|
Kiadványaink
|
Új válság Új világválságban vagyunk. Ezt már bevallották a főáramú médiaszereplők is, ami azt jelenti hogy bárki aki televíziót néz, tisztában lehet (utólag) a helyzet valódi súlyosságával. Sajnos, aki nem vizsgálódik az Internet által nyújtott szabad térben, annak meglepetésszerű a válság. Márpedig minden viharnak vannak előrelátható előzményei. Február 10-én jelentette be az angol oktatásügyi miniszter, Edward Balls, hogy „a valóság az, hogy ez a recesszió kezd a legsúlyosabbá válni az utóbbi 100 év gazdaságtörténetében”.*1 Az ezt a meglehetősen őszinte vallomást tartalmazó cikk alján már olvashatunk az 1873-1896-ig és 1929-1936-ig terjedő világválságokról egy rövid ismertetőt, mintegy lélektanilag „felkészítve” az olvasót a legrosszabbakra, hogy könnyebben elfogadja és törődjön bele sorsába. A médiamanipuláció tökéletes példa a hivatkozás alapjáúl szolgáló angol napilapból szedett cikk. A válságkezeléssel vannak most az elitek elfoglalva világszerte. Ám a válság lehetséges feloldását célzó intézkedéseket sehol sem látni, pláne nem szerencsétlen nyomorult Hazánkban. Miért is van ez? Hogy megértsük, egy kicsit a dolgok mélyére kell mennünk. Nem egy gyönyörű, szív-dobogtató örömhírt olvashattunk és láthattunk mindenütt a tömegmédiában a sok „rossz”, „szalonképtelen” esemény mellett. A „Világgazdaság” című napilap január 25-i számában ezt a címet viselte e nagyszerű hír: „"Nyüzsög a nép a szalonokban" - Bejött a német autócsere program”. A német gazdaságélénkítési csomag részét képezi egy olyan rendelkezés, melynek értelmében bárkinek aki 9 évesnél régebbi kocsiját újra cseréli, 2500 euró értékben kifizeti az állam új autójának árának egy részét. A cikk a német autóértékesítés „nagy forgalomnövekedéséről” számol be.*2 Ezen hírt számos TV-csatornán is vetítették egy rövid propaganda film keretén belül. Miért is félrevezető ez? Nem a tartalommal van a gond itt, hanem állandó ismétlésével. Lehetséges, hogy a német autóipar nem fog annyira leépülni most, mint ha nem hoztak volna ilyen rendeletet. De a szélesebb gazdasági helyzeten nem javítanak az ehhez hasonló intézedéseknek álcázott kis tétlenségek. A fenti hír állandó ismétlése azt a benyomást keltheti a burkolt üzenet „vevőjében”, hogy már kezd fordulni a kocka. Márpedig a valóság az, hogy a gazdasági elitcsoportoknak elkötelezett korrupt politikusok nem tudnak és nem is akarnak megbírkózni a helyzettel, az alapvető problémákkal. Ennek oka az, hogy a kapitalizmus mint olyan struktúrális válságban van. Egy kapitalista gazdaságban szükség van a profit növekedésére. Ha elfogynak azok a kiaknázatlan területek, melyek kizsigereléséből még nyerhető profitnövekedés, akkor kerül válságba a kapitalista módon szerveződő gazdasági rendszer. Divatos közmondássá vált az a szlogen, hogy „a bankok a felelősök”. Akik ezt vallják, azt állítják hogy ennek a válságnak pénzügyi gyökerei vannak. A pénzpiacok nem voltak eléggé ellenőrizve, így olyan féle szélsőségesen spekulatív pénzügyi műveletek végrehajtása is lehetségessé vált, melyek veszélyztetik a reálgazdaságot is. Azok a közgazdászok, akik ezt a nézetet vallják, a derivatívák használatát teszik felelőssé a pénzügyi válság kirobbanásáért. Egy derivatíva egy olyan pénzügyi eszköz, melynek az értéke lazán hozzá van kötve egy „valós” értékpapír értékéhez. Egy ilyen „valós alap” melyből származtatva (deriválva) van egy derivatíva lehet egy jelzálog kölcsön, ingatlan, részvény vagy államadósság, hogy egy párat említsünk. A derivatívák követik az alapul szolgáló tárgy értékváltozását, de sokkal dramatikusabban mozog az értékük. Egy átlag részvényopció ára példáúl négyszer többel emelkedik vagy csökken mint a részvény melyből származtatva van. Ha mondjuk egy $40.00 részvény emelkedik vagy csökken 5%-kal pár nap alatt, 20-25% az árváltozás az opciójánál. Így hatalmas nyerességet és hatalmas vesztességet lehet fölhalmozni derivatívák használatával. Hogyan is alakult ki hát a mostani helyzet? A lényeg az, hogy nem a pénzpiacokról indult a válság, hanem a valós gazdaság évek óta történő lepusztulása robbantotta ki. Az utóbbi harminc évben a dolgozó emberek tömegei Amerikában és Európában fokozatosan elszegényedtek az egyre egyenlőtlenebb erőviszonyoknak köszönthetően. A rövidtávon-gondolkodó tőketulajdonosok úgy gondolták, hogyha letörik a béreket, akkor kevesebb működési költségeik lesznek. Kihasználva a globalizáció adta új lehetőségeket, számukra olcsóbb munkaerőpiacokra telepítették termelőegységeiket. Igen ám, de mi történt a fogyasztói társadalommal? A valódi kereset megszűnt. Élete minden jelentősebb vásárlását (ingatlan, autó), sőt, már mindennapi fogyasztását, az átlag amerikai hitelből kénytelen finanszírozni. Márpedig ez nem mindig így volt. A fogyasztást csak rendkívüli erőfeszítések árán tudták fenntartani a kapitalisták: egy egész lélektani aparrátus kialakítása vált szükségessé mely, támaszkodva a média szerepének második világháború utáni bővülésére, sikeresen eltompította az ésszerű gondolkodást széles rétegekből. Ez tette lehetővé a fogyasztás növekedését. De minden buboréknak ki kell pukkadnia. A hitelen alapuló fogyasztás rendszere tönkrement 2007 folyamán, a jelzálogpiaci válság kirobbanásával. Emberek tömegei nem tudták finanszírozni ingatlan törlesztőrészleteiket. Ennél a pontnál csapott át a mostani „pénzügyi” válságba. Ugyanis a helyzet itt önmagában még nem volna menthetetlen. Voltak már ilyen helyzetek a kapitalista világgazdaság történetében. A szabadpiaci neoliberalizmust eltemették volna és ismét elővették volna a régi „szociális piacgazdaság”-féle közgazdaságtant mely egyszer már megmentette a kapitalizmust a katasztrófától. De nem kell félnünk, a történelem elintézi azt, amit egyes emberek nem akarnak megcsinálni....Ugyanis a derivatívák formájában megtöbbszöröződtek a bankok veszteségei. Az alábbi ábra mutatja, hogy miért képtelenség a bankmentés*3: Hitelek-Tőkéhez viszonyított aránya. Mennyiségek $-milliókban
A négy legnagyobb amerikai banknak legalább kétszer de akár 6,6-szor (a BofA esetében) több hitelt bírtokol, mint amennyi tőkéje van. Egyszerűen őrület volna az összes kintlévő hitelt egy-az-egyben kifizetni. Márpedig pontosan erre vállalkozott a nyugati világ összes kormánya. Az a baj, hogy a bankok magukat az adósságokat is adták-vedték éveken keresztül, teljesen szabályozatlanul. (1999 eltörölték Amerikában még Clinton idejében a Depresszió után hozott jogszabályokat, melyek korlátozták valamelyest a kereskedelmi bankok tevékenységét). Ez egy ideig kifizetődő, de aztán valakinek végül ki kell fizetnie azt a hitelösszeget! A spekuláció olyan mértékűvé duzzasztotta az adósságokat, hogy lehetetlen volna bárkinek kifizetni azt a tetemes összeget. Ezek a hitelek ráadásul döntőrészt „rossz-hitelek”, melyek mögött semmi valódi érték nem létezik. Mit ér egy jelzáloghitel, ha a zálogba-vett házat nem lehet eladni, mert nincs vevő? Nem sokat. Egyetlen megoldás lehet a válságra: hagyni a legnagyobb pénzintézetet tönkremenni. Ez egyen-értékű lenne a kapitalizmus feladásával. Egy tarthatatlan rendszernek véget kell vetni, ha meg akarjuk menteni a gazdaságot és a lakosság érdekét kívánjuk szolgálni. Csak a kevesek érdeke a mindenek-feletti profit-növekedés. Új paradigmára van szükség. A tulajdonviszonyok átalakítása elkerülhetetlen lesz. A profitnak alá kell rendelődnie a hosszabb-távú célkitűzéseknek és az emberiség egyetemes létérdekeihez. Szükséges kihangsúlyozni, hogy az új valódi alternatíva nem Amerika riválisaitól fog származni. Oroszország, Kína, Venezuela és Irán épp olyan súlyosan vannak érintve a válság által, főként a nemzetközi kereskedelem és a nyersanyagárak drasztikus visszaesése miatt. Szerepük az új paradigmára való áttérésben lesz fontos, de nem maguk képezik az alternatívát. Szükséges új tulajdonformák létrehozása, illetve ösztönzése melyek túlmutatnak az állami és a magántulajdonosi formákon. A nyereség az értékteremtő alkalmazottaké kell, hogy legyen. És semmiféleképpen sem szabad megengedni, hogy az a nyereség a környezetrombolással járjon együtt. A fejlett kapitalista gazdaságban a termelést irányítók és a tőke-tulajdonosok elidegenülnek a tevékenységük következtében kialakuló negatív folyamatoktól. Nem tudják átérezni a környezeti és társadalmi viszonyokat, vagy nem kívánatos számukra az. A környezeti válság kezelése zátonyra futott a jelenlegi gazdaságszervezési rendszer keretén belül, mert ha az érdembeli intézkedések megtörténtek volna, az egészen bizonyosan a profitokat tovább csökkentette volna. Márpedig a profit érdekében bármit megtesznek. Példáúl életképtelen iparágakat is életben tartanak ahelyett, hogy vennék a fáradtságot és tevékenységeiket átalakítanák. Ilyenek az autógyártók. Nem merül fel senkiben érdekes módon az a kérdés, ha már egyszer veszteséges az autógyártás, miért nem térnek-át valami másra, miért nem képezik-át alkalmazottaikat? A válasz az, hogy még mindig rövid-távon gondolkodnak a cégvezetők, még mindig csak a jövő negyedév bevételeiben gondolkodnak. Ha netán mégis több évre előreterveznek, a termelés Harmadik Világbeli gyarmatokra-való áthelyezését képzelik el, mint az előrelépés zálogát. Ami ismét csak zsákutvóca, ha hosszú távon nézzük a folyamatokat. Az a szomorú igazság, hogy egy tőkefelhalmozáson és magántulajdonon-alapuló gazdaságban, ez nem lehet másképp. Mert az összes gazdasági szereplő így gondolkodik. Mert az értékteremtő és értékőrző rétegek ki vannak zárva a gazdasági élet irányításából. Mindaddig, amíg nem valósul meg a gazdasági rendszer demokratikus alapokon-történő újjászervezése, nem fogunk válaszokat találni a lényeges problémákra. A gazdasági elitek zsebében vergődő politikai elitek csak a halasztást, a végső összeomlás időbeli kitolását választották, legyenek akár „keresztény-demokraták”, „szociál-demokraták” vagy „liberális-demokraták”. A név nem számít, a cselekedet pedig azonos mindegyiknél. „Meg kell menteni a kapitalizmust önmagától”*4—hiába mondja Kevin Rudd, Ausztrália munkáspárti miniszterelnöke. Nem fog sikerülni, s ne is sikerüljön. Egy meghaladott, kivénhedt faj pusztulását evolúciónak szokás nevezni a biológiában.... (Lovász Ádám) 1. http://www.independent.co.uk/news/uk/politics/this-is-the-worst-recession-for-over-100-years-1605367.html Váralja Szövetség © |
