|
Kiadványaink |
A Pilisben kirándultunk
A Váralja Szövetség ezúttal is megszervezte - már hagyományosnak nevezhető - karácsonyi túráját. A túra sikeressége a rossz időjárás és a kevés résztvevő ellenére is megvolt. A jelenlévők a Dömör-kaput, a Lajos-forrást - majd tervet változtatva - a Holdvilág-árkot járták be. A szövetség idén december 13-án megtartotta karácsonyi túráját. A kirándulás léte néhány nappal a dátum előtt veszélybe került, ugyanis az egyik szervező betegsége miatt tucatnyi diák lemondta részvételét. Hasonlóan két részre osztódott a tagság, mivel Lovász Ádámék a Péceli Nemzeti Hagyományőrző Alapítvány rendezvényén voltak hivatalosak. A túra néhány Váralja Szövetség-szimpatizáns társaságában 10 órakor Szentendrén kezdődött meg. A résztvevők elsőként a Dömör-kaput tekintették meg. A főként Budapestről érkező turisták nagy csodájára jártak a Bükkös-patak vízesésének. Az alázúduló patak csodálatos völgye után a hegy irányában túráztunk gyönyörű erdőkön keresztül. A Lajos-forrás (Dobra voda) jelentette második állomásunkat. A gyönyörű füves hegyi mezőn a résztvevők rövid ideig lepihenhettek, majd Porhajas Gábor olvasta fel a helyi nevezetességek tudnivalóit. A forrás hűs, de annál kellemesebb vizéből mindenki jót kortyolhatott.
A Lajos-forrás elhagyása után programunkon változtatva az eredeti terv (Dobogó-kő) helyett a Holdvilág-árok felé vettük az irányt. A tufás kőzetbe vájódott hasadékvölgy lenyűgözte a jelenlévőket. Nem utolsósorban az egykor ott működő Pálosok egykori barlangrendszerei, építmény-romjai, amiket mára igen nehéz kivenni. A vadregényes völgy mindenki tetszését s a visszatérés igényét idézte elő a Váralja Szövetségben. A túra Kiskovácsipusztán ért véget, ahonnan a résztvevők hazaindultak. Fotók
Váralja Szövetség © |