Szép dolog az adventi vásár, de nem ilyen formában. A budapesti Szent István-téren álló rikító kék karácsonyfa a 20 éves Demszky-féle liberális rémuralom legsötétebb napjait idézi.
A Váralja Szövetség a helyszínen érdeklődve azt az információt kapta, hogy az adventi vásár egy magánvállalkozás kezdeményezésére valósul meg az V. kerületi (Rogán Antal fémjelezte) önkormányzat és a római katolikus egyház egyetértésével.

A helyszínen hallottaknak utánajártunk, s az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Hivatal azt a tájékoztatást adta nekünk, hogy a karácsonyfát egy jól ismert multinacionális cég állította fel az V. kerületi önkormányzat támogatásával. A tájékoztatásban azt is elismerték, hogy az adventi vásárt Erdő Péter bíboros avatta fel.
Erdő Péter
köszöntő beszédében egyébként azt hangsúlyozta: "Emlékeztessen
minket ez a jelkép arra, hogy adventet ünneplünk, Krisztus jövetelét
várjuk. Annak a jövetelét, aki hajdan megszületett a betlehemi
istállóban" - miután megáldotta a kék karácsonyfa
reklámfa melletti - egyébként általunk is példásnak tartott -
adventi koszorút.

A Váralja Szövetség éppen azt sérelmezi, hogy ez a kék fenyőfa rajta a fogyasztói társadalomból jól ismert jelképekkel nem Krisztus jövetelére emlékeztet, hanem éppen ellenkezőleg: a mammon imádatára.
Szervezetünk levelet írt az egyháznak és az önkormányzatnak, amelyben azt kérjük a címzettektől, hogy jövőre a keresztény hagyományoknak és a közízlésnek egyaránt megfelelő színezetű karácsonyfát állítsanak a városban.

