|
Kiadványaink |
Mi is ott voltunk a Balettintézet előtt
Megközelítőleg ezerfős tömeg vett részt szombaton az Andrássy úton az Opera előtt azon a nagygyűlésen, amelyet civilek szerveztek a volt Balettintézet épületének megmentéséért. A tüntetésen beszédet mondott Gerle János építész, Ráday Mihály ismert városvédő, Mernyó Ferenc főszervező és Hetzmann Róbert, a Váralja Szövetség elnökségi tagja is. A kezdeményezésnek máris pozitív a visszhangja. Lezárták az Andrássy utat a gépjárműforgalom elől a szervezők az Opera előtt a Balettintézetért tartott tüntetés ideje alatt. Mint ahogy arról már mi is beszámoltunk, felröppent hírek az impozáns, a világörökség részét képező épület lebontásáról szólnak.
A szervező magánszemélyek nevében Mernyó Ferenc köszöntötte a megjelenteket. Beszédében a nagygyűlés megszervezéséről és az összefogás fontosságáról beszélt. Elmondta, hogy az elmúlt időszakban az épületből nagy mennyiségben hordtak el téglákat - könnyen lehet, hogy a belső megbontással akarják elősegíteni a Balettintézet összedőlését. Mernyó Ferenc beszédét követően a szervezők felolvasták azt a petíciót, amit a kormánynak fognak továbbítani. Gerle János építész beszédében az épület fontosságáról beszélt és az építészeket méltatta. Hasonlóképpen állt ki a történelmi érték, a Balettintézet mellett Ráday Mihály városvédő is, aki a környék régi épületeinek romos állapotára is felhívta a figyelmet.
Tamási Judit, a KÖH - Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke állásfoglalását is felolvasták, amelyben a szakhatóság üdvözölte a civil kezdeményezést és kiállt a Balettintézetért. Tamási Judit az eddiginél hatékonyabb műemlékvédelmet ígért.
A Váralja Szövetség is felszólalt a nagygyűlésen, szervezetünk nevében Hetzmann Róbert elnökségi tag mondott beszédet. Hetzmann Róbert beszédének írott változatát itt olvashatja el. Videofelvétel az elnökségi tag beszédéről A Balettintézet épületéért szervezett nagygyűlés balettosok fellépésével és zenés műsorral az esti órákban ért véget. Váralja Szövetség © |