Kedves Barátaim!

 

Hetzmann Róbert vagyok, a Váralja Szövetség nevében tisztelettel köszöntök minden kedves megjelentet! Sajnálatos okból kell ma itt lennünk: 19 napja lépett életbe a szlovák államnyelvtörvény. Szlovákiában azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya nem éri el a 20%-ot, tilos hivatalos minőségben a kisebbségi nyelvet használni. Gondoljunk csak bele. Szeptember elseje óta Pozsonyban, Nyitrán, Léván, Losoncon vagy Kassán senki se használhatja magyar anyanyelvét a hivatalokban, de még a kórházakban se! Ha valaki éppen halálosan beteg, akkor is törvény írja elő, hogy ezekben a városokban szlovákul köteles beszélni a kórházban – még akkor is, ha az összes orvos magyar anyanyelvű. Ez egyszerűen tűrhetetlen!

 

A Váralja Szövetség elsők között emelte fel hangját a súlyosan diszkriminatív, számunkra elfogadhatatlan új államnyelvtörvény ellen. Július 14-én petíciót indítottunk azzal a céllal, hogy azt eljuttassuk Brüsszelbe, s megtegyük a tőlünk telhetőt. Abban is kételkedtünk, hogy valaha sikerül majd összeszednünk a várt tízezer aláírást. Mégis, ma büszkén mondhatjuk, hogy sikerült: petíciónkon összesen 37 ezer aláírás gyűlt össze! Soha nem látott összefogás született az ügyben. Ezzel a kezdeményezés a magyarság legnagyobb kezdeményezésévé nőtte ki magát, amit ebben a kérdésben a nemzet mutatott. Mindez túlmutat az összes magyarországi tetten, amit eddig láthattunk: a magyar parlamenti pártok ifjúsági szervezeteinek közös nyilatkozatán, a magyar liberálisok halk sajnálkozásán, vagy éppen a teszetosza, igazából semmit sem érő magyar külpolitikán.

 

37 ezer aláírás több mint papírforma: nincs olyan nagyobb magyarok által lakott település a világban, ahonnan ne érkeztek volna aláírók. Legnagyobb örömünkre több ezren írták alá a kezdeményezést Szlovákiából. A második helyen – szintén több ezer aláíróval – Erdély áll, ahonnan kiemelkedik Székelyföld. Nagyon sokan írták alá a Vajdaságból, Kárpátaljáról, néhányan Horvátországból és Csángóföldről is. Kitett magáért a néhány ezres szlovéniai magyarság is, akik több tucatnyival gyarapították a csatlakozók listáját. Sok ezer név érkezett az emigrációból: Amerikából, Ausztráliából, Németországból, Svájcból, de még Új Zélandról, Japánból és Thaiföldről is akadtak aláírók. Természetesen mindez nem jöhetett volna létre a sok segítő kéz nélkül, akik szájról szájra, levélről levélre adták tovább ismerőseiknek, vagy éppen tették ki saját honlapjukra petíciónk címét. Köszönet érte! Nagy tapsot a segítőknek és az aláíróknak!

 

Mindannyian egyetértettünk abban, hogy Szlovákia ezzel a lépésével „átlépte  Rubicont”. Ha a világ egy pontjában magyarokat bántalmaznak magyarságuk miatt, akkor az nemcsak a helyi magyarság, hanem minden magyar ügye. Ki kell állnunk felvidéki honfitársaink mellett, akiket saját anyanyelvük használatától tiltanak el. Minden demokratától elvárható, hogy tiltakozzon a szlovák államnyelvtörvény ellen.

 

1920-ban az egykori történelmi Magyarország területén szerveződő utódállamok egységesen vállalták, hogy a megörökölt kisebbségekkel a lehető legnagyobb toleranciával fognak bánni. Ezzel szemben valóságos üldöztetésen mentek keresztül a szerencsétlen, megnyomorodott sorsú kisebbségek. A Felvidék 10%-át is kitevő németséget szinte egytől egyig elüldözték. Hozzáteszem, idén szeptembertől a német nyelvet már csak egyetlen százlelkes hegyi faluban lehet használni hivatalosan. Elsőként az északi városok magyar lakosságát kényszerítették lakóhelyük elhagyására, vagy a teljes beolvadásra. A déli magyar egységet különféle lakosságcserékkel bontották meg. Szeretnénk, ha a 21. században végre felhagynának a nemzetiségek erőszakos felszámolásával!

 

Szlovákia sokat tanulhatna az oly sokat átkozott történelmi Magyarország nemzetiségi politikájából. Azt, hogy ma egyáltalán szlovák nyelvről beszélhetünk, annak köszönhetik, hogy mi nem hoztunk olyan nyelvtörvényeket, mint ők éppen most. Figyelmébe ajánlom az 1868-as magyar államnyelvtörvényt a szlovákoknak, amely minden kisebbség számára szabadon biztosította az anyanyelv használatát. A történelmi Magyarországon sose üldöztek kisebbségeket törvények által. A legnacionalistább törvényeink a magyar nyelv oktatásának hivatalossá tételét kötötték ki. Ma mutassanak egy iskolát Szlovákiában, ahol nem kell kötelezően szlovákul tanulniuk a magyar diákoknak!

 

Szlovákia pillanatnyi fölényét a magyarok ellen érzett feszültség szítására használja ki, amely sajnálatos módon a mai napig kiváló kampánystratégiának bizonyul a szlovák lakosság körében. Mégis, azt kell mondanunk, nem értjük a szlovák kormány esztelen nacionalizmusát. Először talán azért, mert ha a déli területeiket valóban annyira féltenék, akkor megbecsülnék őket, és tudomásul vennék, hogy ott magyarok élnek. Vajon milyen országban élnének szívesebben a szlovákiai magyarok, egy olyan országban, ahol az egyik kormánypárti politikus nyíltan „rákos daganatnak” titulálja őket, vagy pedig egy olyanban, ahol megbecsülik őket? Jó példa lehetne Szlovákia számára Magyarország. Nálunk a szlovák kisebbséget még egyetlen atrocitás sem érte, a két nép Békésben vagy a Pilisben kitűnő harmóniában él együtt.

 

A kelet-európai nemzeteknek az lenne az érdekük, hogy együttműködjenek, s összefogjanak, hogy versenyképesek legyenek. Jó példa volt erre az 1335-ös visegrádi királytalálkozó, amikor Magyarország, Lengyelország és Csehország megállapodott arról, hogy új kereskedelmi útvonalat létesítenek a hasznot lefölöző Ausztria kikerülésére. Hasonló jellegű szövetségekre lenne most is égető szükség!

 

Ezzel szemben Szlovákia azzal foglalkozik, hogy miként számolja fel az országa területén élő megmaradt félmilliós magyar közösséget. A statisztikák sajnos drámai képeket mutatnak, talán ezért is éreztük azonnali kötelességünknek az államnyelvtörvénnyel szembeni fellépést.

 

1910-ben még a mai Szlovákia területére átszámítva a lakosság 30%-a magyar nemzetiségű volt. 2001-ben Szlovákia lakosságának a magyarok már csak mindössze 9,7%-át tették ki. A fogyás földrajzi értelemben is tragikus. Amíg az elcsatoláskor Nyitra, Besztercebánya, Zólyom, Kassa magyar többségűnek bizonyultak, ezek közül már mindegyikben 5% alatti a magyarok aránya.

 

Szlovákia déli területén a mai napig erőteljes a magyarság súlya. A 2001-es népszámlálási adatok szerint 595 településen él jelentősebb magyar lakosság, de ebből csak 501-ben éri el a 20%-ot. Összesen 404 település még mindig magyar többségű.

 

Az államnyelvtörvény a szlovák nyelvnek monopolhelyzetet teremt általánosan véve egész Szlovákiában, ezáltal a magyar nyelven való létezés nagy hátrányt fog jelenteni a jövőben. Azt pedig mindnyájan tudjuk, hogy az identitás megtartásának legfontosabb tényezője az anyanyelv. Sajnos, a szlovákiai magyarok nemcsak üldöztetést szenvednek saját hazájukban, hanem még egy olyan anyaországuk sincsen, amire felnézhetnének. És ez itt a legnagyobb probléma. A magyar érdekképviselet hibája is, hogy Szlovákiában a karlendítéseket végző fasiszta egy kategóriába tartozik szélsőségesség terén a magyarok autonómiáját említő polgárral. Pedig a megmaradásnak nincs más útja, mint a legdemokratikusabb és legkorszerűbb választás: az önrendelkezés, vagyis: irány az autonómia.

 

A szlovák államnyelvtörvény megfogalmazói szinte minden téren érvényesítik abszurd akaratukat. Ez az államnyelvtörvény nem más, mint egy erődemonstráció. A gyér történelmű Szlovákia úgy akar magának történelmet kreálni, hogy minden nyomot, amely a magyarokra emlékezteti őket, igyekeznek megsemmisíteni. Így a törvény egyik fejezete értelmében: „Az emlékműveken, emlékoszlopokon, valamint emléktáblákon a feliratokat államnyelven kell feltűntetni.” Sőt, ha ezek esetleg idegen nyelvű szövegeket tartalmaznak, akkor az idegen nyelvű szövegek az államnyelvű szöveg után következhetnek, és lehetőleg kisebb betűkkel írva. Felháborító, hogy a Szlovák Köztársaság területén emlékművet csak a kulturális minisztérium jóváhagyásával lehet állítani. A jéghegy csúcsa, hogy az, aki az államnyelvtörvényt megsérti, akár 5000 eurós pénzbírságra is számíthat. Ez egyszerűen iszonytató!

 

Az államnyelvtörvénnyel Szlovákia, mondjuk ki, hatalmas szégyent hozott Európára! De ebben a szégyenben nemcsak a szlovák nacionalista magyarellenes politikusok osztoznak. A teljes szlovák ellenzék, akik mind támogatták a magyar nyelv üldözését kimondó törvényt, éppen úgy osztoznak a szégyenben, mint azok az európai politikusok, akik azzal elintézték a konfliktust, hogy ez „két ország belügye”.

 

Számunkra elfogathatatlan ez a hozzáállás az Európai Unió részéről. Amennyiben az EU nem lép fel a leghatározottabban a saját határain belül tapasztalható jogtiprással szemben, annak nagyon rossz üzenete lesz a kelet-európai emberek és az utókor számára. Vajon hogy lehet az, hogy az európai népek együttműködését, a nemzetközi kapcsolatok építését zászlajára tűző, és gyakran a szabadság megteremtője képében tetszelgő Európai Unió fittyet hány kisebbségi nyelvek betiltására?

 

Egyelőre nem lehet tudni, számíthatunk-e az Európai Unió támogatására. Azonban ne feledjük: ha az EU a leghatározottabban lép fel a szlovák államnyelvtörvény ellen, akkor csak a dolgát teszi. Ha csak a látszatra ad, akkor cserbenhagyja a magyarságot. Ha pedig nem lép semmit, akkor a magyarság ellen cselekszik.

 

Sajnos a magyar képviselőktől sem várhatunk csodát, hiszen kevesen is vannak. De annak a kevés képviselőnek is lehetne legalább akkora hangja, mint amikor azzal harangozták be Európát, hogy Magyarországon tombol az antiszemitizmus és sorra ölik le a cigányokat. Érthetetlen a számunkra, hogy a magyar érdekek képviseléséért megválasztott képviselők miért éppen mások érdekeit védik, nem tudom ésszel felfogni, hogy nekünk miért mindig mások problémáival kell foglalkoznunk, amikor nekünk is van elég.

 

Nagyon nehéz megválaszolni a kérdést, hogy eztán milyen viszonyt alakítsunk ki Szlovákiával. A magyar kormány jól láthatóan képtelen a helyzet kezelésére. A magyar külpolitika ebben a kérdésben eddig nem mutatott mást, mint meghunyászkodást és lemondást. Azonban az emberben jogosan vetődik fel a kérdés: vajon van-e értelme ezek után a két állam közötti tárgyalásoknak? Van-e értelme addig a két állam együttműködéséről beszélni, amíg az egyik az országa területén élő őshonos, 1000 éve ott élő magyarokat üldözi? A nehéz kérdéseket megerősíti az egyik kormánypárti politikus kijelentése: „Ha a Szlovák Nemzeti Párt szélsőséges, akkor a magyarok a radioaktivitás erejével sugározzák magukból a szélsőségességet. Jobban, mint Csernobil. A legjobb megoldás az lenne, ha feltöltenénk az országot betonnal.” Vajon érdemes-e tárgyalni egy ilyen jellegű kormánnyal?

 

Függetlenül attól, hogy a szlovák vezetés nem érdemes arra, hogy tárgyalásokat folytassunk velük, az ott élő félmilliónyi magyarra kell gondolnunk, s az ő érdeküket szem előtt kell tartanunk. Azzal, ha többé nem foglalkoznánk Szlovákiával, az ott élő magyarokat is cserbenhagynánk. Éppen ezért új stratégiára van szükség, mert önmagunk nevetségessé tétele és a folytonos meghátrálás nem vezet sehová.

 

Civil szinten kell támogatni a két nép együttműködését. Minél több szlovák-magyar vegyes civil találkozó megrendezésére van szükség. Ha már a szlovák kormányra nem számíthatunk, próbáljuk meg a szlovák nép szemét felnyitni.

 

A szlovákiai magyarellenességgel az a probléma, hogy a nép egy része a magáénak tekinti. Elsőként ezekben a szlovákokban kell szétoszlatni a hamis berögződéseket. El kell magyarázni, hogy nem Szlovákia lerohanása foglalkoztat bennünket, hanem azt szeretnénk, ha az ottani magyarság, amely a teljes magyarságnak csak egy szelete, hátrány nélkül élhetné meg magyarságát. Tanulságos, hogy azokon a részeken, ahol magyarok és szlovákok élnek együtt, vegyesen, ott nincs magyarellenesség. Szlovákiának és Európának pedig végre meg kell értenie, hogy a magyar nemzetet nem lehet az államhatárok közé szorítani. De ehhez az is szükséges, hogy végre visszanyerje Magyarország tekintélyét. Meggyőződésem, hogy egy erkölcsi-gazdasági értelemben erős Magyarországgal szemben nem merte volna Szlovákia ezt véghezvinni.

 

A határon túli magyaroknak Szlovákiában soha nem látott szüksége lesz az anyaország támogatására és segítségére. Ők csak ránk számíthatnak. Igenis az Európai Uniót rá kell venni, hogy minden erkölcsi-gazdasági lehetőséget bevetve kényszerítse rá Szlovákiát az ott élő magyar kisebbség jogainak biztosítására. Szlovákiában addig nem csillapodnak a kedélyek, amíg a déli határsáv autonómiát nem kap.

 

Itt állunk 2009 Európájában a határ innenső oldalán. Haraggal és sértéssel nézzük a Sólyom Lászlót területéről kitessékelő Szlovákiát, aki a 21. században saját nemzeti kisebbsége ellehetetlenítésén fáradozik – immáron karhatalmi erőkkel. Rosszul esik nekünk, hogy Európa, aki oly sokat köszönhet a magyarságnak, annyira se méltatja a 8 országba kényszerült magyar nép ügyét, hogy foglalkozzon vele. Mégis, egyben hittel és reménnyel is állunk itt, hogy a helyzet hamarosan jóra fordul. Már érződik a változás szele, már érezni a levegő illatán, hogy hamarosan új idők köszöntenek Kárpát-Európára.

 

Mert a szabadság előbb-utóbb mindig győz az elnyomás felett! Senkinek se lehet megtiltani, hogy 1000 éve beszélt nyelvét szabadon használja! Mi, a Váralja Szövetség tagjai, magyar fiatalok teljes szívünkből kívánjuk, hogy így legyen!

 

Gyerünk Magyarok! Hajrá Váralja!

 

Köszönöm figyelmüket.