Lovász Ádám: Lévai Katalin Elvtársnő beszédéről

Lévai Katalin, a melegfesztiválon elhangzott, beszédéből sok minden kiderül. Elsősorban az, hogy itt liberálissal van dolgunk. Másképp nehéz elképzelni hogyan adta volna közre a Népszava. Kiáll a deviancia képviselői mellett, és egyenesen hősként titulája őket. Azt állítja, hogy a „szabadságot” szolgálják azzal, hogy felvonulnak és provokálják a tömeget viselkedésükkel és képmutatásukkal. Vajon milyen célokat szolgálnak valóban, akarva-akaratlanul? Hogy nem az egyetemes szabadságot, az nyilvánvaló. A liberális ideológia képviselőin/hívőin kívül senki sem állítja ezt. Vizsgáljuk közelebbről a dolgokat.

Az elsődleges cél mely a melegfesztiválok és a meleg „büszkeség” burjánzása mögött rejlik az a nemzeti, alulról-szerveződő kultúra szétverése és egy felülről szervezett hazátlan „multikultúra” kialakítása Magyarországon is. Ez az új multikultúra egyforma világszerte, és egyes viselkedési formákat szentesít. Pontosabban azokat, melyek a fogyasztást elősegítik és az uralkodó társadalmi rendszer elfogadását erősítik meg. Ezen „modern” értékek közvetítőiként lépnek fel a „nyilvános melegek” és ilyen értelemben valóban egyféle szabadságot szolgálnak, ám a gazdasági rendszer szabad működését, nem pedig a többség szabadságát (az utóbbi ellentmondásban van az előbbivel). Tulajdonképpen ilyen megvilágításban nem is tévesek Lévai megállapításai. A szabadon-szervezett kultúra akadálya a profit szabad felhalmozásának mert a nép alkotja. És a népnek nem elsősorban a profit- maximalizálás a célja (vagy érdeke). Ellenben a nagyvállalatok érdeke igenis saját hasznuk növelése! Tehát logikusan olyan körülmények megteremtésében érdekeltek melyek kizárólag saját legfőbb tevékenységüket könnyítik meg. Ezen a megfelelő kommunikációs környezetet is értenünk kell, tehát azt az egész kulturális berendezést amely a tőkebirtokosok (multik) és cselédeik (pld. liberálisok) által van üzemeltetve és ami az ő tőkefelhalmozásuk szerves része, a „kedvező adózási feltételek” meg „versenyképes” (védtelen, szakszervezet-nélküli) munkaerő.

Kik is képviselik jobban az individualizmust, az önzőséget mint egyes magamutogató homoszexuálisok? Mit sem érdekli őket a közvélemény, akárcsak liberális védőiket? Tipikus „demokrata” módon elutasítja Lévai a magyar lakosság véleménynyilvánítását, mert a heteroszexuális többségnek szerinte nincsen joga ítélkeznie a melegek fölött. Szerinte ugyanis „kulturális imperializmus” az. Ezzel elárulja hogy fogalma sincs az „imperializmus” szó jelentéséről, és hogy csupán ez volt az első szó ami eszébe jutott, ez az elkopott kommunista műszó melyet oly sok ember tanult az átkosban „Marxista Főiskolákon” és mely lényegét oly kevés hajdani párttag ismeri. Az imperializmus szót általában gazdasági-földrajzi területek közti viszonyokra használjuk, amikor az egyik szóban-forgó terület uralom alatt tartja a másikat vagy az összes többi régiót, vagy igyekszik azt tenni (nem keverendő össze a „hegemóniával”, ami a teljes rivális-nélküli uralmat jelenti). Magyarul az „imperializmus” a gyarmatok-gyarmatosítók viszonyát írja le, ám gazdasági gyarmatok esetére is használható. Tehát nem szabad összekeverni az imperializmus jelenségét a kolonializmussal sem, a nyílt gyarmatosítással, amikor egy fejlett állam leigáz egy kevésbé fejlettet, saját közigazgatási területet csinál belőle és úgy zsákmányolja ki. A politikailag-korrekt társadalomtudomány nem ismeri el hogy imperializmus ma is létezne, legfeljebb csak a Nyugat vetélytársait írja le mint „imperialista hatalmak” (Kína, Oroszország). Márpedig létezik, él és virul! A globalizáció az imperializmus egy újabb szakasza, melyben az immáron globálissá vált, ám még mindig pontos földrajzi helyeken elhelyezkedő (Amerika, Nyugat Európa, Japán, stb.) gazdasági érdekek (pld. multik) igyekeznek kiterjeszteni hatalmukat a világ összes régiójára és azokat bekapcsolni a világgazdaságba mint alárendelt felek (ebben segíti őket a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap, két olyan szervezet amely a fejlett országok tőkeérdekeinek van alárendelve és melyek gyakran vállalják a konkurencia szétverésének „piszkos munkáját”.). Ez a megállapítás távol áll Lévai Katalin és társai gondolkodásától. Sőt, ők éppen fordítottként élik meg a dolgokat, mintha a globalizmussal szembeni hazai ellenállás „hegemoniális” állapotban lenne hozzájuk képest, mintha rajtuk uralkodnának! De jó világ lenne akkor!

Sajnos nem a valóságról beszél a kisebbségi- érzésekkel küszködő Lévai, dicső Szocialista elvtársnő. Márpedig, ahogy említettem, a valóság mégis valahogyan kitűnik beszédéből. Fura dolog ez, hiszen mégis egy Népszavában megjelenített (!) véleményről van szó. Szövege a liberálisok elméjébe enged betekintést, avagy a kultúrális imperializmus hazai gárdájának lelki állapotára. Mintha üldözési mániában szenvedne, e nő gyűlöletet és Magyar Gárdát lát minden Hazáját jogosan féltő ember cselekedete mögött. „Mindenkit egyenlő bánásmód illet meg”, ehhez a szlogenhez fordulnak a liberálisok segítségül amikor kikerülhetetlen logikai akadályokra bukkannak, így Lévai elvtársnő is. Én egyetértek. Amennyiben a közösség és saját boldogulásáért tesz valaki valamit, annyiban megbecsülendő. De aki nem tesz semmit, ne várjon semmi különösebb megbecsülést. És aki aktívan aláássa a nemzetépítést és a demokráciát (a lakosság manipulálatlan akaratát), az ne várjon jót! Jelenleg Magyarország demográfiai válságban szenved, melyet csakis az élve születések számának növelésével volna elhárítható (a bevándorlás nem megoldás, csupán újabb társadalmi problémákat és konfliktusokat szül, ami senkinek se jó. A Harmadik Világ lakói sokkal jobban járnának, ha meg tudnák oldani együtt saját problémáikat saját régióikban, amire van némi remény). Ehhez képest teljesen indokolatlan azt követelni, hogy „egyenlő” bánásmódban részesítsünk minden családot, „azokat a családokat is, ahol meleg vagy leszbikus gyerekek élnek” vagy „azokat a párokat is, akiknek szexuális orientációja eltér a többségétől”. Pont erre, ilyen mértékű nemzeti válság alatt, nincsen semmi szükség. Ellenkezőleg, ha az állam foglalkozna ilyen kérdésekkel és, mondjuk, központilag szabályozná a népességi szaporulatot, törvényileg büntetni kéne az ilyen jellegű kifakadásokat mint nemzetbiztonsági kockázatot. Persze ez csak olyan nemzetekre vonatkozna, ahol túl alacsony a természetes népességi szaporulat. Úgy gondolom csak jó keletkezhet abból, ha a Harmadik Világ valamely túlnépesedéssel-küszködő országába menne (örökre) Lévai Katalin és csapata. De Magyarországon ne prédikáljon! És ne mosson összes különálló fogalmakat, mintha a nemzeti kultúrát és a demokráciát védelmezők egyben „fajgyűlölők”, „antiszemiták” lennének. Kedvenc védekező eszközük a liberálisoknak, amikor racionális érveik elfogynak (ami hamar szokott bekövetkezni) a párbeszéd leállítása az antiszemita váddal, melyet fűre-fára, mozgóra és nem-mozgóra, élőre és halottra alkalmaznak. Ezt egyébként Lévai már beszéde elején alkalmazza ezt a taktikát, ami önmagában kommentár „érvelésére” nézve.

Ha már itt tartunk, a létező konfliktusok kisimítása is jellemző a liberális propagandistákra. „Lehet szembeállítani egymással szegényeket és gazdagokat...többséget és kisebbséget. De mi értelme van ennek?” Hát nem tudom, talán a valóság helyes ábrázolása?! Talán mert a gazdagok és dolgozó (nem lumpen) szegények érdekei eltérőek?! Ez példája annak, hogy a liberálisok az imént felvázolt gazdasági-hatalmi érdekviszony közvetlen szolgái. Azt mondják a nagytőke és annak kiszolgálói, valamint a tőkével nem vagy csak viszonylag kis mértékben rendelkezők között semmiféle lényegi ellentét nincsen, mintha ezt csak kommunista gondolkodók vagy egyéb ronda populista krampuszok találták volna ki, csak úgy, a levegőből. Mert ők persze, az elvtársak, ők a tökéletes antikommunista demokraták, beleértve Lévai elvtársnőt, a Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti képviselőjét. Talán megint a kutya hívja a macskát ebnek? És hogy mi értelme van az egésznek: az, hogy lehet szembeállítani embereket, ahogyan ők maguk, a hatalmi elit, teszik. Nem erről van szó alapvetően? A külföldi nagytőkés érdekek szembeállították egymással az utcán szó szerint a megtévesztett tömeget a nemzetük iránt jogosan aggódókkal és ismét, akárcsak tavaly, kiprovokáltak egy utcai összecsapást, ami háttérbe szorította a lényeget. Márpedig jogosak voltak az ellentüntetések, hiszen a nemzeti (tehát demokratikus) kultúra elleni, fentről-intézett támadást hárították el (ellenterrorizmus?). Ezt ünnepelni lehet, ám nem helyettesíthetik az ilyen alkalmi akciók az állandó felvilágosító munkát és szerveződést. Ebben olyan civil szervezetek segíthetnek mint a Váralja Szövetség, mely célkitűzései között szerepel a nemzeti kulturális értékek óvása és a magyar ifjúság megmentése. Sajnos a liberális/homoszexuális felvonulók zöme fiatal volt, de az ellentüntetők is azok voltak, ami ad okot az optimizmusra. Az imperialistaellenes harcot egy új nemzedék fogja megvívni, egy olyan erkölcsileg tiszta és egészséges nemzedék amely elutasítja a nemzetre-nézve káros multikultúrát, minden hozzátartozó „értékével” együtt, és elutasítja a kisebbségek többségek feletti uralmának minden formáját és típusát, egy valóban demokratikus berendezkedést, egy Szebb Jövőt választva.

Lovász Ádám

[Vissza a lap tetejére]

Váralja Szövetség ©