Lovász Ádám: „ÉN MEG ÉN”

„Én meg én meg én”- ezt halhatjuk minden másodpercben, ha éppen a tévénézést választjuk időtöltésnek (helyesebben időpazarlásnak). A legújabb kor társadalmának folyamatosan lejátszott meg újra-lejátszott lemeze az a kifejezés, hogy „ törődj magaddal”. Én önmagamért vagyok, nem másokért. Mások nem léteznek számomra, és nem is kerülhet szóba olyasmiféle rettenetes eretnek gondolat, hogy esetleg másokkal is kéne foglalkoznom, hiszen mégis nem Marson lakom, elszigetelve az emberiségtől. De nem! „Te egy egyéniség vagy”! - hangzik a propaganda-szó. „Itt van, megadunk minden lehetőséget, hogy kifejezhessed magadat és lehessél egy magányos, fogyasztó lény, elidegenedve másoktól meg önmagadtól. Hiszen így leszel boldog”! Hát persze, így bizony. „Happy” (boldog) lehetek, az ő fogalmaik szerint. „Szabad” lehetek, a szó reklámi jellegű értelmében. „Kifejezhetem” magam, ámde csak olyan módszerekkel és olyan érzelmeket, amelyek meg vannak engedve nekem, amiket boltban árulnak és reklámoznak.

Lehetek egy „egyéniség”, persze, lehetek, de csak egy tucat adott (és gondosan tömeggyártott) személyiség-modell közül választhatok. Lehetek emo, gengszter, pláza-cica (ha lány volnék), diszkó-patkány, homoszexuális, biszexuális, cuki meg ciki meg stb. Egy ember lehet, amennyiben létezik. Egyes, a tömegek által rég elfelejtett gondolkodók szerint a gonosz a jó, tehát a lét, hiányát jelenti. A lakosság túlnyomó része, Magyarországon és az egész világon, hiányosan létezik, mert hiányzik belőlük az öntudat és az alkotó vágy. Erre több magyarázatot találhatnánk. Lehetne azt mondani, mint egyes elvetemült elitisták, hogy az emberek egyszerűen hülyék, értelmileg hiányosak, és megérdemlik sorsukat (mert ŐK aztán a nagy okosak!). Egy fokig ez így igaz, de az emberek nem önhibából tengődnek a sötétségben. Létezik egy egész rendszer amely abban tartja őket, és amelynek érdeke fenntartani a tudatlanság állapotát.

Az ember azért az, mert van értelme. De nem mindegy milyen jellegű, valamint milyen fokú. Eszerint különböztethetjük meg az egyéneket: aszerint, hogy hogyan alkalmazza értelmét, valamint hogy milyen széles kiterjedésű. Tehát egyik ember emberibb, mint a másik (persze nem genetikai értelemben hanem amennyire az élete során azzá válik, hiszen az ember emberré alakul gyermekkori nevelése valamint környezete révén). Az értelem nem a tárgyi ismeret, hanem az ész, a felfogás, a kritikai gondolkodás, az öntudat és a cselekvés határainak tudatának keveréke. A jelenlegi oktatási rendszer nem ösztönzi az értelmet. Nem embereket nevelnek a konzervatív és liberális iskolák, hanem emberKÉKet, jó, szófogadó emberképmások kik, úgymond, „bemagolják” a tananyagot anélkül hogy értenék, és jó osztályzatokat érnek el, értelmi fejlődés teljes híján. Az oktatás célja a modern világban (nem is beszélve a történelemről, amennyire jutott a lakosságnak oktatás) vagy alkalmazottak vagy felügyelő karrieristák kitermelése, kik gondolkodás nélkül végrehatják vagy adják az utasításokat, a magasabb üzleti nyereség érdekében. Az iskola célja nem az emberré-válást elősegíteni, hanem, pont ellenkezőleg, meggátolni, a földbe tiporni. Az értelem elvész a süllyesztőben. Nem lesz értelmes emberből kit-űnő diák, az képtelenség. A lelki felvilágosuláshoz egy magasabb rendű tudás kell, amely kialakítása államcél lenne, ha normális világban élnénk.

De túl sok elvárni azt, úgy tűnik. Most élhetünk igazán, tehát élhetünk a pillanatért, az értelmetlen dekadencia jegyében. Csalóka álmokat lógatnak elénk, többek között ilyen jó poénokat, mint a „boldogság”. Igen, az afféle perverz, pszichotikus őrültség, amire rá erőszakolják azt a gyalázatos jelzőt. Boldogság! Talán nem fordult meg senki eszében, hogy ember csak embertársaival együtt, mint egy közösség része, lehet igazán boldog? Száz ember boldogsága hatalmasabb, mint egy ember magányos önámítása, ki csak a jó kedv látszatát tartja fönn, mivel mások előtt mosolyogni illik és nem fordítva. Ez vonatkozik az összes említett érzelemre és létállapotra. Nem valóság az, amit elénk tárnak, amit beleöntenek szemeinkbe és belesuttognak füleinkbe. Az én meg én önszerető jelszava a végtelenségig vihető, ám a szavak mögött mindig rejlik a kérdés, „és azon kívül”? A válasz erre egyszerű: nulla. Talán ez egy megfelelőbb szóleírása lenne világunk erkölcsi meg egyéb tartalmának....

2008. április 26.

Lovász Ádám

[Vissza a lap tetejére]

Váralja Szövetség ©