Ez jó kérdés. "Globalizált" világunkban azt mondják, hogy ne gondoljunk szélesebb közösségünkre, egyáltalán más emberekre sem, csak magunkra, a saját egyedi, kicsiny és olyannyira gyenge emberi dolgainkra. Mert állítólag, a tömegmédia szerint, jó nekünk ha individualisták vagyunk, mert akkor tudjuk leginkább érvényesíteni érdekeinket. De vajon ez tényleg így van-e? Vajon tényleg fölösleges a hazát szolgálni és nemzetekben gondolkodni?

Mielőtt erre a kérdésre válaszolnánk, először le kell szögeznünk azt, hogy mit jelent maga a "nemzet" szó. Véleményem szerint a "nemzet" több népességi csoport és/vagy társadalmi réteg földrajzi és/vagy nyelvi egysége. A nemzet egy érdekvédelmi közösség. Azok tömörülnek nemzetekbe, akik saját jól felfogott érdekeiket kívánják védeni, illetve előrébb vinni. A nemzetek eredete az alulról-felfelé építkező vadászó-gyűjtögető közösségekben található. A természet kihívásaival nem tudtak volna őseink kellőképpen megbirkózni, ha nem társultak volna nagyobb csoportokba. Minden nemzet eredetileg alulról-felfelé építkező kisebb-nagyobb egységként kezdett kialakulni. A valódi közösség a közösség tagjainak az érdekét szolgálja. A történelmi folyamatok sajnos olyan állapotokat idéztek elő, hogy a közösség már az ókor óta nemcsak a csoport érdekében cselekvő értékteremtő egyedekből áll, hanem érték-elszívókból is. Különféle szükségszerűségek folytán. Van egy szűk csoport, mely élősködőként rátapadt a közösségre, és kullancs módjára szívja életerejét. Ezt hívjuk "uralkodó osztálynak" vagy, ha tetszik, "vezető rétegnek". A kapitalista globalizáció mostani fázisának a kezdete előtt ez a réteg mindig azt hangoztatta, hogy csak a "nemzet" és a "közösség" érdekében cselekszik.

A 15. század előtt ugyanis a vezetőrétegek gazdasági kényszerből kénytelenek voltak szervesen hozzákötődni a nemzettesthez. A feudális társadalmakban, illetve bármilyen földtulajdonon alapuló gazdasági rendszerben az uralkodó elit nem dobhatta el magától a szélesebb alulról-felfelé építkező nemzetközösséget. De nem is vethette alá magát azon közösség szabályainak, hanem a mellé létre kellett hoznia egy ál-közösséget, egy hivatalos nemzeteszményt, mely valamennyit kölcsönöz az ősi nemzeti hagyományokból, de ami valójában csak az uralkodó réteg hatalmának a megszilárdítását szolgálja. Óriási szakadék keletkezett a népi nemzet és a hivatalos nemzet között. Ez a folyamat addig fajult, hogy még a 19. századi Magyarországon is a végtelenül arrogáns magyar arisztokrácia tartotta magát a nemzet kizárólagos összetevőjének, fenyegetőként élve meg a nemzetközösség alulról-felfelé építkező népi és objektív felfogását. Márpedig tudjuk, hogy azoké a nemzet, akik a legtöbbet tesznek érte. Metaforával élve azoké a Vár, akik értékteremtő tevékenységükkel gondozzák a várfalakat. Nem azoké, akik értékelszívással foglalkoznak, beszéljenek akármennyit a "Hazáról". Azon tényt, hogy az értékteremtőké a nemzet, mi sem mutatja meg jobban, mint a globalizáció. Mára már nincsen szüksége a vezető rétegeknek "nemzetekre", még általuk irányított ál-nemzetközösségekre sem. A gazdasági folyamatok fölöslegessé tették a nemzet puszta létét az uralkodó réteg szempontjából nézve. Mára már csakis azoknak az érdeke a Vár fenntartása, akik benne laknak és akik eredetileg létrehozták: a nép!

Azért kell szolgálnunk a hazát, mert az szolgál minket. Ám annak a hazának azoknak a tulajdonában kell lennie, akik lakják. Ha nincsen, akkor kiszolgáltatott az értékteremtő polgárok közössége. Mire törekszik minden diktatúra? Az egyedek egymástól való elszigetelésére, az individualizálásra. Azért tűrik az igazságtalanságok a világ népei és a magyar ember különösen, mert arra van nevelve, hogy egyedként gondolkodjanak. Márpedig az ember társas lény. Nem volt példa és nem is lesz soha példa olyan társadalomra, mely csupán egyedek halmaza. "A társasságban élő ember nem önmagáé". Kölcsey Parainesisének végtelenül bölcs állítása örök igazság. Az egyed nem önmagában létezik. Közösség részeként bontakozhat ki emberi mivoltában. A különféle társadalmi rendszerek vizsgálatánál azt kell figyelembe venni, hogy mennyire tud az egyén kibontakozni. Egy atomizált, külföldi vagy hazai elitek által elnyomott nemzetközösség tagjai nem mondhatóak szabadnak, mert nem adatik meg nekik a kibontakozás, az önmagukért való létezés szabadsága. A mai társadalmi rendet sokan azért is kritizálják, mert szerintük az emberek túl sokat foglalkoznak magukkal, saját egyéni dolgaikkal, és hogy a társadalom teszi őket ilyenné. Én épp ellenkezőképpen fogalmaznék: az emberek óriási többsége nem törődik eleget saját sorsával, mert akkor felismerné saját életérdekeit és együttműködne másokkal a közösség érdekében! Ha az elnyomottak, ha a rabságban sínylődők felnőnének a történelem által nekik kiszabott feladathoz és cselekednének már végre, akkor egy pillanatig sem állhatna fenn a jelenlegi felülről-lefelé épülő világrendszer.

A globalizáció jelenlegi formája az önző kisebbséget szolgálja (nem etnikai vagy vallási kisebbség ez, mint ahogyan álnemzeti érzelmű fasiszta figyelemelterelők szerették és szeretik hangoztatni). Ez az alapvető baja. Lehetne másképp is csinálni. Az egyre fokozódó gazdasági és kulturális kapcsolatok szolgálhatnák a nemzetközösség és a helyi kultúrák továbbfejlődését is. Ha a többség éber volna, tudná érvényesíteni érdekeit. Például az Európai Parlament lehetne választott szócsöve demokratikus alapelvek szerint működő civil szervezeteknek és pártoknak, és lehetne valódi beleszólása is az Európai Uniót formáló folyamatokba. De nem. Az EP csak fagyasztott csirkék címkézésével és a cigarettázás már ötven éve ismert káros hatásaira való figyelemfelhívással foglalkozik. Ellenben nem-választott, nagyban titokban működő bizottságokra bízták Európa polgárai az új egyesült Európa gazdaságpolitikájának kidolgozását! Ezek, ezek a naiv kis emberkék lennének az önzőek, azok, kik túl sokat foglalkoznak saját magukkal?! Könyörgök, akkor a kis bárány az egyedüli önzetlen? Az építőjellegű magunkkal-törődésre van szükség világunkban. A Haza szolgálata önmagunk szolgálata. De e szent szolgálatnak nem mások ellen kell irányulnia. Az érdekvédelem nem agresszív dolog, mert az összes nemzet érdeke a békés együttműködés.

Ezt az együttműködést leginkább azok a nemzetközösségek valósíthatják meg, melyek közel állnak egymáshoz geopolitikai értelemben. Kárpát-Európa, illetve a nagyobb eurázsiai térség Nyugat Európától különálló történelmi és geopolitikai egységet alkot(na), ha a nyugati hatalmak hagynák. Magyarország és a kárpáti nemzetközösségek jövője nem a Németország felé való nyitottságban rejlik, hanem egy közös piac létrehozásában, egy Új Kárpáti Gondolat gazdasági megvalósításában rejlik. Csődbe vitte a magyar gazdaságot és recesszióba vitte a térség összes export-orientált országát a német piac összeomlása. Miért függjünk egy olyan bizonytalan helyzetű, ingatag alapokon álló országtól mint Németország? Miért is legyen német és osztrák, vagy bármilyen nyugat európai székhelyű vállalatok tulajdonában a magyar gazdaság jelentős része, amikor csak negatív kötelékek fűznek minket a hanyatló Nyugat-Európához.