Föoldal

Váralja Szövetség

Csatlakozás

Munkáink

Koll. műemlékvédelem

Radetzky-laktanya

H. Főparancsnokság

Csángó-projekt

Rendezvényeink

Álláspont

Fotóalbum

Publicisztika


Kiadványaink




Brüsszel már intézkedik a petíciónk ügyében
2010. január 9.

Mint ahogy azt korábbi cikkünkben is ígértük, nem mondtunk le a szlovák államnyelvtörvény ellen indított petíciónkról. Személyes látogatásunkkor kiderült, az Európai Bizottság fogadta az aláírásokat és már válasz is érkezett a 37 és fél ezer ember összefogását tartalmazó dokumentumra. A hozzánk eljuttatott jelentés szerint Brüsszelben "intézkednek" a petíció kapcsán.


A 2009 júliusában a Polgár Infó hírportállal közösen indított internetes petíciónkat szeptember 23-án adtuk át az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének. Mivel értesítést nem kaptunk, 2009 legvégén mi vettük fel a kapcsolatot a magyarországi kirendeltséggel a petíció iránti érdeklődés céljából.

Mivel elektronikus és telefonos érdeklődésünk sikertelennek mutatkozott, 2010. január 5-én személyesen kerestük fel a képviseleti szervet budapesti irodájukban. Akkor ígéretet kaptunk a válaszra, amely igen rövid időn belül meg is érkezett.

Megtudtuk, a magyarországi képviseleti szerv már szeptember 24-én (másnap) elküldte a petíciót Brüsszelbe, amit ott fogadtak is. Brüsszeltől végül a petíció elemzése után december 22-én érkezett hivatalos válasz, melyben Adam Tyson, az Európai Központi Oktatási és Kulturális Igazgatóság vezetője arról tájékoztatott egy hivatalos levél és egy jelentés keretében, hogy az Európai Bizottság a petíció ügyében már intézkedik.

 


Adam Tyson úr levele

A részünkre eljuttatott jelentésben ez áll többek között: "A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak védelme valójában kulcsfontosságú része az emberi jogoknak, ami az egyik alapelve az Európai Uniónak, ami az EU-szerződés 2-ik és 6-ik cikkelyében rögzítve van. A Bizottság úgy gondolja, hogy a tagállamoknak minden jogi eszközt be kell vetniük kisebbségeik védelmében, összhangban saját alkotmányos kereteikkel és az általuk vállalt nemzetközi jogi kötelezettségeikkel."

Az uniós alapszerződés nem tér ki az államnyelvűségre, így ezen a téren a tagállamok a döntéshozók, ugyanakkor politikájuknak összhangban kell lennie az Európai Tanács Kartájában a kisebbségi és regionális nyelvekről írtakkal.

A jelentés amint fogalmazott: "Az új szlovák államnyelvtörvény nagyon széleskörű és az Európai Bizottság szervei még mindig elemzik. Ennélfogva lehetetlen előrelátni a lehetséges következményeket. Az ilyen meg ehhez hasonló okoknál fogva a most készülő bevezetési rendelet annál inkább fontos lesz."

A Váralja Szövetség reménykedve várja az unió további értesítéseit, bízunk benne, hogy az intézkedések arra kényszerítik Szlovákiát, hogy feladja a magyarellenes politikáját és elálljon súlyosan diszkriminatív államnyelvtörvényétől.


[Vissza a lap tetejére]

Váralja Szövetség ©