|
Kiadványaink |
Megemlékeztünk a kommunizmus áldozatairól
Február 25. a kommunizmus magyar áldozatainak emléknapja - a Váralja Szövetség 2010. január 26-án emlékezett meg a korszak áldozatairól, meghurcoltjairól. A több mint 60 résztvevőt Brückner Ákos Előd plébános köszöntötte, beszédet Lovász Ádám mondott, Bogár László közgazdász-egyetemi tanár tartott előadást. A rossz idő ellenére szépen megtelt a Szent Imre Plébánia nagyterme a Váralja Szövetség megemlékezésén. A délután 5 órakor kezdődött rendezvényt Brückner Ákos Előd plébános nyitotta meg. Brückner atya köszöntőjében a Váralja Szövetség tagjait és a hozzájuk hasonló értékőrző egyéniségeket méltatta. "Ma minden normális magyar fiatalnak egy Váralja Szövetséget kellene létrehoznia" - tette hozzá.
Lovász Ádám, szervezetünk elnökségi tagja rövid beszéddel várta a megjelenteket. Lovász Ádám elmondta: "Vissza kell nyernünk függetlenségünket! Nem arról van szó, hogy zárjuk el magunkat a külvilágtól. Éppen ellenkezőleg, hiszen az erős magyar vállalkozásoknak szükségük lesz külföldi piacokra. De ahhoz, hogy sikeres legyen Magyarország, el kell felejteni azt a szolgai magatartást, melyet valamennyi eddigi magyar kormány mutatott. A magyar elit nem élheti bele magát abba a láncos kutya szerepbe, amit elképzelnek nekünk Brüsszelben." Lovász kiemelte: "Természetes, hogy a magyarok tartanak a túl közelinek vélt orosz-magyar külkapcsolatok továbbfokozásától. Azonban meg kell találnunk a közös nevezőt azokkal a térségekkel, melyekkel vannak közös érdekeink." Lovász Ádám beszédének írott változata megtekinthető itt.
Lovász Ádám beszédét követően a megjelentek egyperces néma csend keretében - gyertyagyújtással - emlékeztek meg a kommunizmus magyar áldozatairól, meghurcoltjairól. A megemlékezést Bogár László ismert közgazdász-egyetemi tanár zárta remek előadásával, amelyben párhuzamot vont a jakobinus diktatúra, a kommunizmus és a globalizáció között. Felszólalásában egy 300 éves kuruc népdalt idézett, amely a korszak kollaboráns magyar elitjét ostorozta. Bogár László elmondta: a rendszerváltást maguk a korábbi kommunisták hajtották végre az 1988-as ún. Társasági törvény elfogadásával.
Bogár László kiemelte: új rendszerváltásra van szükség, a jelenlegi rendszerben van a probléma. Említette: egy olyan rendszerváltás zajlott le Magyarországon, amit az előző rezsim készített elő és az SZDSZ bevallása szerint a saját elképzelésük szerint ment végbe. "Magyarországon az új kormány fontos, de nem elégséges. Világossá kell tennünk az új kormány számára, hogy a rendszer megváltoztatását követeljük" - mondta el Bogár László. A rendezvény végén a megjelentek közösen elénekelték a Himnuszt és a Szózatot. Fényképek
Váralja Szövetség © |