Miért is valljuk magunkat „kereszténynek”? Számos hívő ember, amikor ezt kérdezik tőle, pláne azok kik részt vettek a kommunizmus előtti oktatási rendszerben, úgy válaszolnak hogy „muszáj hinni valamiben”. Történelmi és szociálpszichológiai szempontból érdekes ez a tévhit. Ám itt nem kialakulását akarjuk elemezni, hanem a mai hívőkre-vonatkozó következményeit. Nincs még egy olyan téveszme, mely annyira rontaná a Kereszténység ügyét a modern világban, mint ez az elképzelés. Ugyanis a modern világban nem kötelező a hit. Sőt, az uralkodó elitek inkább abban érdekeltek, hogy kiöljék a hitet a lakosságból. Ilyen körülmények között széles tömegek elveszítik eleve gyenge hitüket. Hisz nem abba nevelkedtek, hogy „kötelező hinni”?! Pontosan itt jelentkezik annak a féle vallásosságnak a gyengesége, mely rá van erőltetve az emberekre. Ha minden rendbe lett volna a Kereszténység háza-táján, nem lett volna ilyen könnyű felbomlasztani Európában. A megkövesedett, „kötelező” és maradi vallásosság visszatartja az életet. Túl későn ismerték fel egyesek a nyugat európai katolikus egyházon belül, hogy közelebb kell jutni a néphez: addigra már eltávolodott az Egyháztól. A keleti államkapitalista bolsevik diktatúrákhoz hasonló szellemi pusztítást végzett a nyugati kapitalista „demokrácia”.  Franciaországban a munkáspap-mozgalom az 1950-es, 60-as évek során az egyik olyan építőjellegű kísérlet volt a katolikusságon belül, mely eredményhez juthatott volna....ha nem lett volna leállítva. Abból állt ugyanis, hogy papok együtt éltek és dolgoztak gyári munkásokkal. Mi lett a vége? A papok, a proletárokkal együtt ellentétbe kerültek a kapitalista rétegekkel és a katolikus egyház, nem akarván felháborítani a Hatalmat, inkább kiközösítette a munkáspapokat.

Nem lehet az életet-visszatartó maradi ál-vallásosságot képviselni és párhuzamosan az igaz  Kereszténység ügyét szolgálni. Nem fog megállni senki kedvéért a történelem, akármennyire is kívánnák a kiváltságosak. A vallás az életet akkor szolgálja, ha előmozdítja az emberek alkotóerőit, ha segít a vágyak szabályozásában. Az a hit mely életidegen, elpusztul, ami nem túl nagy kár. Praktikus és ésszerű a valódi hit. Ezt a szempontot kéne hangsúlyoznia az ésszerű hitoktatásnak. Minek mártírságról beszélni gyerekeknek vagy kamaszkorúaknak? Talán nem volna fontosabb őket biológiai ösztöneik vagy érzelmeik önszabályozására tanítani? Például az irracionális, nem valós okokból-eredő félelmet hogyan lehet leküzdeni. Úgy, hogy rá gondolunk a mindenségre, és hogy a mindenség Istenben van. Tehát én is Istenben vagyok, és ő bennem van. Tehát vigyáz rám, valamilyen formában. Sosem vagyunk egyedül, ha elhiszzük azt, hogy nem vagyunk egyedül. Vagy kamaszkorúaknál a nemi vágyat hogyan lehet szabályozni, ki-be kapcsolni? Úgy, hogy az önkielégítést és aztán a társas szexuális viselkedést megtanulják beosztani időrendileg, hogy ne ütközzön az az értékteremtés vagy a tanulás folyamataiba, és ha van feszültségük mely gátolja a gondolkodást, lelkiismeret-furdalás nélkül végezzék el levezetésének módját.

Tehát, ne riadjunk vissza az Élettől és tegyük fel a kényes kérdéseket. Igenis szükség van az ifjúság megmentésére, de mi nem kívánjuk visszaszorítani őket elavult gondolkodási és cselekvési sémákba. Épp ellenkezőleg, erős hittel menetelhetünk csak előre a huszonegyedik századba és az azt követő századokba. Fel kell ismernünk, ha el akarunk bármit is érni, hogy tulajdonképpen nem léteznek „ateisták”, legalábbis nem ezen a bolygón, ugyanis a valódi meggyőződéses ateista is hisz valamiben (Isten nem-létében). Inkább erős hitűek és gyenge-hitűek vannak, tehát erős és gyenge emberek. Sajnos, sok a gyenge-hitű ebben a társadalmi rendszerben. Na de miért? Ismét egy kényes kérdés, melytől általában elfut a keresztények többsége, az egyházi vezetésről nem is beszélve. Talán nem azért mert ... valakik így kívánják?! Hát Uram Isten, honnét juthatott ez eszembe?!!

A Magyar Püspöki Konferencia 1997-ben kiadott egy Igazságosabb és testvéribb világot!-című enciklikát. Természetesen a lényegről ott sem esett szó, vagyis arról hogy a kapitalista gazdasági rendszer az egyetlen gátja a széles tömegek erkölcsi fejlődésének és mindennemű gyarapodásának. Hiába, a gazt meg kell különböztetnünk a virágtól, nehogy mind a kettőt kikapáljuk. Eddig se jutottak el a kommunista „forradalmárok”. Ehhez kell alapvető ismeretekkel bírni. Tudni kell, hogy egy olyan népellenes rendszer, mint a kapitalista működési elveken alapuló társadalom, nem tűri az önálló gondolkodást. Ha a tömegek művelődnek, és képessé válnak a Jó és a Rossz megkülönböztetésére, nem lehet többé manipulálni őket. Ha a tömegeket lélektanilag erőssé válnak, nem lehet többé kiiktatni őket a döntéshozatalból, mert megszeretik a hatalmat. Alapvető gond, hogy az értékteremtő emberek zöme passzív, és tűri hogy egy kis pióca-csapat kiszívja belőle a saját maga által megteremtett gazdasági értéket (anyagot természetesen csak a Lét maga teremthet, de a természeti érték csak emberi munka által válik gazdasági értékké, vagy emberi munka által létrehozott robotok munkája által).

Aki az élősködők oldalára áll, lemond kereszténységéről és a Sátán oldalára áll. Ebből következik, hogy minden kereszténynek kutya-kötelessége kiállni azon társadalmi rétegek mellé, akik részt vesznek az értékteremtésben és nem mások foglalkoztatásából, mások munkájából élnek, vagyis élősködnek. Aki egy idejétmúlt gazdasági rend mellett teszi le voksát, az akarva-akaratlanul a Gonoszságot segíti, mivel a hiányos viszonyokat tűri ahelyett hogy a Jón törné a fejét. Természetesen aljas élősködő is válhat becsületes dolgozó keresztény emberré, és becsületes dolgozó keresztény ember is válhat aljas tolvajjá. Az igaz konzervatív keresztény üdvözli a változásokat. Sőt, ünnepli is azokat, amennyiben pozitívak. Tehát ha többet adnak, mint amennyit elvesznek. Például a kulturális globalizáció olyan szempontból üdvözölendő, hogy szorosabb kapcsolatba hoz különálló népeket és kultúrákat. De elítélendő abból a szempontból, hogy mivel kapitalista viszonyok között megy végbe, azokat a kultúrákat szétveri melyek gátat szabnak az értékesítésnek. Példa erre India esete, ahol a helyi kultúra, állami ital-monopóliumok, az alkohol-reklámok tiltása és a tartományonként eltérő vámszabályok viszonylag szűk korlátok közé szorítja a főként külföldi-tulajdonú alkohol-importot. De ezt meg kívánják változtatni holland, amerikai és német alkohol-forgalmazó cégek az egységes vámszabályok kierőszakolásával és az értékesítési jogok kiszélesítésével. Ami még növelni fogja India eleve rohamosan-növekvő, ám még mindig nemzetközi viszonylatban rendkívül alacsony egy főre jutó alkohol fogyasztását. Ez egyértelműen tovább fogja bomlasztani a hasznos és haszontalan helyi vallási-erkölcsi hagyományokat, ami életminőség-romlást fog eredményezni.

Újítsuk meg kétezer éves keresztény hagyományunkat! Kár volna az ésszerűtlen maradiság oltárán feláldozni. Ne gondoljuk azt, hogy csak el lehet varázsolni a kereszténység válságát. Ha nem cselekszünk, a globalizáció korában el fog halálozni az eleve meggyengűlt hitünk. Erős hitre van szükség. A megkeresztelkedett, úgynevezett „született keresztények” akik nem gyakorolják vallásukat, és nincs is fogalmuk arról, miben hisznek, rosszabbak mint az ateisták. A meggyőződéses ateista legalább hisz abban, amiben hisz. Aki nem hisz semmiben, csak a tekintélyek által parancsolt egyoldalú, hivatalos igazságokban, az a legrosszindulatúbb ateistát is felülmúlja! Az igaz keresztény nem annak születik, hanem a körülmények által gerjesztett gondolkodási folyamatai révén azzá válik.

©Lovász Ádám