|
Kiadványaink |
Állást foglalunk a Gomba kérdésében
Bizonyára sokak számára ismert a hír: a 11. kerület egyik emblematikus épületét, a "Gombát" felújítják a közeljövőben. A pályázati kiírásra érkezett terveket kiállították, azonban azok nem feleltek meg minden igénynek. Úgy érezzük, noha fantáziadús remekművek születtek, ezek idegenek a hely szellemétől és néhány rendeltetésbeli kritériumnak sem felelnek meg. Helyi civil szervezetekkel közösen lépünk fel annak érdekében, hogy a Gomba rekonstrukciója csak minimális változtatással történjen meg. A Váralja Szövetség már régóta figyeli a budai Móricz Zsigmond körtéren álló Gomba felújításának körülményeit, de eddig még nem adtunk ki állásfoglalást ezzel kapcsolatban. Budapest 11. kerületében működő civilek kerestek meg minket annak ügyében, hogy az ő kezdeményezésüket segítsük. Céljuk, hogy a környezethez jobban illeszkedő eredeti tervek szerinti épületet csak minimális változtatással alakítsák át, továbbá lakossági igényeknek megfelelően rendezzék a területet. Az eredeti tervekhez való ragaszkodás mellett a közös állásfoglalásban szerepel egy "zöld sziget" létesítése, továbbá régi és szükséges szolgáltatások telepítése (bővebben az állásfoglalásban). A közös javaslatban szerepel Szent Imre és Móricz Zsigmond szobrának méltó elhelyezése. A Váralja Szövetség állásfoglalásával mintegy szándéknyilatkozatot is tett; szervezetünk igényli, hogy - a többi civil szervezettel együtt - személyes képviselők útján a döntési folyamatban részt vehessünk és beleszólhassunk a végeredmény megszületésébe.
Állásfoglalás A Váralja Szövetség csatlakozását fejezi ki azon budai civil szervezetekhez, akik a főváros 11. kerületében, a Móricz Zsigmond körtéren található "Gomba" épület kis módosításokkal történő rekonstrukcióját, ill. a terület következetes rendezését követelik. A Váralja Szövetség véleménye egybevág a civilekével: álláspontunk szerint a körtér aurájához illően, a lakosság igényeinek megfelelően kell a szimbolikus jelentősségű épületet helyreállítani. Egyetértünk azon állítással, mely szerint a beérkezett pályázati munkák rendkívül ötletesek és többnyire igényesek, ugyanakkor a tervek nem illeszkednek a terület aurájához. Az épület műemléki mivolta és emblematikus jellege arra kötelez, hogy rekonstrukciója csak minimális változtatással valósuljon meg. A "Gomba" funkcionalitását tekintve úgy véljük, az épületnek elsősorban a helyiek érdekeit és igényeit kell kiszolgálnia. A "Gomba" tekintetében éppen ezért a következő típusú szolgáltatások kialakítását javasoljuk: jegyiroda, információs központ, BKV-jegypénztár, színvonalas cukrászda, hírlapárus, virágbolt, kerékpárkölcsönző és nyilvános illemhely. Szeretnénk, ha az épület környezetét megfelelően, szintén a helyi igényeknek megfelelően rendeznék. Sürgetjük a területen zöldfelületek létesítését, továbbá a körtéren található Szent Imre és Móricz Zsigmond szobor méltó elhelyezését, a körtéri díszkút felállítását. Úgy véljük, e követelések figyelembe vételével a Móricz Zsigmond körtér méltán lenne Budapest egyik vonzó közterülete s alkalmas találkozóhelye minden korosztálynak. 2010. január 21. Váralja Szövetség
Váralja Szövetség © |