Ha a pozsonyi Botanikus kerttől megyünk villamossal Károlyfalu (Karlová Ves) felé, jobb felől szembetűnő egy piros „multi“. Képet sajnos nem tudtam készíteni róla, de megpróbálom élethűen visszaadni: Bal oldalán Szerbia térképe, mellette nagy NEM (nie) felirat. Alatta Kosovo=Szerbia (Kosovo je Srbsko) majd még lejjebb Csallóköz=Szlovákia (Žitný Ostrov je Slovensko). Köztük egy szlovák címer (gondolom mindenki tudja, honnan lopva).

Vitathatatlan tény – sajnos -, hogy szeretett Csallóközünk a fent nevezett országhoz tartozik; de túlzás a kettő közé egyenlőségjelet tenni, hisz a csallóközi ember 88 év szlovakizáció után is magyar. Megtartotta népdalait, kultúráját, anyanyelvét, s cserébe kegyetlen sorsot kapott az épp hatalmon levőktől, míg a mai fiatalok többsége egyetlen „pofon“ hatására megtör, elveszti identitását, vallását, a jobb életszínvonal hatására képes eldobni anyanyelvét, s talán kis túlzással mondhatom, hogy nemzetiségét is. Mondván: „Szeretnék jól élni, mi gondom nekem a hazára, messze van tőlem Magyarország!“ Csakhogy elfelejtik azt az apró, de lényeges dolgot, hogy a haza fogalma nem egyenlő Magyarországgal (hanem annál jóval több! -szerk.). És hogy ha magyarként cselekszünk, nem a mai országért cselekszünk. Kik „gúnyhatáron” kívül rekedtünk, nem az a feladatunk, hogy a gazdasági problémákat oldjuk, vagy hogy épp „ rendszert váltsunk“! Arra ott vannak „csonkahoni” testvéreink.

A mi feladatunk őrizni a múltat, s azt a jövő számára gazdagítani. Megmaradni magyarnak a folyamatosan kapott gyűlölködés mellett is! Őrizni azt a csepp földet, melyet még nem loptak el Felvidékből. S közben nem törődni azzal, hogy leköpnek és megvernek. Pár csepp víz elég ahhoz, hogy a köpést lemossuk, s a sebek, ha mélyek is begyógyulnak. Most bárki kérdezhetné: de mi van a lelki sebekkel? Erre is megvan a válasz: Ha magunk vagyunk, és senki nem hallgat meg, akkor azok a sebek tényleg pusztító hatásúak, de ha megtanulunk összefogni, megtanuljuk az összetartás (nem csak elméleti, de gyakorlati) jelentését, akkor mindig lesz valaki, aki segít elviselni, lesz valaki, aki átérzi helyzetünket, s így ezek a „sebek“ sem fognak minket gyötörni.

S az összetartás, az értékeink melletti kitartás meghozza eredményét! Hisz ez volt az, ami a leigázott népeket újra talpra állította!

2008. április 4.

                               (Lelkes Viktória)

A szerző felvidéki lakos.

[Vissza a lap tetejére]

Váralja Szövetség ©