Újabban a tubesi NATO-lokátor telepítése borzolja a magyar közélet kedélyeit. Magyarország egyik legszebb táján, egyik legcsodálatosabb történelmi városunk, Pécs fölött emelkedő hegyek egyikén, a 611 méteres Tubesen, ha minden a tervek szerint halad, unokáink egy NATO-radart fognak látni.

Kétség nem fér hozzá, egy természetvédelmi szempontból igen értékes területről van szó, ahol a természet a beruházással járó logisztikai tevékenységeket nyilvánvalóan megérezné. Természetesen az ott élő védett élőlényeken túl a hegynek eszmei értéke is van, a pécsiek életében a sok emléknek köszönhetően egy jelkép-szerepet tölt be. Ez sem utolsó sorban fontos szempont! Ráadásul az építmény esztétikai megjelenése sem lenne ínyére a lakosságnak. De egy lokátor önmagában nem szennyezi a környezetet, nem korlátozza érdemben az élővilágot. És természetesen, a radar sugárzásáról szóló légből kapott rémtörténeteket semmilyen kutatás nem igazolta.

Kívülállóként azt is mondhatnám, valóban, az objektum megvalósulása nem jár pótolhatatlan áldozatokkal. De a leglényegesebb szempontot elfelejtettük! Egy olyan szempontot, amiről sajnos csak ritkán esik szó.

Egy katonai objektumról lévén szó, érdemes eljátszadozni a gondolattal, a lokátor puszta jelenségével. A radart a NATO telepíti, az elsősorban az amerikaiak érdekeit szolgáló világhadsereg – azzal a burkolt céllal, hogy a fegyverkező Oroszországgal tartsák a lépést. (A Balkán ellenőrzésére alkalmasabb területek is vannak.) Köztudott, hazánk a nyugati és a keleti blokk között, az ütközőzónában található – ez a geopolitikai helyzet értelemszerűen nagy felelősséget helyez politikusaink vállára. A lokátor NATO-felőli öncélúságát semmi se mutatja jobban, minthogy annak megépítését elsősorban az amerikaiak szorgalmazzák, a beruházáshoz hazánknak semmilyen érdeke nem fűződik. Köztudottan Oroszország és az Egyesült Államok katonai téren még mindig versenyez egymással. Gondolok itt a rakétapajzsra, vagy éppen Dél-Oszétia megszállására. A nemzetközi helyzet feszült!

Ezek ismeretében kijelenthetjük, hogy a pécsi lokátor megépülése vagy meg nem épülése nemzetstratégiai kérdés. Oroszország világszínvonalú rakétaállománya méltán hívja fel a nyugati pólus figyelmét (és aggodalmát). Ugyanakkor ne feledjük, hogy egy Magyarországon épülő lokátor – katonai objektum lévén – fontos katonai célpont lehet.

Azt hiszem, abban mindenki egyetért, hogy Magyarországnak semmi érdeke nem származna egy újabb világháborúból, különösen, ha az egyszerűen letörölné a térképről. Nem, ebből nem kérünk!

Természetesen a helyzet túlmutat Pécsen. Magyarország NATO-szerepvállalása mindaddig fontos cél, amíg a béke fenntartása a cél. De az idő mintha nem ezt igazolná! A magyar katonák a magyar adófizetők pénzén külföldi hadműveletekben vesznek részt. Noha Irak megszállásában a magyar honvédség is közreműködött, az onnan induló kőolajszállítmányokból nem kaptunk. Más államok és népek leigázása, erőszakos kényszerítése szembemegy a modern, szabad felfogással. Nekünk nem szabad, hogy ez legyen a harcunk. Nekünk a békéért kell küzdenünk!

A pécsi esetnek az a tanulsága, hogy valódi érdekérvényesítő magyar államra van szükség. Egy felelős jövőstratégia megkívánja a külpolitikával való ennél nagyságrendekkel aktívabb foglalkozást. Sőt! Egy egészen más hozzáállást.

Összegzésképpen, Magyarországon minden ember érdeke, hogy a pécsi lokátor – és vele a pécsiek és rajtuk kívül egyre több ember, többek közt az én rémálmom – ne valósuljon meg. A magyar kormánynak tárgyalnia kell a NATO-val a radar ügyében. Világossá kell tenni: hazánk pacifista politikát folytat, törekszik a világ békességére, a boldog békeidők megtartására. Amennyiben a NATO nem tágít, bizonyos esetben javasolt a velük kötött szerződésünk módosítása.

A cikk megjelent a Népszabadság 2010. január 7-i számában. Az újság >A "hálás" utókornak< címmel hozta le az írást, a kiemelt mondatok nem kerültek bele az újságba.