|
Kiadványaink
|
Értékítélet a Belváros "mássága" felett
Egyféle bosszús szomorúság – ez az, ami az V. kerületben járva az ottani nagy felújítások kapcsán ennek a cikknek a megírására késztetett. Írásom középpontjában egy nagyon szomorú eset áll, amit szemléltetve rá szeretnék mutatni az értékvédelem terén mutatkozó politikai akarat és alázat teljes hiányára. Lépten-nyomon, utcáról utcára haladva a történelmi városban az emberben egyre inkább felerősödik az elkeseredettség és a szomorúság. Mindenki megállapíthatta: Budapest V. kerületére a főáramú és a kevésbé főáramú média is a politikai sikersztorik eleven példájaként tekint. A fideszes városvezetés kollektív sikeréhez persze az is erősen hozzájárul, hogy Rogán Antal a szocialista Steiner Pállal együttműködve és bizonyos értelemben összefonódva tervezi meg a Belváros projektjeit. Az egyetértés és az összefogás elvileg szép dolog, de lássuk be: igen ritka a politikában, főleg ha két értékrendjében és mindenben ennyire ellentétes erőről van szó. Éppen ebből az okból néha kicsit gyanús is a túlságos harmónia. Ahogy az is kicsit különös, hogy egyetlen botrányról és egyetlen elhibázott döntésről sem hallhatunk. Csupán azt olvassuk, hogy a Belváros épül-szépül… Érdemesnek találtam kicsit alaposabban körülnézni ebben a sikernegyedben! Amint néhány romos házra tekintünk, rögtön feltűnik, hogy akárcsak a főváros más részeiben, itt is lenne még mit fejleszteni. Mégis az emberben egészen más érzések alakulnak ki, mint egy erzsébetvárosi séta során. Mert igen, valami szembetűnő, ami máshol nincs. Itt ebben a városrészben tényleg történnek dolgok! Számos közterületet felújítottak vagy felújítanak, sok épületet renoválnak és sok építkezést is láthatunk. A probléma csak az, hogy ezek a fejlesztések nem felelnek meg Kazinczy Ferenc nagyszerű gondolatának, miszerint: "Jót s jól." A politikai korrektség Rubiconját ezennel ünnepélyesen átlépve kísérletet teszek a Belváros kritikus szemlélésére és az értékítéletre. Teszem ezt annak ellenére, hogy még sohasem voltam városvezető, még sohasem szembesültem ezzel a munkakörrel és a velejáró feladatokkal, nem nagyon ismerem a kerületben lakók véleményét, sőt még csak nem is lakom a kerületben. Mégis úgy gondolom, mint felelős választópolgár, kötelességem, hogy a magyar kultúra és szellemiség epicentrumában történő eseményekkel foglalkozzak, és a történésekre reagáljak. Különösen annak a felháborodásnak a tudatában, amit magamban érzek, gondoltam úgy, hogy tollat ragadok. Felújították az ötödik kerület főutcáját és néhány mellékutcáját. Új díszköves burkolatot kapott számos sétálóutca, ültettek fákat, egyszóval megújultak a közterületek. Ezzel nincs is semmi probléma: ez elvárható. Igen, egy normális városban elvárható, hogy az adófizetők pénzéből időről időre felújítsák a közterületeket is. A probléma azzal a neoliberális, minden alázattól és értékvédő tudattól mentes felfogással van, ami a kivitelezés során érvényesült – rányomva bélyegét a magyar kulturális epicentrumra. Ezúttal a Belvárosunk „más” lett – a szó rossz értelmében, ugyanis nem egy újabb színnel gazdagodott, hanem történelmi kisugárzásából veszített. A felújítás során ugyanis teljesen posztmodern, a régi városképpel nagy kontrasztban álló vaskandelábereket és a szocreálra emlékeztető padokat helyeztek el az emberek általános felháborodására. A szemetesek és az egyéb köztéri tárgyak hasonlóképpen egy teljesen más, idegen stílust honosítanak meg a történelmi városban. Az européer vágyaktól túlfűtött és atlantista szerelmi lázban égő városvezetők, befolyásosak és mások céljai itt még nem értek véget: a modernitás és az idegen szellem ránk erőszakolása a közterületeken az utcanevek megmásításához vezetett. Nem értem, miért jó az, ha a Petőfi Sándor utcát Fő utcának hívjuk? Amikor úgyis van már egy Fő utca a budai belvárosban. Talán Petőfivel van a baj? Mi lehet valakinek a baja az egyik legnagyobb költőnkkel? Csak nem az, hogy népi-nemzeti volt? De a hab a tortán a Deák Ferenc utcából lett Fashion Street (értsd: divat utca). Ez nem más, mint provokáció: szégyen és gyalázat, hogy a Haza Bölcséről elnevezett utcából "szentélyt" kreálnak a globalizáció megalázkodó kiszolgálói a "mammon istenének". A történet itt nem ér még véget. A magyar történelmi kontextus, ami a Belvároson végigvonul, a mai napig fennáll: negyven év kommunizmus és húsz év liberális városvezetés (vagyis katasztrófa) után is ezekben az utcákban többnyire a régi épületek dominálnak. Talán már sokaknak nem megdöbbentő a történet folytatása: műemlékek lebontásai vannak napirenden.
Az ötödik kerület kezdeményezi három régi épület elbontását, függetlenül attól, hogy itt a városvezetés elvileg „konzervatív”, illetve, hogy ezek az épületek védettek. „Az épületek műszaki állapota erősen megromlott”, „Elvesztette eredeti funkcióját”, valamint „Az épület nem rendelkezik értékekkel” – állítják a bontásban és nyilván valami új építésében érdekelt városvezetők. Állítják mindezt a legkisebb szemérmesség, a legkisebb történelmi emlékek iránti alázat nélkül. Ez az emberek átverése és merénylet a történelem ellen, ami számomra egyszerűen nem tolerálható. A házakból már kiköltöztették a lakókat, a bontások heteken belül indulnak, aztán jönnek az újabb üvegpaloták. Egy „más”, ízléstelen és méltatlan Belváros szellemében. Az ötödik kerületben ez a borzalom zajlik. De nem csak ott. Ugyanez történt nagyon sok helyen, akárcsak a Hunvald György vezette Erzsébetvárosban a műemléki épületekkel, azzal a különbséggel, hogy ott nem fejlesztettek semmit, a befolyt pénzeket egyszerűen ellopták. A főváros túlélte a második világháború bombatámadásait, túlélt negyven év bolsevizmust. Húsz év vadliberalizmus után megállapíthatjuk: a legtöbb műemlék és építészeti érték elvesztését és megsemmisülését ennek a sötét és végzetes korszaknak köszönhetjük. Ez utóbbiban nincs is semmi meglepő. Legalábbis engem nem lep meg ez a hozzáállás egy, a városát csődbe juttató vezetés láttán. De azért az igencsak lebilincselő, hogy más, elvileg keresztény-nemzeti-polgári értékrendű városvezetők egyébként igen prosperáló és gazdaságilag sikeres városrészeikben ugyanebben a szellemben járnak el. Nagyon sokak számára elfogadhatatlan az, amit az ötödik kerület megenged magának. A kollektív műemlék- és történelempusztítást nem tudjuk tolerálni. S teszik mindezt fejlesztés és felújítás címszava alatt, a jövő szellemében. A bolsevista szlogen úgy látszik a mai napig köztünk él: „A MÚLTAT VÉGKÉPP ELTÖRÖLNI.” Hát nem hagyjuk, kedves liberális bolsevista barátaim! Kazinczy Ferenc szavait üzenve: "Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted,/Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot." Váralja Szövetség © |
