerünk Váralja!