|
Kiadványaink |
Trianon-megemlékezést tartottunk
90 éve kötötték meg a trianoni békediktátumot - a Váralja Szövetség a Pest megyei Solymáron emlékezett meg a legnagyobb nemzeti tragédiáról. Előadást tartott Császár Angela színművész, míg esemény történelmi hátteréről Gecse Géza történész-egyetemi tanár beszélt. Beszédet Pitz Dániel mondott. A rendezvényen a Váralja Szövetség a támogatásáról biztosította az árvízzel harcoló északkelet-magyarországi lakosságot. Délután nem sokkal öt óra után kezdődött meg a Váralja Szövetség 2010-es Trianon-megemlékezése a már hagyományosnak számító helyszínen, Solymár nagyközségben. (A békediktátumról ezen a helyszínen emlékeztünk meg 2008-ban és 2009-ben is.) Külön köszönetet mondott Hetzmann Róbert, szervezetünk elnökségi tagja azoknak, akik eljöttek - annak ellenére, hogy a rendezvényünkkel azonos időpontban tartotta a CÖF (Civil Összefogás Fórum) Trianon-megemlékezését, továbbá egy nappal a rendezvényünk előtt már az önkormányzat is megemlékezett a nemzeti gyászról, mintegy ötvenen vettek részt rendezvényünkön.
A Váralja Szövetség kisebb műsorral is készült. Kiss Andrea és Sisa Márk tagjaink közreműködésével számokban mutattuk be a történelmi Magyarországot és a Trianoni-békediktátumot. Ezt követően egy percben, harangzúgás közben emlékeztünk meg az igazságtalan békéről.
A Váralja Szövetség Pitz Dánielt, solymári fiatalt kérte fel köszöntőbeszéd megtartására. Pitz Dániel 2008-tól egy évig szervezetünk elnöke volt. Pitz Dániel beszédét megtekintheti itt. Rendezvényünk meghívott előadója, Gecse Géza történész a Trianoni-békediktátum történelmi hátteréről beszélt. Június 4. emléknappá tételének szükségességét egy magával hozott hangfelvétellel bizonyította. A lejátszott felvétel a Klub Rádióban hangzott el, ahol folyamatosan minősíthetetlen csúsztatásokkal és hazugságokkal bagatellizálták a magyarságot ért legnagyobb fájdalmat.
Gecse Géza beszélt a Vörös Hadsereg által betöltött szerepvállalásról, a nagyhatalmak viszonyáról és az új államokban létrejövő magyarellenességről is. Előadása végén emlékeztetett arra: igaz, hogy már a legtöbb városban a magyarság elveszítette többségét, de azért továbbra is mindenhol jelen van.
Rendezvényünket Császár Angela Jászai-díjas színművésznő előadása zárta. Császár Angela a Trianoni-békediktátum okozta nemzeti fájdalmat korabeli költők versein keresztül mutatta be. Idézett többek között Wass Alberttől, nagy hatást keltett Sütő András és Böjte Csaba írásainak felolvasásával. A rendezvény a Himnusz és a Székely himnusz eléneklésével végződött. Szolidaritásunk a bajbajutottakkal - 2010. június 5. A Váralja Szövetség rendezvénye végén szolidaritását fejezte ki az Északkelet-Magyarországon és a Kelet-Felvidéken pusztító árvíz károsultjai iránt. Szervezetünk bejelentette, hogy egy kisebb csoportban személyesen vesz részt az áradás leküzdésében. Június 5-én, szombaton a Jászságba indultunk, a Zagyva és a Tarna által veszélyeztetett településekre. Szombatra azonban ezek a folyók apadásnak indultak, így a közvetlen veszély elmúlt - tájékoztatta Jásztelek önkormányzata Porhajas Gábort, szervezetünk elnökségi tagját. Hasonlóan a Zagyvához, az Ipoly mentén sem kellett segíteni: Ipolytölgyesen és Nógrádszakálon nem fenyeget komolyabb árvíz. Szerettünk volna Edelénybe is eljutni, a Bódva által elárasztott városba azonban a Váralja Szövetség anyagi korlátai miatt nem tudott eljutni. Képek a rendezvényről
Váralja Szövetség © |