Föoldal

Váralja Szövetség

Csatlakozás

Munkáink

Koll. műemlékvédelem

Radetzky-laktanya

H. Főparancsnokság

Csángó-projekt

Rendezvényeink

Álláspont

Fotóalbum

Publicisztika


Kiadványaink




Teltház kulturális estünkön
2010. január 16.

Teljesen megtöltötte a Szent Margit Gimnázium Dísztermét január 16-án a magyar kultúra napja jegyében megtartott kulturális estünk. A rendezvény meghívott előadói Kubik Anna színművész, Koltay Gábor filmrendező és Makovecz Imre építész voltak. A rendezvény után aláírásgyűjtésbe kezdtünk a kollektív műemlékvédelem bevezetéséért, amely kezdeményezés szintén nagy sikert aratott.


Január 22-ét, a Himnusz megírása napját a magyar kultúra napjaként tartja számon a magyarság. Erről az eseményről a Váralja Szövetség idén is egy rendezvény keretében emlékezett meg. Kulturális estünket, amelyet a Budai Margitosok Baráti Körével közösen szerveztünk, a budai Szent Margit Gimnázium Dísztermében tartottuk meg.

A rendezvény - most már hagyományosan - a Himnusz eléneklésével kezdődött. Ezt követően Kiss Bence Álmos, egyesületünk titkára köszöntötte a megjelenteket, majd felkérte Görbe Lászlót, a gimnázium igazgatóját a rendezvény megnyitására.

Görbe László megköszönte, hogy ilyen sokan eljöttek a rendezvényre, s rövid felszólalásában azt kérte a megjelentektől, hogy foglalkozzanak a műemlékvédelem kérdésével, továbbá kezdeményezésünkhöz sok sikert kívánt.

Rendezvényünk első előadója Kubik Anna Alternatív Kossuth-díjas színművész volt, aki több verset is elszavalt. Nagy hatást keltett kitűnő szavalatával, gyönyörű verseivel. Fellépése alatt emlékeztetett arra a nemrégiben Temesváron megtartott rendezvényre, ahol Tőkés Lászlót kitüntették.  "A magyar média egyetlenegy percre sem méltatta az eseményt, erre a nemzetközileg fontos rendezvényre egyik médium se volt kíváncsi" - húzta alá Kubik Anna.

Kubik Anna fellépését vastaps követte, majd szervezetünk virágot adott át részére.

Kubik Annát a Kossuth-díjas Makovecz Imre követte, aki nagy szeretettel köszöntötte a megjelenteket. Előadásában aktuálpolitikai kérdésekkel is foglalkozott. Elmondta, hogy "Magyarország még mindig a kommunisták uralma alatt van", s a következő kormánynak nagyon nehéz dolga lesz az országot ebből a helyzetből kivezetni.

Fellépése második felében egy összeállítást vetítettünk le Makovecz Imre templomai közül válogatva. A megjelentek láthatták a paksi, a siófoki és a százhalombattai templomok történetét, felépítésüknek útját.

A jelenlévőkben katartikus hatást kiváltó összeállítás után Makovecz Imre a feltett kérdésekre válaszolt. Kérdezték többek között a Citadella ügyében (Ti. Makovecz a Gellért-hegyre egy magyar panteont tervezett). Makovecz Imre elmondta: a következő kormánytól várja a Gellért-hegy problémájának rendezését.

Makovecz Imrét követően Koltay Gábor filmrendező lépett fel előadásával. Koltay Gábor elsősorban a gazdasági válság melletti társadalmi válságra hívta fel a figyelmet, "ami a legfontosabb válság", amelybe a magyarság került. Beszélt a filmes kultúra jelenlegi rossz helyzetéről: "Még az előző rendszerben is rengeteg magyar film készült, manapság alig készülnek magyar játékfilmek." Kitért a magyarság megosztottságára is. "Ma nincs az a kérdés, amiben a nemzet egy véleményen lenne." Utalt a 2004. december 5-i népszavazásra, ugyanakkor hozzátette: a társadalom jelenlegi helyzetének talán az a sok rendszerváltás, ami a 20. században lezajlott, lehet az oka.

Rendezvényünket Hetzmann Róbert zárta, aki a kulturális estnek apropót adó kezdeményezésről, a kollektív műemlékvédelemről beszélt. Szervezetünk elnökségi tagja beszédében rávilágított a magyar műemlékvédelem tragikus helyzetére és a cselekvés fontosságára. Elmondta: a petíciót áprilisban szeretnék lezárni, addig gyűjtik az aláírásokat.

Végezetül egy Széchenyi-idézettel búcsúzott: "Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn!"

Hetzmann Róbert beszédét megtekintheti itt.

Végül Kiss Bence Álmos moderátor megköszönte a jelenlévők részvételét, s tájékoztatást adott a petíciók aláírásának módjáról. A megjelentek az est végén - hagyományosan - elénekelték a Szózatot és a Székely himnuszt.

Petíciónk is nagy sikert aratott. Már kétszáz körül van az aláírások száma, nagyon sokan a megjelentek közül hazavittek magukkal íveket, míg sokan - a nagy zsúfoltság miatt - arról értesítették a szervezet aktivistáit, hogy a petíciót az elkövetkezendő három hónapban más alkalommal írják alá.

Rendezvényünkön számos médium képviseltette magát. Felvételeket készített többek között a Duna Televízió és az Újbuda TV is. A Váralja Szövetség egységesen elégedettségének adott hangot, s reményét fejezte ki a kezdeményezés sikerében.


Fényképek

Fényképek: Lovász József és Varga Péter


 

[Vissza a lap tetejére]

Váralja Szövetség ©