Föoldal

VÁRALJA SZÖVETSÉG

CSATLAKOZÁS!

TÖRTÉNETÜNK

MUNKÁINK

ÁLLÁSPONT

RENDEZVÉNYEINK

FOTÓALBUM

TALÁLKOZÁSOK HÁZA

PUBLICISZTIKA

VENDÉGOLDAL


Kiadványaink




Porhajas Gábor beszéde
2009. november 27.



Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntök minden kedves vértessomlói lakost és természetesen minden kedves vendégünket! Porhajas Gábor László vagyok, a Váralja Szövetség alelnöke, rövid beszédemben 3, de igazából tán 2 témára fogok kitérni, az oktatás illetve közlekedés kérdésére! A harmadik téma pedig az ifjúságvédelem, amely kérdés pedig együtt kezelendő az oktatás kérdésével, attól nem elválasztható, és szervesen kapcsolódik hozzá.

Látszólag  e 2 téma  teljesen más, tán sokan mondanánk, semmi közük nincs egymáshoz. Akik így vélik, tévednek, hisz mind 2 téma Magyarország egyik válságágazata, ahol megoldást kell keresni és találni minél hamarabb, mert a 24. órában vagyunk! 

Az oktatásról.

A magyar oktatási rendszer immáron több nemzedéken és emberöltőn át történő tudatos tönkretétele és rongálása folyik ma hazánkban. Magyarországon az oktatáspolitikáért ténylegesen tenni akaró személy 1931 augusztusa óta nem ült ebben a pozícióban, hiába volt itt már azóta nemzeti szocialista, kommunista és a ma magát konzervatívnak, vagy épp szocialistának,  ill. neoliberálisnak tartó politikus.

Az oktatás egy válságágazat, melynek problémája sokrétű első és legfontosabb probléma tán az, hogy nincsen hiteles történelem oktatás. Rendkívül hiányosak a történelem tankönyvek és a magyar történelemoktatás. Olykor megdöbbentő, hogy a magyarságot kiemelten érintő problémákról alig-alig olvashatunk. A mai történelemkönyvek jelentős része a rendszerváltás előtti agyoncenzúrázott és minden hazafiasságtól megfosztott tananyagokon – vagy európai uniós szabványokon – alapul. Ezen változtatni kell, hisz ha ez nem változik, a jövő generációja téves dolgokat tanul meg, és nem alakulhat benne ki egy egészséges hazaszeretett, és ez már az ifjúságpolitika kérdése!

Fontosnak érezzük hogy a magyar nemzetnek ne csak lakóhelye, hanem hazája is legyen a Kárpát-medence. Ez elképzelhetetlen a lakosság jó hozzáállása, széleskörű honismerete nélkül. Fontosnak tartjuk az általános iskolák 5-8. osztályában és a középiskolákban heti egy óra keretében a honismeret oktatását.

Ezzel talán elkerülhetjük azt a mai általános állapotot, hogy a lakosság jelentős részének földrajzi tudása az elégséges szint alatt van!

A ma tapasztalható  erkölcsi válságot csak kötelező  erkölcstan oktatással lehet orvosolni, ezért követeljük az Erkölcstan minél előbbi bevezetését minden általános iskola 5-6-7-8. osztályában.

Ezen kívül , az ifjúság védelmében követeljük az összes kábítószernek minősülő drog betiltását Magyarországon s a drogfogyasztók szigorú büntetését! A kezdeményezés csak akkor éri el célját, ha magát a forrást szüntetjük meg. Ezért úgy gondoljuk, nem elegendő csupán a terjesztőket büntetni. Magát a fogyasztást kell felszámolni! 

Ha ezek megvalósulnak, esély van arra, hogy az ország kilábal ebből a mély erkölcsi válságból, és az oktatás színvonala is megváltozhat! Ezeken a dolgokon kívül az oktatásban rengeteg pénzre van szükség, amit mindképpen meg kell neki adni, szükség van az iskolák korszerűsítésére, felújítására. A másik alapvető probléma a pedagógusok megbecsülésének, tiszteletének a hiánya, amit sürgősen vissza kell állítani, mert így az oktatás se fog tudni fejlődni, a tanári pálya tisztelet nélkül soha nem fog újra a fiatalok körébe népszerű állássá válni! 

A közlekedésről.

Ugyanolyan válságágazat, mint az oktatás!

Ma Magyarországon a közlekedéspolitika téves és egyben nagyon veszélyes úton halad, amit vissza csinálni már nagyon nehéz lesz, ezért ma kell tiltakozni minden eszetlen romboló lépés miatt!

Az utóbbi években  a Gyurcsány-Bajnai kormány elkezdett autópályákat építeni , ami természetesen nagyon jó és fontos dolog, de mindezen intézkedések a várt gazdasági hatást nem hozták meg és az építkezések is csak horribilis árakon tudtak megvalósulni, ráadásul komoly minőségi problémák mellett!

Egyszerűen hazugság a kormányzat azon állítása, hogy csodálatos, hogy ennyi autópályát sikerült építeni 8 év alatt! Nézzünk csak át a Dráva másik partjára, ahol van egy fiatal köztársaság, egy olyan ország, ahol 10 évvel  ezelőtt még háború zajlott, ebben az országban több 100 km-es gyorsforgalmi úthálózatot sikerült kiépíteni  2-3 év alatt, és ezek az utak kiváló nagyon jó minőségűek, és olcsóbban készültek el mint hazánkban! 

A Váralja Szövetség a jövőt nemcsak a közúthálózat fejlesztésében látja, hanem a vasút fejlesztésében!

A magyar vasút ellen gyilkosságra készülnek, ami ellen tiltakozni kell minden lehetséges fórumon! Antali kormánybiztos úr tervei alapján több ezer km-en fog szünetelni a vasúti személyszállítás, tehát a decemberben megjelenő 2009-2010-es MÁV menetrendből olyan városok maradhatnak ki, mint Marcali, Mór, Rajka, Kisbér, Pécsvárad!

A vasút megszüntetésével emberek jogai sérülnek, ezért ezek a rendelkezések még alkotmányosan is aggályosak!

A vasút tönkretétele csak a környezetszennyezés növekedését illetve a  falvak elnéptelenedését  segíti elő!

Való igaz, a vasút nem nyereséges ma, de a párhuzamosságok megszűntetése, a korrupció felszámolása nélkül mindez nem is lehetséges! A Váralja Szövetség szerint a tömegközlekedést úgy kell fejleszteni hogy az autóbuszok távolsági közlekedést ne lássanak el, csakis a vasútra történő ráhordó szerepük legyen. Ezt egy egyszerű menetrendtervezéssel és ún. ultramoduláris közlekedési csomópontok (mint Békéscsaba, Győr, Tatabánya, Érd) kialakításával megoldható. Ezzel az intézkedéssel mindenki jobban járna, hiszen nem kéne hosszú utazásokat autóbusszal megtenni, hanem a sokkal kényelmesebb, környezetkímélőbb vasúttal folytathatná távoli úti célja felé utazását! És így nőne a vasúton az utasszám is!

Emlékeztetőül, egy átlagos autóbuszon legfeljebb 52 fő szállítható, egy vasúti szerelvényen egyszerre akár közel 1000 ember is!

Ezeket az irányelveket követik a „minta ország” Ausztriában , illetve Németországban is! Az ember nyugaton hiába  akarna egy Budapest-Győr távolságot busszal megtenni, nem lehetne, ma ezzel szemben nálunk több mint 15 busz indul e 2 város közt!  

De ne csak a problémákról beszéljünk, látni kell azt, hogy úgy néz ki, az oly sikeres hazai közlekedési gépgyártás, talán felvirágozhat! Több ígéretes cég jobbnál jobb termékekkel jelent meg a palettán, mind a vasúti, mind az autóbuszgyártás tekintetében! Ezek a cégek kiváló minőségű termékeket gyártanak, és némelyik cég terméke már teljesen saját fejlesztésű, és valószínűleg ár-érték arányban verhetetlen is. Támogassuk ezeket a cégeket, és a döntés hozók vegyék figyelembe, ha ezeknek a cégeknek a termékét válasszák (ami még sok esetben jobb is, mint a nyugati konkurenciáé), a magyar ipart támogatják, munkahelyet teremtenek és az ország  felzárkózását segítik elő!

Köszönöm figyelmüket!