Küldetésed van!

Mostani írásomban a magyar fiatalsághoz intézek néhány gondolatot. Az ifjúsághoz, amely minden társadalomban a megújulást, a lehetséges jövőt jelenti. „Hazánk reménye” – ahogy az egyik Váralja-tag fogalmazott valamikor. Bizony, ez így van, a jövő mindig a fiatalokban rejlik. Olyan ez, mint egy tükör: ha megnézed egy országnak a fiataljait, akkor mintha az ország jövőjébe néznél. Sajnos az ebben a tükörben látottak nem adnak okot a bizakodásra.

A magyar ifjúság általánosan rossz helyzetbe jutott, és ezzel a jelenséggel mostanra már a legtöbben egyetértenek. A probléma nagyon összetett és nagyon mélyen szánt. Összességében van egy erkölcsi és egy minőségi romlás. Az erkölcsi romlásról úgy gondolom, nem kell sokat beszélnem. Nyilván mindenki tudja, mire, mikre gondolok ez alatt. A lényeg nem is az, hogy különbséget tegyünk a drogozás, a dohányzás és mondjuk a súlyos ittasság között, amelyek mind gyakoriak a fiatalok körében, hanem az okokat kell megkeresnünk.

A rendszerváltás után a magyar fiatalok életvitele gyökeresen megváltozott. És ez már összefügg a minőségbeli változással is. Addig a fiatalok egészen más szellemben nőttek fel. Ma minden ideológiát legyőzött a fogyasztói társadalom: ma minden a pénzről szól. A megélhetéstől kezdve a legkülönfélébb dolgokon át karácsonyig bezárólag. Ez a világrend abban érdekelt, hogy a társadalom atomizálódjon: vagyis elemeire essen szét. Szűnjenek meg az eredeti közösségek, a nemzetek, a vallások, helyettük minden ember legyen egy egyveleg része – hiszen az ilyen massza könnyen irányítható.

Sajnos, ennek az új, kialakulóban levő világrendnek a legnagyobb kárvallottja az ifjúság. Az ösztöneiket kielégítő tömegek sodrába szinte észrevétlenül kerülnek bele, ahonnan általában már nem jutnak ki. Hiszen „más is így csinálja”, „ez a trendi”. És közben nem fog az eszükbe jutni, hogy a 21. század legnagyobb kihívása: embernek maradni. Akiben esetleg megfogalmazódik az esetleges helyes út, az előbb-utóbb falakba ütközik, és feladja, mondván: „nem akarok ciki lenni”.

Ma a fiatalságon eluralkodott az öncélúság. Ez a rossz hajlam sajnos az ifjúság egy részének életét A-tól Z-ig áthatja. A fiatalok közül sokan ma öncélúan szórakoznak: a lényeg nem a boldogság, a pihenés, a kikapcsolódás, hanem a vágyak kielégítése. A főáramú média mintegy elülteti ezeket a bogarakat a fiatalokban, és a fogyasztásban érdekelt szórakozó ipar nyilván messzemenően kiszolgálja az új generáció élvezeti igényeit. Korábban a szórakozás kikapcsolódás volt – ma a szórakozás maga a cél. A fiatalok egy része másra sem gondol, mint a szórakozásra. Reggeltől estig a semmittevéssel foglalkozik, nem lát célokat maga előtt. Így a szórakozásnak sincs értelme! Következésképpen az ilyen ember boldog sem lehet, s a boldogság hiánya a fiatalokat egy nehezen visszafordítható lejtőpályára állítja. A dráma végkifejlete pedig nem más, mint egy félresikeredett társadalom.

Jó példa lehet erre a Váralja Szövetség Szent Margit Gimnáziumban megrendezett kulturális rendezvénye, amelyet 2009 januárjában tartottunk. Noha minden diák kapott meghívást, az egyébként igen sikeres rendezvényre csak néhányan jöttek el a margitosok közül. Akkor úgy látszott, a fiatalokat nem fogja meg egy kulturális est. Talán ez még csak érthető is. A Váralja Szövetség 2009 decemberében szervezett egy tipikus ifjúsági programot, egy karácsonyi túrát. A dátumot az iskolaszünethez igazítottuk, még igazi karácsonyi időnk is volt. Ennek ellenére a Szent Margit Gimnáziumból egyetlen a Váralja Szövetségtől független diák sem jött el.

Ez jól példázza azt, hogy a jövő generációja többségében nem közösség-központú. Az emberekből, és főleg a fiatalokból hiányzik a közösség iránti odaadás, hiányzanak a közös célok. Az ifjúságnak pedig rendkívül fontos szerepe lenne a jövőben. Ma még nagyon kevés fiatal ismeri fel, hogy küldetése van. Talán soha nem volt akkora szükség az egymás iránti odafigyelésre és törődésre, a közjóért való hajlandóságra, mint most. Az elmúlt korok ugyanis rendkívüli felelősséget helyeztek a vállunkra.

Hol van ma már 56 szellemisége? Amikor fiatalok tömegei harcoltak egy különb jövendőért! Vajon el tudnánk-e képzelni mindezt a mostani társadalmunkban? Sajnos, még nem értük el azt a boldog állapotot, hogy a társadalom mérlege pozitív legyen. De ha nem tesszük meg az első lépést, akkor ne várjunk arra, hogy valaha jobb életkörülmények között élhessünk. Magyarország mindaddig nem lép ki a válságból, amíg mi magunk ki nem lendítjük onnan.

Zárószóként azt is leírom, hogy hosszútávon mindenképpen megéri céltudatos életet élni. Szerencsére mindkét életformával sikerült találkoznom. Megnyugtatásképpen: a környezetemben egyértelműen azok a kiegyensúlyozott, boldog életű emberek, akiknek vannak céljaik és van hitük.

A kortársak és a jövő generáció joggal várja el minden fiataltól, hogy a kijáró pihenés és szórakozás mellett a saját sorsára is szenteljen némi figyelmet. Ideillik a kérdés: vajon örülni fognak-e unokáink egy végtelenül szeretethiányos, önző, karrierista társadalomnak?

(Ha valakit ez a kérdés nem érdekel, akkor hiányos az emberi méltósága.)

A cikk a Szent Margit Gimnázium Margit Újság c. iskolaújságja számára készült.