|
A 78. életévében elhunyt Csurka
István elismert drámaszerző, valamint a rendszerváltás utáni magyar
közélet egyik meghatározó alakja volt. Leghíresebb drámái A ki lesz a bálanya, a Döglött aknák és a Házmestersirató. Novellákat is írt. Kendőzetlen megnyilvánulásai, határozott politikai szerepvállalásai miatt sokan szélsőségesnek nevezték, íróként is gyakran mellőzték. A politikus radikális, ám a realitásoktól el nem rugaszkodó szilárd ideológiája elsősorban a hazafias érzelmű értelmiség köreiben volt népszerű.
Csurka István
vitathatatlan érdemeit és munkásságát azok is elismerték, akik nem
értettek vele egyet. |
Részvétnyilvánító közlemény
Elhunyt Csurka István Csurka István
1934-2012
Közlemény Nagy fájdalommal és mély megrendüléssel vettünk tudomásul, hogy Csurka István kétszeres József Attila-díjas író, dramaturg, politikus életének 78. esztendejében 2012. február 4-én lelkét visszaadta teremtőjének. Csurka István kortárs íróként és politikusként egyaránt oroszlánrészt vállalt a rendszerváltásban, s nemzetét féltő emberként az azt követő politikai csatározásokban. 1993-ban megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját, amelynek haláláig elnöke, s a Magyar Fórum közéleti hetilap főszerkesztője volt. Csurka élesen bírálta az eddigi magyar kormányok „nemzetpusztító politikáját”, a romboló privatizációt, a külföldi érdekek mindennemű kiszolgálását, illetve az abortusz legalizálását. Hosszú betegsége alatt is kiállt a magyar érdekek, a magyar érdekeket védő kormány mellett, s mindvégig az összefogásra, a felelős nemzetféltésre, hazaszeretetre buzdított. Az író utolsó nyilvános megszólalása február 2-án volt, amikor Dörner György, az ÚJ Színház igazgatója felolvasta a társulatnak a beteg író levelét. A levélben arra bíztatta a társulatot, hogy politikai hovatartozástól, gondolkodástól függetlenül, szeretetben dolgozzanak együtt. A Váralja Szövetség fájó, ám remélő szívvel adózik élete, munkássága előtt, bízik benne, hogy az példaként szolgál majd a későbbi generációk, korok számára. Emléke a magyar nép szívében él tovább. Isten nyugosztalja! Budapest 2012. február 4.
Kiss Bence
Álmos, Porhajas Gábor László
Váralja Szövetség © |