Tisztelt Megjelentek! 

Nagy szeretettel köszöntöm Önöket a Váralja Szövetség megemlékezésén! Csaknem 162 évvel ezelőtt egy hatalmas változás vette kezdetét. A forradalom vér nélkül győzött, ugyanakkor a közös ellenség a szabadságharcot nemzetközi összefogással eltiporta. A magyarság hősként ellenállt: megküzdött szabadságáért. E küzdelem egyik legjelesebb alakja az a Bem József volt, akinek szobra épp a hátam mögött állít emléket hatalmas személyiségének és az 1849-es dicső piski csatának. 

A mai ünnepség mögött éppen úgy húzódik meg egy aktuális cél, mint ahogy a Radetzky-laktanya épülete a gyönyörű Bem szobor mögött. Azért is vagyunk ma itt, hogy hallassuk a hangunkat: itt valami szörnyűség készül. Egy ingatlan-befektető társaság luxusszállodát tervez erre a térre, mégpedig a Radetzky-laktanya helyére. A műemléket pedig valósággal leradíroznák a Bem térről – tennék mindezt a lakosság ellenzése és a ház műemléki volta ellenére. A látványterveket már láthattuk: a régi műemlék helyére egyesek a mostani épületnél mintegy kétszer nagyobb üveg-acél-tömböt álmodtak. Ezzel nemcsak a térség monarchia-korabeli hangulatát semmisítenék meg, hanem az itt élő emberek életkörülményei is merőben megváltoznának: mondanom sem kell, mivel jár egy ilyen beruházás. 

Tisztelt Megjelentek! Nem győzzük hangsúlyozni, hogy minden magyar állampolgárt megillet az emberbarát lakókörnyezet joga! Ennek értelmében a lakosság véleményét ki kell kérni a jelenlegi esetben is. A Radetzky-laktanya elbontását nem engedélyezheti az önkormányzat, ha azt a lakosság kellőképpen ellenzi.  

Ezt az épületet 1897-ben építették. Történetének regényessége magán viseli a XX. század viharait. Északi oldalát 2000-ben újították fel. Minden háborút, forradalmat és megrázkódtatást túlélt, és most mégis úgy néz ki, a budai Duna-part egyik meghatározó épülete a határokat nem ismerő biznisz áldozata lesz – ha nem cselekszünk. 

Alig egy hónapja, hogy a Váralja Szövetség értesült a tervezett beruházásról. Körüljártuk az ügyet: az önkormányzat és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal is megerősítette a híreszteléseket. Az engedélyeztetés is előrehaladott állapotban van, de az épület még áll, egyelőre egy hajszála sem görbült, tehát még időben vagyunk. 

A Radetzky-laktanya kulturális, helyi és történelmi értéket is képvisel. Ez a Duna sor nem csak nekünk, magyaroknak jelent sokat: az UNESCO védettségét is élvezi e terület. A budai látképhez pedig igenis hozzátartozik a Radetzky-laktanya, amely eklektikus homlokzatával annak egy jeles tartozéka. 

Mindamellett pedig ne feledjük, hogy a Radetzky-laktanya történelmi szerepe éppoly meghatározó. 1944-ben szomorú események fűződnek az épülethez, amelyekről éppen oly fontos megemlékeznünk, mint a rendszerváltáskor MDF-székházként betöltött szerepéről. Mert a történelem tanít. 

De lássuk csak, mit adna nekünk a „sors” a Radetzky-laktanya elbontásával! Azon túl, hogy egy nemzeti érték tűnne el örökre, a budai Duna-part könnyen lehet, hogy lekerülne a világörökségi helyszínek listájáról. Ez, nem ok nélkül gondolom, a turizmusnak nem tenne különösképpen jót. A bontás után pedig nagyszabású építkezés venné kezdetét. Nyolcszintes vas-üveg-monstrum takarná el a fél eget a Bem tériek elől. Az üvegmonstrum megépítésére állítólag azért van szükség, mert a terület nem eléggé beépített – vajon lehet-e ez érv a XXI. században, amikor a legtöbb probléma – éppen ebben a kerületben is – a zsúfoltságból és a túlzott beépítettségből származik? 

Az épület hasznosítása fontos cél, de nem engedhetjük meg, hogy mindez annak elpusztításába kerüljön. Márpedig ezek a tervek erről szólnak: fővárosunk liberális, européer, a nemzeti kultúrától távol álló vezetése a mai napig harcol az értékek ellen. Amit világháború és negyven év kommunizmus nem tudott kipusztítani a nemzet kulturális központjából, azt a magyar hagyományoktól idegen, áldemokratikus városvezetés végleg eltüntetheti. Mi, fiatalok a lehető legnagyobb őszinteséggel és felháborodással kritizáljuk Budapest eddigi városrendezési politikáját: ennek a fővárosnak az elmúlt 20 évben szinte minden fontosabb volt, mint a történelme. Látván a számtalan rossz példát, most már nem elég a hangunkat felemelni. A demokrácia úgy látszik, nálunk csak relatív fogalom: noha a helyiek közül senki sem örül az ide tervezett beruházásnak, a törléséről egyszerűen hallani sem akarnak politikusaink. 

Tisztelt Megjelentek! Eljött az ideje, hogy kezünkbe vegyük saját sorsunkat. 

Meg kell állítanunk a dózert! Nem hagyhatjuk, hogy az egykor virágzó, szépséges Budapest ennél is mélyebbre süllyedjen. Kulturális zűrzavar uralkodott el a városrendezésben. A régi bérházak állapota siralmas, sorra írják ki a pályázatokat oda nem illő, modern épületek megépítésére. Az egyik agyrém után jön a másik: most már a kultúra legszentebb helyeit sem kímélik. Gondoljunk csak a Szépművészeti Múzeum átépítésére! Az értékteremtés helyett ebben a városban – valamiért, ki tudja miért – a már meglévő értékeket igyekeznek eltüntetni. Nálunk nem jut közpénz a régi műemlékek felújítására, de azért a mi városvezetésünk lelkesen pénzel vagy üdvözöl minden olyan idióta kezdeményezést, mint a farral a Szent István-bazilikának meredő műanyagtehenet. 

Ma Magyarországon az építész szakma főáramú vonala képtelen elfogadni azt a tényt, hogy ha a magyar történelem és kultúra meghatározó helyszínén alkotnak, akkor ott bizonyos erkölcsi íratlan szabályok is érvényben vannak. Egyszerűen nem foglalkoznak a főváros korábbi arculatával, dicső eleink míves alkotásainak megbecsülése helyett extravagáns terveket erőltetnek rá Budapest történelmi utcáira. Semmi hagyománytisztelet, semmi alázat! Tűrhetetlen ez a hozzáállás! Még a kétszáz éve halott emberek is forognak a sírjukban, ha a mai Budapestre tekintenek.  

Világossá  kell tennünk: nem engedünk céljainkból és értékrendünkből. Éppen ez volt az, amit őseink 1848-ban a Habsburg elnyomóknak megmutattak. 162 évvel később azért is állunk itt a Bem téren, mert egy újabb közügyben kell helyt állnunk. A történelem tanít: a világban csak kemény harcok és kellő elszántság árán lehet bármit is elérni. Bem József példáját követve a már-már elveszni látszó csatában is kitartunk, amíg diadalra nem vittük a közakaratot. Természetesen a mi harcunk más, a XXI. század demokratikus eszközeivel és az alkotmányos jogainkkal élve fogjuk célkitűzésünket megvalósítani. 

A Radetzky-laktanya helyére tervezett üvegszálló nem épülhet meg. A lakosság, az értékőrző civilek, a történelem tisztelete és az emberi logika mind ellene mond ennek az őrültségnek. Az építkezést meg tudjuk akadályozni, ha képesek vagyunk ismét az összefogásra. Ébren kell most lennünk! El kell érni a kerület politikai vezetésénél, hogy állítsák le a beruházást. Ha a helyi lakosok kellő összefogást tanúsítanak, a fővárosi politika is köteles észlelni, mi a dolga. Ha nem észleli, akkor vagy alszanak, vagy azt hiszik, hogy mi alszunk. Hát nyakon kell őket önteni, hogy fölébredjenek, először csak egy kanna hidegvízzel, és ha ez sem segít, akkor aztán pedig olyan zúgó áradattal, ami örökre elsodorja őket. Éppen itt lenne az ideje, hogy szakítsunk a főváros elmúlt 20 évének hibás vezetésével, mert olyan vezetőkre nincs szükség, akik képtelenek a saját népük képviseletére. 

Mi, magyar fiatalok hiszünk az összefogás erejében. Hisszük azt, hogy egyre többen eszmélnek fel, és veszik észre, hogy ma Budapesten a kollektív műemlékvédelem helyett kollektív műemlékrombolás zajlik. Kérem, mindenki vegye tudomásul: nincs még egy fővárosunk! Nincs még egy budai Duna-partunk, ahogy még egy Radetzky-laktanyánk sincs! 

Harcolni fogunk a Radetzky-laktanyáért. Ma még csak szavalatokban, beszédekben és hazafias nótákban. De ha kell, élőláncot alkotunk, felvesszük a kesztyűt, és nem fog minket térdre kényszeríteni sem boríték, sem úthenger.  

Tisztelt Közönség! A feladat mindenki számára világos: szervezkednünk kell, hogy legközelebb ennél sokkal többen legyünk itt, hogy sokkal hangosabban tudjunk kiáltani! 

Találkozzunk egy hónap múlva ugyanitt, ugyanekkor!

Köszönöm figyelmüket!