Föoldal

VÁRALJA SZÖVETSÉG

CSATLAKOZÁS!

TÖRTÉNETÜNK

MUNKÁINK

ÁLLÁSPONT

RENDEZVÉNYEINK

FOTÓALBUM

TALÁLKOZÁSOK HÁZA

PUBLICISZTIKA

VENDÉGOLDAL


Kiadványaink




Jövőbe mutató Trianon-megemlékezés Solymáron
2008. június 8.

Váralja Szövetség (akkor még Váralja Munkakör) Solymáron tartotta idei Trianon-megemlékezését az emlékezés jegyében a településhez tartozó Szarkavárban. A rendezvényen alig néhány tucatnyi érdeklődő és munkaköri tag vett részt. Beszédet mondott Pitz Dániel elnok, Lovász Ádám publicista és Gaál Orsolya népdalokat énekelt.


Solymári látkép

Alig két hete kezdődött a Váralja Szövetség (akkor még Váralja Munkakör) Trianon-megemlékezésének szervezése, amikor eldőlt, hogy idén Solymáron tartjuk rendezvényünket. Az eredetileg emléktúrát is tartalmazó programra majdnem végzetes csapást mért a medárdi időjárás, azonban a szervezők mégis a megtartás mellett döntöttek.

A döntés helyességét igazolta, hogy nagyon szép időben zajlott a megemlékezés, igaz, a várt félszáz fős tömeg igen kis része, a szervezőkkel együtt néhány tucatnyi, állandó létszámú érdeklődés kísérte a rendezvényt.

A Templom térről – a gyülekezést követően – a résztvevők a néhány kilométerre található Szarka várba vonultak, ahol a beszédeket meghallgatták. Először Porhajas Gábor, egyházi intézményi tanuló előadásában a megjelentek elmondtak egy Miatyánkot.

Közös imádságot mond: Porhajas Gábor

Ezt követően Pitz Dániel, a Váralja Szövetség (akkor Váralja Munkakör néven) új elnöke (2008. május 22 - 2009. január 14. között volt elnök) emelkedett szóhoz. A jelenlévők üdvözlése után röviden elmondta a programot, majd beszédet mondott.

Az elnök Trianon lényegéről, 21. századi ember számára felvázolt üzenetéről szólt. Hangsúlyozta: „ A legnagyobb keserűséget, ami máig él nemzetünkben az igazságtalanság, s nem puszta gazdasági vonzatok okozták.” Beszédében kiemelte, hogy „nem követeljük vissza egykori területeinket, nem döntjük le a velünk korábban sorsközösségben és összefogásban élő nemzetek csetlő-botló államait, nem irigyeljük bábuként jellemezhető szuverenitásukat”, ugyanakkor azt is elmondta, hogy „kősziklaként nem engedünk a feledésből”.

Pitz szónokol

Az elnök kérte a jelenlévőket a sovinizmustól való tartozásra és a feledés elkerülésére. „ Mi, felelős gondolkodók, úgy látjuk, hogy nemzeti gyászunknak, Trianonnak az üzenete s lényege nem más a mai ember számára: az emléket őrizni, s nem elfeledni. Soha sem szabad elfeledni! A Szózatban is meg van írva: >>Még jőni kell, még jőni fog / Egy jobb kor.<<” Ezt követően Deák Ferencet idézte Pitz: "Amit erő és hatalom elvesz, Azt ídő és kedvező szerencse Ismét visszahozhatják. De miről a nemzet félve a szenvedésektől Önmaga lemondott, Annak visszaszerzése mindíg nehéz S mindíg kétséges."

Lovász Ádám beszédet mond

Lovász Ádám, a Váralja Szövetség publicistája is beszédet mondott az egybegyűlteknek. Felszólalásában hangsúlyozta: „A kelet-európai ember küzd, dolgoz, versenyz és mász a végtelen szamárlétrán, amely tetején állítólag "Nyugat Európa" feküsz. Mindez valóban nem a saját érdekében van.”

A Szent Korona tisztelete, kisugárzása és szeretete tekintélyt pancsol a magyar nemzetben. Ugyanakkor hasonlóan becsülik a horvátok, a szlovákok, a szerbek, a vendek és a románok, vagy éppen a ruszinok, svábok, cipszerek, bunyevácok, druntitejcsek, valamint megannyi népünk – jelentette ki Lovász Solymáron.

Gaál Orsolya énekel

Pitz és Lovász szónoklata között Gaál Orsolya népdalt adott elő a jelenlévők számára. Az ének bezengette a környező völgyeket és hegyeket is. A fiatal zenei tehetséget, valamint a két felszólaló nagy tapsot kapott.

 

Megemlékezés

A rendezvény végén Pitz Dániel a Váralja elnöke arra kérte a jelenlévőket, hogy énekeljük el közösen a magyar és a székely himnuszt. Az egybegyűltek megható módon, egymás kezét fogva énekelték nemzeti imádságainkat.

Pitz Dániel beszéde megtekinthető itt!

Lovász Ádám beszéde megtekinthető itt!

(Váralja Szövetség – átdolgozva: 2009. február 14.)


 

[Vissza a lap tetejére]

Váralja Szövetség ©