Kiadványaink

Szubkultúrák

Szokás azt mondani, hogy korunk társadalmában a tömegek által követett és közvetített kulturális értékek valahogyan „nincsenek összhangban” a társadalmi elit és a gazdasági rendszer érdekeivel. Legfőbbképpen Daniel Bell népszerűsítette ezt az elméletet. Bell volt az a szociológus, aki először elemezte angol nyelven az ipar-utáni társadalmat mint újabb fázist a társadalmak fejlődésében. Az ipar-utáni társadalomban az információ birtoklása a kulcstényező az osztályképződésben. Itt nincsen hely kitérni elméletének részletes elemzésébe de megállapíthatjuk, hogy meglehetősen túlzásba-vitte az információ-birtoklás tényezőjét. Olyannyira, hogy a tudósokat képzelte el mint az új uralkodó osztályt! Ez nem a jóslata nem jött be. Ami minket itt érdekel, az a tömegkultúra, valamint Bell, mint a most is divatos poszt-modern szociológia alapítójának, vélekedése arról. Azt állítják korunk társadalomtudósai, Bell írásaiból kiindulva, hogy a kultúra ellentétben van a gazdasággal. Vagyis, a hatvanas évek kulturális paradigmaváltása óta állítólag a népszerű szubkultúrák „hódították meg” a kultúra egész területét, „elszakítva” azt az elit-uralomtól és a kapitalizmustól. Állítólag a szubkultúrák „ellentétben” vannak a hatalmi elit érdekeivel, és a fogyasztói társadalom ellen irányulnak. Itt ezt kívánjuk megcáfolni, a magyarországi és nemzetközi viszonyokból kiindulva.

Először is, ha reálisan nézzük a dolgokat, hamarosan megbukik az a hipotézis ami azt állítja, hogy a nép birtokában van a kultúra. Ezt maga Bell cáfolja meg, ugyanabban a könyvében (The Coming of Post-Industrial Society, avagy „Az Ipar Utáni Társadalom Eljövetele”) ami tartalmazza a kultúra-gazdaság vélt ellentétéről szóló megállapításait:

„Ez a kapitalista társadalom alapvető kulturális ellentmondása: el kell hogy ismerjen egy ellenséges ideológia győzelmét (akármennyire is korlátozott az a győzelem), egy új osztály létrejöttét ami ezt az ideológiát fenntartja, és a régi értékrend felbomlását amit, ironikus módon, maga a kapitalizmus strukturális átalakulása ásott-alá.

Az ellenséges (mármint az elitekkel szemben - L.Á.) ideológia nem a munkásosztály vallástalan szocializmusa-sőt, a munkásosztály egyre jobban vágyik az egyre-gyarapodó fogyasztói cikkekre-hanem a „modernizmus” kulturális divatja, ami meghagyja felforgató irányultságát akármennyire is be van olvasztva magába a rendszerbe. Ez az új osztály, amely uralkodik a média és a kultúra fölött, úgy gondol magáról kevésbé mint „radikális” és inkább úgy mint „liberális”, de értékei, az „egyéni szabadságra” összpontosulva, erősen anti-burzsoák. A kapitalizmus értékrendja ugyanúgy használja a régi jelmondatokat, de ezek elavultak mert a valóságnak ellentmondanak, ami az hogy maga a rendszer népszerűsíti a hedonisztikus („élj a mának”-L.Á.) -féle életstílusokat.” (saját fordítás, saját kiemeléseim, L.Á.).

Daniel Bell, The Coming of Post Industrial Society, London 1974, 479-480 old.

A valóság figyelembevételével saját magát cáfolja meg Bell. Tehát vegyük figyelembe a valóságot! A szubkultúrák társadalmi funkcióját illetően szinte senki nem mer vizsgálódni. Azt képzeli számos publicista is, amikor szó esik emósokról, punkokról és bőrfejűekről, egyben felforgató jelenségekről is beszélhetünk. Mily téves ez az elképzelés! Ha valódi alternatívákat kívánunk találni igen rosszul-működő társadalmi rendszerünk helyett, akkor fel kell ismernünk azt is, hogy a kamaszkorúak körében népszerű szubkultúrákból nem fog eredni semmi, mivel azok a rendszerbe-beépítetten működnek. Lázadó külsejük mögött a mostani szubkultúrák a főáramú ideológia összes komponensét hordják. Amit kell tudnunk, az az, hogy a főáramú kultúra mindig is a vezető réteg szüleménye volt eddig, és mindig is annak az érdekeit képviselte. A poszt-modern kultúra és a poszt-modern kommunikációs tér annyiban különbözik minden eddigitől, hogy maga a lakosság is bele van vonva ebbe a folyamatba. A szubkultúrák az érték-teremtő lakosságból erednek, de különféle utakon-módokon integrálva vannak a főáramú kultúrába. Egy eredetileg alulról-felfelé haladó szubkultúra, mikor megkapja a médiaközpontok figyelmét, tehát a tömegmédia felfigyel rá, fokozatosan gazdát-vált, és a média nagyvállalatok kezében átalakul olyasmivé, aminek kevés köze van az eredeti, „tiszta” termékhez. Fokozatosan piacosodik a szubkultúra. A rendszerellenes tartalom kiürül belőle addig a pontig, amikor már kizárólag az irányítás és fogyasztás-serkentés kettős funkcióját látja el. A főáramú kereskedelmi médiákon keresztül egyre gyorsabban terjed, új silány formájában. Ezt a folyamatot ábrával is illusztrálhatjuk:

Főáramú média

(elit-tulajdonban)

←← →→

Közvetítés ↓ ↑ ↓ Közvetítés

↓ Erdei ↓

üzenet

Értékteremtő lakosság

A szubkultúrák funkciója ugyanaz, mint a főáramú kultúrának. Egyrészt, az elit-uralmat hivatottak megvédelmezni a valódi alternatívákkal szemben. Másrészt, a fogyasztást serkentik, olyan időkben is, amikor az értékteremtő része a lakosságnak elszegényedik és csak hitelekből tud vásárolni. Azok a szubkultúrák kerülnek a főáramba, melyek az ésszerűtlen, „élj-a-mának” életfelfogást képviselik. A tömegfogyasztói társadalom az egyénekben az új magaslatokig-vitt irracionalizmust hívja elő, a legsötétebb állatiságot, persze a „boldogság és élvezet” nevében. Az összes, a kamaszkorúak körében népszerű, szubkultúra az elitet szolgálja az ösztönöshez-való hozzáállásával. Miért tud egy szűk kör uralkodni a többségen? Mert a többség képtelen ésszerűen felfogni saját érdekeit. Az önérdek eltakarásában a folyamatos propaganda segít. „Nehogy véletlenül kiderüljön az igaz felszabadítás útja, mert akkor végünk lesz”- hangoztatják a kommunikációs szakemberek. „Inkább etessük őket apátiával és állatisággal, hogy állattá váljanak és örökké lehessen élősködni rajtuk!”

Minden nap, minden percben, minden televízióadón, minden hirdetésben, majdnem minden népszerű Internet honlapon, megy a monotón, egyhangú üzenet: vásárolj és élj a Máért, akármit is jelentsenek azok. A lényeg az, hogy rabságban maradjon a többség. Különleges a poszt-modern kommunikációs tér abban is, hogy az elnyomásban maga az értékteremtő lakosság is részt vesz. Az Internet lehetővé tehetné a valóban szabad kommunikációt, szabad az elitek befolyásától. De valójában az Internet-használó többsége is csak hozzájárul a főáramú kultúra fennmaradásához, saját tevékenységének köszönthetően. Olyan fejlett az elit-uralom, hogy megspórolták a hatalmi elitek a közvetlen kommunikációs elnyomással-járó költségeket. A híres kommunikáció-tudós McLuhan-ről elvezett „McLuhan Galaxis” idejében, tehát a „Televízió Korában” az elitek olyan közvetlenséggel manipulálták a közösséget, ahogyan addig még soha. A tömegkommunikációval-járó monopolizáció lehetővé tette a kommunikációs tér Teljes-Körű Irányítását. De hiányossága abban rejlett, hogy nem terjedt ki minden féle kommunikációra. Tehát hamar létrejöttek alternatív kommunikációs terek, melyek sosem lettek igazából beépítve az elitek-által birtokolt és működtetett kommunikációs térbe. Az ábra így fest:

Főáramú kommunikációs tér

↓

Egyéb kommunikációs terek O O O O O

↑ ↓ ↑

↓ ↓

((((((((( ))))))))

Értékteremtő lakosság

Ahogyan az ábrából kitűnik, ez tűrhetetlen állapot volt. Ugyanis a hatalmi elitek üzenete nem tudott átjutni a lakossághoz! Ezért szükségessé-vált, a hatvanas évek végétől kezdve, a szubkultúrák belevonása a fő kommunikációs térbe. Ez már a technikai Információs Forradalom előtt következett be, az 1970-es évek elején. Ezentúl az ábra már másképp fest:

Főáramú kommunikációs tér

Lakosság Kommunikációk terjesztése Lakosság

(↔ Ω↔)

↑

O O O O

Szubkultúrák (beépítve rendszerbe)

A lakosságnak ezentúl aktív szerepe van a kultúra fenntartásában és újratermelődésében, nemcsak a főáramú kommunikációs térből kizárva, hanem mint annak szerves, ám alárendelt részei. A kommunikáció világa inkább egy „Globális Városra” emlékeztethet minket, semmint „Globális Falura”, hiszen a viszonyok a kommunikációs tér „lakói” között egyre bonyolultabbak és összetettebbek.. Mindez abba a tévedésbe sodorhat minket, hogy itt valamiféle„demokráciáról” van szó. Szó sincs az érték-teremtő lakosság uralmáról, inkább az érték-elszívó, elsajátító lakosság uralmának egy újabb fázisáról. Persze, még mindig jobb ez, mint az egyszerű felülről-lefelé irányuló kommunikációs tér, de nem szabad szem-elől tévesztenünk a lényeget. A kultúra funkciója ugyanúgy az elit uralom fenntartása. Mindig is az volt. Sőt, a kultúra irányítása még hatékonyabban működik most mint régebben. Ugyanis már nem marad kívül semmi. A szubkultúrák beépülten működnek, mint a rendszer elengedhetetlen részei. Egyáltalán lehetséges-e kommunikációs demokrácia ilyen viszonyok között?

Logikusan szükségszerű a kommunikációs tér köztulajdona. Ha a lakosság egyre szélesebb köre vesz részt aktívan a kulturális értékek fenntartásában és megújításában, akkor ésszerűen arra is lehet következtetni, hogy már nem szükséges az elit-uralom ezen a téren sem. Ám a kultúra mégiscsak a hatalmi elitek irányítása alatt van! Miért? Miért nem sikerült a népnek átvennie azt, ami az övé? Itt segíthet minket egy kis lélektan. Nem sok, csak annyi amennyi szükséges a dolgok megértéséhez. Ami közös minden eddigi szubkultúrában az a vágyakhoz-való hozzáállásuk. A lakosság többsége által vallott értékrendben kulcsszerepet játszik a vágyak kiélése, kiengedése. Az emberek többségében a vágyakozás és az ésszerű gondolkodás harcának esszenciaösztönös eredménye van. Az esszenciaösztönösség az állati-eredetű vágyaknak elsőbbsét ad, alárendelve azoknak a cselekvéseket. Ha valakinek a személysége esszenciaösztönösen működik, akkor vágyainak-alárendelten cselekszik általánosságban. Tehát élete során az esszenciaösztönösen-működő személyiséggel rendelkező ember passzívvá válik, és nem tud mást tenni mint amit vágyai diktálnak. Alkotásai is magukon hordozzák lélektani állapotát.

A szubkultúrák és a kapitalizmus összepasszolnak, egymást kiegészítik, mert üzeneteik egyformák. Mindketten a spontán, „szabad”, állati viselkedést népszerűsítik a lakosság körében. Mindketten az irracionális vágyakat tartják az emberi természet alapvető részének, és azzá is kívánják tenni. Mindketten messze állnak attól a keresztény és humanista elképzeléstől, ami elválasztja az embert a többi állattól mint felsőbbrendű, gondolkodással-bíró lényt. Mindketten szembesítik a valódi humanizmussal saját, embertelen ideológiájukat, ami megfosztja az embert minden méltóságától, mert nem tartja a tudattalan állatnál különb fajnak. Egy szóval emberellenesnek nevezhetjük a fogyasztói kultúrákat. Még a bőrfejűek is közreműködnek ebben, sötét és embertelen fasiszta „újpogány”, politikai hitvallásnak-álcázott tudatlanságukkal. Fogalmuk sincsen arról, mit is jelent „nemzetinek” vagy „hagyományőrzőnek” lenni. Sőt, nemzetellenesek is, mivel Németországból-importált életfelfogásuk idegen az igaz magyar embertől. A hatalmi elitek kulturális sikere azon múlik, hogy a lakosság többsége lélektanilag esszenciaösztönös marad-e vagy sem. Bell „ellenséges kultúrái” eleve nem győzhettek, mert magukban hordozták a kapitalista társadalom ideológiáját, ami aztán szépen kikelt belőlük, kultúrliberalizmust eredményezve.

Akkor hol az alternatíva? Mindenütt, csak nem a szubkultúrákban ahogyan jelenleg léteznek. Ha valódi alternatívát kívánunk építeni, meg kell haladnunk a szubkultúrákat és új kultúrát építeni, alapozva a régi értékeken, merítve az új értékekből amennyiben hasznos az. Lehetetlen visszahozni a régit készen, úgy ahogyan létezett. Egyébként sem kívánatos eredményekkel járna az. Mi nekünk, mint igaz konzervatívoknak, az a feladatunk hogy előresegítsük a szerves és megalapozott fejlődést. Légből kapott utópiák sosem valósulnak meg: a mi alternatívánk reális és, a létező tendenciákból kiindulva, kikövetkeztethető a szükségszerűsége. Az alternatív kultúra középpontjában a funkcióösztönösség fog állni. A funkcióösztönösség a vágyak életfunkciókhoz-való alárendeltsége. Az ember legfontosabb funkciója a gondolkodás. Magyarán mondva, a vágyak az emberi életet fogják szolgálni, tehát a gondolkodást. Az új kultúra középpontjában az ésszerű gondolkodás lesz, mint a többé fejlődés biztosítéka. Emberivé fog válni maga az ember, és végre totálisan fog létezni, felszabadítva önmagát az állatiság láncaitól, mint a Természet gondolkodó része. A vágyak a többé fejlődést segíthetik elő olyan formában, hogy a bennük-lévő hatalmas energiákat alkalmazni lehet az alkotás és a munka kettős cselekvésében. Erről minden nagy művész és tudós beszámolhat nekünk. Haladjuk meg önmagunkat, és váljunk többé mint amivé születtünk! Igenis lehetséges közelebb jutnunk Istenhez, nem vagyunk az Egyetemes Lénytől olyannyira távoliak, mint ahogyan a modern kultúra sugallja. Ha akarjuk, Földi életünk során eggyé válhatunk a bennünk lévő lehetőségekkel. Ez nem irracionális vágy, hanem egészen ésszerű. A kultúra többé nem a kifosztókat fogja szolgálni, hanem azokat, akik értéket teremtenek általában, valamint saját maguk részt vesznek annak létrehozásában. Lehetséges egy demokratikus és szemléleti kommunikációs tér, ahol az állati vakságot egy emberi szemléletűség váltja fel.

[Vissza a lap tetejére]