Prohászka igaz szellemisége 
Írta: Lovász Ádám

Prohászka Ottokár (1858 Nyitra - 1927 Budapest)

“Az ember úr a földön a természetnek kihasználása által lesz. Keze által tartja esze a maga szolgálatában a természetet. Ha halad az ész, ha fejlik a kéz, akkor emelkedik az ember s ura lesz a természetnek. S minél nagyobb az ember e diadala, s minél általánosabb az életnek egész vonalán : annál hathatósabban csúszik a praktikus észbe s a technikus kézbe a társadalmi élet súlypontja is. A munka kezdi érezni, hogy hiszen mindezt a gazdagságot, pompát, kényelmet ő szolgáltatja; érzi, hogy mindezt az ész s a kéz teremti; azért aztán követeli is, hogy ez általa teremtett világban ő maga s ne a kiváltság, ne a tunyaság vagy a pénzcsinálás henye mestersége érvényesüljön. Ekkép a társadalmi alakulás egén a munka csillaga kel föl s emelkedik vezető szerepre s a munkának befolyása és súlya szerint alakul át a társadalom.” [1]

A fenti sorokat nem holmi marxista szerző írta az 1950-es évek Magyarországán, hanem a magyar kereszténységnek egyik legnagyobb alakja. Prohászka Ottokár, 1903-ban a Magyar Sion nevű katolikus lapban írt a munka és az egyház viszonyáról. Hogy mennyire nagy személyiség is volt Prohászka, azt egyértelműen bizonyítja az elnyomottakhoz és a lakosság óriási többségét kitevő, munkából élőkhöz való viszonya. Mint igaz keresztény, sosem használta fel a keresztény hitet a kiváltságosak uralmának az igazolására, mint ahogyan annyi más “keresztény” tette Európában a századok során. A középkorban a földbirtokos arisztokrácia a jobbágyok földi poklát a jövőbeni lehetséges mennybemenetellel igyekezte kárpótolni. A tizenkilencedik század folyamán a tőkés rétegek nyúltak hozzá a kereszténységhez, mint ideológiai fegyverhez, a munkásmozgalmak ellen. Így Magyarországon is a dualizmus korában és később. Túl sok esetben a kereszténységet felhasználták elitek saját kiváltságaik védelmében, mondván, hogy “Isten akarata” hogy a gazdag gazdag és a szegény szegény maradjon.

Márpedig Prohászka élesen elutasította ezt a féle cinikus, tányérnyaló magatartást.  

“A szentírásnak az a szava : «töltsetek be a földet és hajtsátok azt birodalmatok alá  és uralkodjatok a tenger halain és az égi madarakon és minden állatokon, melyek mozognak a földön» (Mózes I. 1, 28.), a kultúrának első paragrafusa, magának az Istennek gondolata. Az Isten gondolata az, hogy az ember ür legyen a földön, s nem troglodita; azt akarja, hogy uralkodjék s hajtsa birodalma alá a földet s a természeti erőket, s e lenyűgözött erőkön építse föl kultúréletét a földön. Ugyanez a kultúrföladat sürgeti, hogy a javakat necsak néhányan élvezzék, hanem hogy azokból minél többnek jusson Mindezen az evangélium nem változtatott semmit; s épen azért e természetes fejlődést az evangéliummal megakasztani nem szabad. Az bűn és  hazugság volna.” [2] 

Világosan belátta, hogy az emberi társadalom folyton átalakulóban van, és hogy nem lehet leragadni a már kialakult létállapotoknál. Ez a keresztény teológia álláspontjából (is) következik, mely szerint a Lét maga a Jó, és a minél kiteljesedettebb Lét egyenlő a Jó győzelmével. [3] De sosem tűzte ki célul Isten Országának földi megvalósítását! Az igazságosabb társadalmi rendszer létrehozása a Földön Prohászkánál mintegy előképe csupán a halál utáni örök életnek. A kettő kiegészíti egymást, és szoros összefüggésben van. Mondanivalója éppen ezért örökérvényű. Mert annak dacára, hogy száz évvel ezelőtt írt, az igazságos társadalom még nem valósult meg. Sőt, a társadalmi különbségek nemzetközileg évtizedek óta csak növekednek. Annak dacára, hogy manapság a politikai demokrácia inkább a szabály, semmint a kivétel, az értékteremtő emberek még mindig nem igazán saját maguk urai. Prohászka haladáselmélete nem áll meg a “polgári szabadságjogok” kivívásával, hanem a szellemileg és gazdaságilag szabad egyének szabad közösségeiben látja a fejlődés következő szakaszát. Ezért sem utasítja el a Francia Forradalmat, de nem tartja elégségesnek sem, mert a régi zsarnokságok helyett újak jöttek létre: 

“A XVIII. század rémes forradalma a világ színpadára léptette a polgári szabadságot követelő embert, kiemelte őt akkori lekötöttségének békóiból s megosztotta vele az uralkodó rétegeknek politikai és gazdasági szabadságát. Ez a darab szabadság tovább érleltette a világot; mint ahogy a napsugár kifejleszti a csirát s az illatos aromát: úgy fejlesztette ki a gazdasági szabadság az individualizmus erőit; de naggyá növesztette ugyanakkor a gazdasági szabadságból és garázdálkodásból származó hátrányokat, úgyhogy most ezek a társadalom nyakára nőtt hátrányok, melyek mint milliók fájdalmai és jajai jelentkeznek, kényszerítik ismét a társadalmat új lépések megtételére, új alakulások és intézmények megteremtésére.” [4] 

Sajnos manapság sokan, pártállástól függetlenül, félreértelmezik Prohászka Ottokár munkásságának lényegét. Prohászkát tisztán “keresztény konzervatívnak” vagy “polgárinak” nevezni épp oly nevetséges, mint “rasszistának” vagy “antiszemitának” bélyegezni. Prohászka egyik sem volt: Prohászka keresztény-szociális beállítottságú volt. Mindenek előtt keresztény volt, mert Isten nélkül az ember nem élhet, de szociális nézetei haladók voltak, mert a fennálló viszonyok túlhaladását tekintette az egyetemes Jó egyik megnyilvánulásának. Az igaz keresztény ember csakis a valódi fejlődés mellett dönthet ha hű akar maradni meggyőződéseihez. Prohászka az 1919-es Tanácsköztársaságot végül elutasította, nem azért, mert jónak tartotta a létező társadalmi viszonyokat, hanem mert belátta, hogy a bolsevikok nem képviselik azt a változást melyre igazán szüksége van az emberiségnek. Ők ugyanis nem vették figyelembe a szellemi dimenziót, Istennek, de még a modern pszichológiának is, a figyelmen kívül hagyása folytán. [5]

A mai világban sajnos egyelőre inkább a “tunyaság és pénzcsinálás henye mestersége” érvényesül, semmint a becsületes kutatás vagy értékteremtés. A társadalom tetőfokán azok állnak, akik a pénz ide-oda tologatásával foglalkoznak. Még nem jött el az a világ, ahol a tudósok, a mindennél értékesebb tudományos kutatómunkát végzők keresik a legtöbb pénzt. Még nem jött el az a világ, ahol az emberek szabadon gondolkodhatnak, külső manipulációtól mentesen. A fogyasztást serkentő különféle módszerek, köztük a pszichológiai elemeket tartalmazó reklámok a gördülékenyebb értékesítés mellett az uralkodó elit által létrehozott és/vagy felkapott életformák terjesztését is szolgálják. Ezt a kulturális diktatúrát kiválóan ábrázolja Erika Hníková cseh rendező Ženy pro měny (A szépség vására) című dokumentumfilmje, különösen abban a jelentben, amikor a rendező a cseh Cosmopolitan szerkesztőasszonyát faggatja arról, hogy “Ön mit gondol arról, hogy Önök egyféle negatív irányba képesek befolyásolni olvasóikat?” (A válasz: “Ez provokatív kérdés. Ne provokáljon. Én nem válaszolok az ilyen kérdésekre”).

De mindennek ellenére törekednünk kell arra, hogy jöjjön el az a jobb világ, melyről Prohászka írt oly reménységgel és optimizmussal. A Magyar Sionban 1902 és 1903 között megjelent írásai “A diadalmas világnézet” címen lettek kiadva, és talán ekképpen jellemezhetjük leginkább Prohászka Ottokár munkásságát élete végéig. Az új mindig győz a régi felett. A Jó mindig hatalmasabb, mint a Rossz. Maga a létezés Isten jóakaratából nem hullik vissza a semmiségbe. Nem szabad sosem elfelejtenünk, hogy pusztán azon tény, hogy létezünk, már magában hatalmas kozmikus győzelem a gonosz felett, mert könnyen előfordulhatott volna, hogy a körülmények látszólagos véletlene folytán sosem alakul ki az ember. Mégis kialakult a legfejlettebb lény, mely képes az elvont gondolkodásra és Isten szemlélésére.

© Lovász Ádám 
 
 

HIVATKOZÁSOK

[1] Prohászka Összes Munkái (A diadalmas világnézet), Szent István Társulat, Budapest, 1927, V. köt, 242 old.

[2] u.o., 241 old.

[3] Lásd erről Aquinói szent tamás “A teológia foglalata” c. művét!

[4] PŐM V. köt., 240 old.

[5] Maga Lenin is felismerte ezt a problémát élete legvégén több írásban. Például a “Jobbat Kevesebbel, de Jobbat” című írásában, mely a Pravdában jelent meg 1923 március 4-én:

“Milyen elemeink vannak ezen apparátus felépítéséhez (a szocialista államapparátus - L.Á.)? (….) Először is, a munkások, akik a szocializmus küzdelmében vannak elfoglalva. Ezek az elemek nem eléggé műveltek. Szeretnének építeni nekünk egy jobb apparátust, de nem tudják, hogyan kell. Olyat nem tudnak építeni. Ők még nem fejlesztették ki azt a féle kultúrát ami szükséges ehhez; márpedig a kultúra az, amire szükség van. Semmit sem fogunk tudni elérni azzal, ha elsiettetjük a dolgokat….” Lenin’s Collected Works, 2nd English Edition, Progress Publishers, Moscow, 1965, 33. köt, 489 old..