Föoldal

Váralja Szövetség

Csatlakozás

Munkáink

Koll. műemlékvédelem

Radetzky-laktanya

H. Főparancsnokság

Csángó-projekt

Rendezvényeink

Álláspont

Fotóalbum

Publicisztika


Kiadványaink




 

Az IMF politikája ellen tüntettünk
2010. szeptember 4.

A Váralja Szövetség az IMF Magyarországgal szembeni magatartása ellen és a magyar nemzeti önrendelkezés erősítéséért tüntetett szeptember 4-én. A kellemetlen időjárás ellenére közel százan gyűltünk össze, hogy hitet tegyünk hazánk függetlensége mellett. Eközben a több mint 10 ezer aláírást tartalmazó petíciónkat az IMF már át is vette.


Öt óráig felhős idő volt, aztán elkezdett esni az eső és egyre elviselhetetlenebbé vált a hideg, szeles időjárás, ezért a várt résztvevők csupán töredéke tudott eljönni a hat órakor kezdődött szabadtéri rendezvényre. Mégis közel százan gyűltünk össze a budapesti Szabadság téren álló Bank Center előtt, hogy kiálljunk a magyar nemzeti érdekek mellett.

A rendezvényt Hetzmann Róbert főszervező, a Váralja Szövetség ügyvezető elnökségi tagja nyitotta meg. Elsőként Porhajas Gábort kérte fel, aki felolvasta az IMF magyarországi ténykedéseinek összefoglaló krónikáját. Porhajas Gábor köszönetet mondott a kezdeményezés támogatóinak, majd egy Zentán élő támogatónk leveléből idézett. Az összefoglaló krónikát itt olvashatja el.

Porhajas Gábor ismertetője után Pitz Dániel elnökségi tag mondott beszédet. Kitért a magyar nemzeti önrendelkezés és a Váralja Szövetség által kezdeményezett összefogás fontosságára. Beszédében méltatta azokat a fiatalokat, akik sokat tesznek a magyarságért, s egyben köszönetet mondott azoknak az időseknek, akik segítséget nyújtanak a fiataloknak munkájukban.

Pitz Dánielt Lovász Ádám, szervezetünk elnökségi tagja követte. Lovász Ádám elsősorban gazdasági megvilágításból elemezte a helyzetet. Súlyos szavakkal bírálta az IMF politikáját, ami országokat tett tönkre. A magyar kormány eddigi tevékenységeit jónak nevezte - "Csak így tovább" - biztatott az elnökségi tag. Lovász Ádám beszédét itt olvashatja el.

A rendezvény végén Hetzmann Róbert ismertette az átadás körülményeit. Az ügyvezető elnökségi tag elmondta: az IMF a tüntetés idejében nem tartózkodik a helyszínen, ezért a petíciót előzetesen, egy nappal korábban már eljutatta szervezetünk a Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviseletének. A "Nyilatkozat a Magyar Köztársaság nemzeti önrendelkezéséről" című internetes aláírásgyűjtést összesen 10.319-en írták alá. A kitűnő eredményt a megjelentek nagy tapssal fogadták.

Irina Ivascsenko átvette a petíciót

Az IMF magyarországi irodájának vezetője, Irina Ivascsenko személyesen vette át a Váralja Szövetség "Nyilatkozat a Magyar Köztársaság nemzeti önrendelkezéséről" c. petícióját. Irina Ivascsenko elmondta: számukra fontos, hogy minden országban, ahol jelen vannak, a legfontosabb társadalmi szervezetekkel kapcsolatuk legyen, ezért nyitottak a további találkozásra és tárgyalásra. A Váralja Szövetség természetesen továbbra is minden lehetőséget megragad a magyar érdekek érvényesítéséért. A budapesti iroda vezetője egyben hozzátette, a petíciót a héten továbbítja Washingtonba, Dominique Strauss-Kahn IMF-vezérigazgató részére.

A nyilatkozat szövegét magyarul Antal Katalin, angolul Lovász Ádám olvasta fel. Ezzel megtörtént az aláírásgyűjtés lezárása és jelképes átadása.

A rendezvényen több médium is képviseltette magát, itt volt - érkezési sorrendben - a Duna TV, a Magyar Televízió, az Echo TV és a Hír TV.

Kezdeményezésünket a mai akcióval lezártnak tekintjük, a petíció további címzettjeit még a napokban meg fogjuk keresni, hogy nekik is átadjuk a petíciót. Ilyen módon a nyilatkozat hamarosan eljut Orbán Viktorhoz és Schmitt Pálhoz is.


[Vissza a lap tetejére]

Váralja Szövetség ©