|
Kiadványaink
|
Depressziós magyarok
Korunkban igen sokat hallunk depressziós emberekről, ami kiváltképpen érinti a magyarokat. De hogyan is lehetne pontosan meghatározni ezt a jelenséget? Ez mára már egy igen tág és divatos fogalommá vált. Többféle formája létezik, és különböző mértékben nyilvánul meg az emberekben. A pár napos búskomor hangulatot is szokás rövid depresszióként értelmezni. Vannak súlyosabb, hosszabban tartó esetek, amikor ezzel együtt testi fájdalmak is jelentkeznek, és gyógyszeres kezelésre lehet szükség. Ha valóban kezelni akarjuk a problémát, akármilyen mértékben is van jelen, először az okait kell felkutatnunk. A hiba nem feltétlenül bennünk keresendő, hanem elsősorban abban a hamis képben, amit a világ sugároz felénk. Az egyik ilyen tényező, hogy egyre jobban nőnek az elvárások az emberekkel szemben, az élet minden területén. Világunkat számos helyen a versenyszellem, a mértéktelenség és az önmegvalósítás célja uralja. Ebből adódóan az ember könnyen túlértékeli magát az adott helyzetben és olyasmiket vár el, amiket nem tud teljesíteni. Másik ok - jegyzi meg könyvében Anselm Grün - hogy a szenvedést a köztudatban nem tudják úgy elfogadni, mint az élet velejáróját. Ezért mindannyian menekülünk tőle, még ha szomorúak is vagyunk, ezt igyekezzük palástolni mások előtt. Pedig nincs olyan ember, akinek életében ne lennének mélypontok, ne lennének gondok, melyek olykor borússá teszik napjait. A világ viszont azt sugározza kifelé, hogy mindig csak örülni és mosolyogni kell, és amikor valaki lehangolt, akkor gyorsan túl kell lépni rajta. Ha viszont ezt a folyamatot siettetni akarjuk, akkor könnyen oda jutunk, hogy a végén nem veszünk a problémáról tudomást, tudat alá helyezzük és csak még mélyebb lesz depressziónk. Mindenkinek idő kell, hogy feldolgozza életében felmerülő megpróbáltatásokat. Nincs jó eredménye annak, amikor az univerzum külső függvényét tesszük boldogulásunk alapjává. Ugyanis, a világ nem olyan, mint amilyennek látszani akar. Az megint csak hiba - a mai kor gőgjéből fakadóan - amikor azt a hamis tudatod akarják belénk ültetni, hogy mindent meg lehet oldani emberileg. De valahol lelkünk legmélyén tudjuk, hogy ez nem így van. Ha egy közeli hozzátartozónk meghal, amikor valaki betegségben szenved vagy szegénységben, sokszor nem elég a megoldásához emberi tudomány, mert a problémák ezen túlmutatnak. Hiába járunk pszichológushoz, kérünk tanácsot másoktól, megyünk jógázni vagy jósnőhöz, nem változik utána semmi. Legtöbbször érezzük, hogy saját személyes gondjainkat más nem tudja megoldani, ezért a belső boldogságot és lelki nyugalmat kell megtalálni. A depresszió kezelésénél könnyen előfordulhat, hogy rossz helyen keressük a megoldást. Az önámítás nem vezet sehova, amikor azt gondoljuk ez és ez nekem jár, ezért meg akarom szerezni. Ellenben fontos, hogy egy transzcendens szférába kapaszkodjunk, ott keressünk kárpótlást és vigasztalást. Ez az emberi képességeket meghaladó szellemi erő csak a vallásokban van jelen és figyelmeztet arra, hogy nem mi vagyunk a világ közepe. Ebben az esetben elfogadjuk, hogy létezik egy mélyebb, magasabb rendű, spirituális valóság; a kereszténységben Isten, akibe mindig kapaszkodhatunk, aki kitágítja látókörünket, túlmutat világunkon és életünkön. Amikor sikerül túllépni a levertségen, nem biztos, hogy utána egyből optimisták leszünk. Viszont ha valaki pesszimista, nem jelenti, hogy depressziós. A hangulatváltozás még nem baj. Lehet, hogy valaki külsőleg szomorúnak tűnik, de legbelül valahol mégis boldog, mert elégedettségének oka nem a külvilágban keresendő. De ugyanakkor mutatkozhat valaki vidámnak, ám legbelül mégis boldogtalan. A látszat sokszor csal. A búskomor hangulaton való felülemelkedés első lépéseként fontos vállalni önmagunkat mások előtt, még akkor is, ha nem vagyunk sikeresek az élet színterein és nincs látható eredménye erőfeszítéseinknek, hiszen ez sokszor nem rajtunk múlik. Az ember haláláig nem lezárult, hanem állandó alakulásban levő, tökéletesedhető spirituális lény. Fontos a helyes önismeretre és a holisztikus személetre törekednünk, amely felülről a lényeget akarja mindig átlátni. Persze az önbecsülésünket is meg kell őrizni, ami belső értékeink és méltóságunk tudatos felvállalásában mutatkozik meg. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy világunkban a jó és a rossz dinamikusan váltakozik és nem szabad egy hamis, önámító fantáziavilágot kreálni magunknak, ami az igazságot és a valódi emberi értékeket eltakarja előlünk. Ugyanakkor sokat panaszkodni nem helyénvaló, mert akkor átesünk a ló másik oldalára. Minden rosszban lehet valami jó hosszú távon. Ezt csak akkor fedezhetjük fel, ha a spirituális valósághoz erősebb a kötődésünk, mint a materiálishoz és távlatokban gondolkodunk. Váralja Szövetség © |
