|
Kiadványaink
|
Az ellenség felszámolásának XXI. századi bűvös taktikái A magyar történelemben számos esetről tudunk, amikor egy-egy ellenséges érdekszféra egymás felszámolásán mesterkedett. Annak idején királyi családok, dinasztiák hadakoztak, aztán idővel eljött a nemzetállamok kora, s ma már a globalizáció reneszánszát éljük. De a béke valahogy sohasem szegődött kalandor társunkká! A tényfejtegetés előtt gyorsan fel kell vázolnunk a mai helyzet valóságát. A globalizáció nem más, mint az eredeti közösségek megszüntetésével szerveződő egyén-alapú társadalom. Mielőtt annak hihetetlen szociális érzékenységére mernénk következtetni, gyorsan meg kell toldanunk a definíciót azzal, hogy az egyén-alapú nem azt jelenti, hogy esetleg minden egyénre kellő lelkiismerettel gondol (hajaj), hanem éppen az ellenkezőjét: az embereknek erőt adó közösségeket leépíti, így az egyéneket egymástól elhidegíti, sebezhetővé és jól befolyásolhatóvá teszi. Megszűnnek a „nemzeti intézmények”, nem lesz többé magyarság, nem kell azzal vacakolnunk, hogy mi az a matyó népviselet, nem lesz gondunk többé a keresztény szellemiség „szörnyűségeivel”. Cserébe ez a modern rendszer ajándékként rengeteg gyönyört biztosít nekünk: serkenti a fogyasztást, segít ösztöneink kielégítésében. Így egy végtelenül elállatiasodott (elnézést a markáns kifejezésért), lesajnálandó és lenézendő bugyuta, primitív massza lesz hazánkfiaiból! Ide, s nem a földi mennyországba vezet az „amerikai út”! Ezen mindenkinek el kell (kellene) gondolkodnia. Egyesek persze elintézik azzal, hogy mindez a helyzet súlyos félreértelmezése, alig észlelhető jelenségekről való oktalan fecsegés, károgás. Nem hiszem, hogy igazuk lenne, hiszen a tények sorra minket igazolnak. Már Nyugat-Európában is gondot okoz a fiatalok motiválatlansága! Budapesten a diákok zömének programja a sárga amerikai eredetű importszemét zabálásából, a semmibe való "lógásból", a monitor előtti személyiségromboló programok hajhászásából és az állati vágyak kielégítését megtestesítő alkoholos bulikból áll. S emellett a mai magyar gimnazisták nem tudják, ki volt II. Rákóczi Ferenc. Sajnálatra méltó, de ez a rideg valóság! Az Amerika-majmolást nekünk, felelősen gondolkodó polgároknak minél előbb – lehetőség szerint minél alaposabban – fel kell számolnunk. Nem ököllel, hanem XXI. századi tettekkel. Eszembe se jutna, hogy közülünk bárki is – értelmes, gondolkodó emberekről lévén szó – fizikai erődemonstrálásra vetemedne. Nekünk, akik a Wall Street helyett a keresztény úton járunk, tudnunk kell néhány alapvető tanítást. A keresztény embernek törekednie kell arra, hogy ne lehessen a rosszra rávenni. Ez nagy erény, s ha így is van, az önmagában még kevés. A keresztény embernek aktívnak kell lennie! Nem keresztény az, aki semmit sem tesz azért, hogy szebb legyen a világ, az ország, s nem igazi keresztény, aki megtűri a rossz uralmát! Igenis, nekünk, akik ráismertünk a valóság borzalmaira, erre az erkölcs nélküli világra, hitvallásunkból fakadó kötelességünk cselekedni, s megoldást keresni, mert felelősséggel tartozunk a magunk, embertársaink, unokáink jövője iránt. Azonban egyáltalán nem mindegy, a cselekvés mely módját választjuk. A globalizáció szó nem mást, mint egy szellemi és anyagi tőkével jól felfegyverkezett, nemzetközi érdekeket képviselő és szolgáló csoportot, egy társadalmi kört, láthatatlan pénzügyi formációt takar. Ők, alias „multik” a szabályozatlan kapitalizmus, az erkölcs nélküli világ haszonélvezői. Teljes mértékben tisztában vannak azzal, hogy mit akarnak, s hogy mindezt hogyan tudják elérni. Azonban, mielőtt a demokrácia adta nagy lehetőségekkel – így a szólásszabadsággal – óhajtanánk élni, nem árt néhány ténnyel megismerkednünk. Mondjuk azzal, hogy munkánkkal hiába járunk a lakosság – s így a magyarság – szolgálatában, pár tízezer dúsgazdag embernek nem feltétlenül leszünk az ínyére. A történelemből tudjuk: mi várt arra, aki a nagy akaratnak keresztbe tett… A XXI. században is megvannak a likvidálás módszerei: itt jön képbe a lejáratás, az ellenkampány, a démonizálás, a lekicsinyítés, nevetségessé tevés. Egyszerűen felsorolhatatlan, hány-hány eset példázza a fent vázoltakat. Emlékezzünk csak vissza: miként próbálnak fasiszta jelvényt csinálni hazug és gerinctelen módon az ősi magyar jelképekből, mint az Árpád-sávos zászlóból. De említhetnénk a Turult is. Azonban mielőtt egyoldalúan értelmeznénk a kérdést, tudnunk kell, hogy a magát „nemzeti oldalnak” kiadó, meglehetősen primitív utcai hőzöngők néhány tucatnyi (talán odavezényelt?) „serege” előnyös fotóhelyzeteket teremtett az uszítók és a Népszabi újságírói számára, amikor sörösüvegeket tartva, ittasan üvöltözve randalíroztak a főváros utcáin, kezükben a nemzeti ereklyéinkkel. Ez a modortalan viselkedés kimeríti a nemzeti jelképek meggyalázását, s kitűnő táptalajt biztosít a haza valódi ellenségeinek. A „csíkos lobogón” túl egyesek micisapkákról, hullacafatokról, lovas bohócokról beszélnek, mellyel nem mást, mint a magyar nemzetet próbálják aláásni. A fényes múltjából táplálkozó magyarság legerősebb közösségépítő szálainak szétszaggatásáról van szó. A lejáratás után az elhallgattatás másik verziója a démonizálás. Mindenáron gyűlöletbeszédre akarnak minket rávenni. Sajnos mindig megtalálják a gyenge láncszemeket, a magyarság gyengepontjait, akiknél valóban kiüti a biztosítékot az antiszemita-kártya. Tudniillik egész egyszerűen el kell kezdeni valahol a rasszistázást, a fasisztázást, s egyből nem a globalizáció megdöntéséről lesz szó. Sikerrel eltoljuk a magyar társadalmat (így az összes itt élő személyt) érintő súlyos és fontos témakört a képzelet szülte faji síkra. S már nem a termelők kifosztásáról leszünk kénytelenek beszélni, hanem kitalált terrorista akciókról, művi módon generált fasisztaveszélyről, no meg arról, hogy most ki az antiszemita. Kell ez nekünk? És a lényeg még várat magára: közben az emberek nem fognak minket normálisnak tartani. Sőt, lassan ott tartunk, hogy a tudatos összemosás miatt egyesek már összekeverik a Szent Koronát a horogkereszttel. A magyar társadalom szemében ezáltal primitívek leszünk, mert néhányan felülnek a provokációknak, s már fogalmuk sincs arról, mégis hogy lehetne a globalizáció attakját megfúrni. S akkor őszintén: mit várjunk el a lakosságtól? Sajnos, a magyar nép fölött az égbolt koránt sem derült. Céljaink elérésében csak egy erős közösség-alapú szerveződés segíthet. Már most kijelenthetjük, egész biztos, hogy az atlantista „MCDonalds-jobboldaliak”, esetleg a „fajmagyar” nacionalisták malomköveit nem érdemes a nyakunkba akasztani, miközben a globalizmus óceánját kíséreljük meg átúszni. Úgy látom, a remény 24. órájában eljött a civil szféra ideje. Hetzmann Róbert Váralja Szövetség © |
