Föoldal

VÁRALJA SZÖVETSÉG

CSATLAKOZÁS!

TÖRTÉNETÜNK

MUNKÁINK

ÁLLÁSPONT

RENDEZVÉNYEINK

FOTÓALBUM

TALÁLKOZÁSOK HÁZA

PUBLICISZTIKA

VENDÉGOLDAL


Kiadványaink




Szeleczky Zitára emlékeztünk
2009. május 13.

 

A Váralja Szövetség 2009. május 13-án Szeleczky Zita megemlékezést tartott Budaörsön, a Mindszenty-iskolában a 10 éve elhunyt művésznő emlékére. A rendezvény elsődleges célja rejtőzködő nemzeti nagyjaink felkutatása volt. A megemlékezésen részt vett a Duna Televízió.

 

Több tucatnyi résztvevővel - hagyomány szerint a Hinusz eléneklésével -  kezdődött meg a gyűlés, a moderátor, Porhajas Gábor külön örömét fejezte ki, hogy ilyen szép számmal eljöttek. Először Kiss Bence Álmos, szervezetünk vezetőségi tagja köszöntötte a megjelenteket. Köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy azokról az eleinkről is meg kell emlékeznünk, s azoknak az emlékét is tovább kell vinnünk, akikről az utókor méltatlanul megfeledkezett.

 

"Sajnos, Szeleczky Zitáról méltatlanul keveset emlékezik meg az utókor. Nekünk, a kor embereinek különös és kiemelt feladatunk, hogy ezekről a most poros, megbecsületlen porcelánokról letöröljük az évtizedek alatt rárakódott feledést, s ismét a köztudatba varázsoljuk őket. Szeleczky Zita is egy ilyen porcelánváza a magyarság képzeletbeli parkjában. Különösen mi fiatalok, a jövő kovácsai kaptuk azt a feladatot, hogy dicső eleink munkásságát magunkban hordozzuk. Ugyanis a múltból, a régi korok értékeiből tudunk igazán erőt meríteni, s azt – kötelességünk lévén – az utókornak átörökíteni."

 

Szeleczky Zitának rokona a Budaörsön élő Szeleczky család. A család nevében Szeleczky Csilla mondott köszöntőt személyes élményekkel gazdagítva. Szeleczky Csilla elmondta, annak ellenére, hogy a művésznőnek távoli rokonai voltak, mégis nagy közelséggel fogadta őket.

 

Szeleczky Zita a tengerentúli emigrációban számos kortárs íróval, így Wass Alberttel is személyes kapcsolatba került. Ennek emlékére Wass Albert Előhang című versét Drócsa Izabella versmondó szavalta el.

 

Szeleczky Zitáról előadást tartott Jávor Zoltán ny. tanár, aki a művésznő életművének gondozója. Előadásában Szeleczky Zitáról szólt, hozott róla képeket, személyes élményeket hallgathattunk meg, valamint eredeti felvételeket, amelyeken a művésznő verseket szavalt. Jávor Zoltán előadásában közreműködött Drócsa Izabella.

 

A rendezvény kisugárzása, Szeleczky Zita megőrzött varázsa áthatotta a megemlékezés egészét. Végezetül elénekeltük a Szózatot és a Székely himnuszt. A Váralja Szövetség bízik abban, hogy Szeleczky Zita személyisége és az általa képviselt helyérték nem vész el globalizálódó világunkban.

 

Kiss Bence Álmos beszédét tekintse meg itt!

 


Fotók

 


Kiss Bence Álmos köszöntőt mond

 


Porhajas Gábor

 

A rendezvény

 

Szeleczky Csilla köszönti az egybegyűlteket

 


Szeleczky Csilla - hozzátartozó

 

Drócsa Izabella versmondó

 

A Duna TV stábja

 

Jávor Zoltán előadása közben

 

Jávor Zoltán


 

[Vissza a lap tetejére]

Váralja Szövetség ©