|
Kiadványaink
|
Trianon és nemzetiség
Amikor Nagy-Magyarország kerül szóba vagy egy múlt évszázados régi térképet pillantunk meg hazánkról, észrevehető, hogy különbözőképpen reagálnak rá az emberek. Egyeseket közömbösen érint, van, akiből indulatokat szül, másokból szomorú emlékeket hoz elő, megint másoknak a dicsőséges régi korok jutnak eszükbe, amikor még büszkeség volt magyarnak lenni. Az egységes nemzeti identitástudatot ma már nem mondhatjuk magunkénak. De hol az igazság és hogyan kéne reagálnunk, amikor egy Nagy-Magyarországot ábrázoló jelenséget vagy egy Trianon emlékművet pillantunk meg valahol? Ilyen kérdésekre nem lehet történelmünk mélyreható ismerete nélkül válaszolni, ami igen gyakran hiányos még most is az emberekben. Mindez a több mint negyven éves kommunista diktatúra következménye, melynek az volt az egyik fő célja, hogy a hazaszeretetet kiirtsa a magyarságból és szolgalelkű néppé tegye hazánkat. Ennek a törekvésnek, szomorú tény, de elmondható, hogy részben meg is lett az eredménye. Trianonról, erről a nagy történelmi megrázkódtatásról, még csak beszélni sem lehetett. Az elferdített igazság még ma is sok olyan emberben él, aki a kommunista rendszer szülötte. Ugyanakkor felvetődik a kérdés, hogy korunkban honnan érdemes tájékozódnunk, ha valóban az igazságot akarjuk megismerni? Ha erre választ akarunk kapni, fontos ismerni néhány tényt Magyarországon, ami a rendszerváltással kapcsolatos, még mielőtt néhány véleményt meghallgatnánk. A kommunizmust kiszolgáló politikai és média elit nagyobb része átmentette hatalmát a demokráciára, bármifajta megvonás hiányában megengedték, hogy ugyanúgy tevékenykedhessenek és hatást gyakoroljanak a társadalom tagjaira. Még ma is olykor olyan embereket engednek megszólaltatni különböző média adókon keresztül Trianon kapcsán, akiknek történelem ismerete hiányos vagy szándékosan elferdítik az igazságot. Ha tiszta vizet akarunk önteni a pohárba, a múlt eseményeit fel kell elevenítenünk. Amikor a gyakran emlegetett „elnyomás” vádja kerül szóba, mely a soknemzetiségű hazánkat illeti, érdemes feltenni a kérdést, hogy vajon ez kiket is érintett. Ugyanis a népeket elnyomó hatalom évszázadokig a Habsburg Birodalom volt, a magyarság ugyanúgy elnyomást szenvedett, ahogy a velünk együtt élő más anyanyelvűek is. Ez a kiszolgáltatottság minden téren megtapasztalható volt a törökök kiűzése után, érintette a politikai, katonai, pénzügyi, de még a kulturális függést is az Osztrák-dinasztiától. Noha látszólag a magyarságnak delegációja volt Bécsben egyes kérdésekben, akaratát kisebbsége tudatában nem érvényesíthette. Amikor egyesek azt akarják tudatlanságból hazánk nyakába varrni, hogy elnyomták a különböző népeket és nem engedték kultúrájuk fejlődését és nyelvük szabad gyakorlását, akkor érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy 1844-ig a Habsburg Birodalom akaratából a latin nyelv volt a hivatalos egész hazánk területén és az iskolákban. A magyarság ugyanúgy nem tudott művelődni és ez ellen küzdöttek sokáig a reformkorban. Amikor pedig az 1848-as forradalomra került sor és kivívtuk egy rövid időre az oly régen várt függetlenséget, hazánk Európában elsőként mutatott példát a toleranciából és testvériségből, a nemzetiségeknek ugyanúgy szabad választójogot biztosított és felszabadította őket a jobbágyság alól. Az Osztrák-Magyar Monarchia korában kultúrájukat szabadon gyakorolhatták, saját nyelvüket használhatták még a felsőbb hivatalokban is, egyesületeket, társulatokat alapíthattak és az alkotmányos kereteken belül szólásszabadsággal bírtak. Másrészről a magyarok nem igáztak le egyetlen olyan államot se más népek közül, mely létezett volna a Magyar Királyság megalakulása előtt. A nemzetiségek hazánk határain belül jelentek meg, a törökök pusztítása és elnyomása idején és főleg utána sokasodott meg számuk. Szeretik azt is figyelmen kívül hagyni, hogy az osztrák-magyar kiegyezést követően a gazdaságilag és kulturálisan felvirágzó dualizmus korszaka alatt 3 milliós asszimiláció következett be, vagyis ennyien vallották magukat büszkén magyarnak, noha más származásúak voltak. Népünkhöz való tartozás tudata főként a németek körében volt kiemelkedő, de más nemzetiségeknél is egyre jobban megjelent. Ha Közép-Kelet Európa múltját meg szeretnénk ismerni, sajnos a határainkkal szomszédos népek történelemírásának hitelességére nem lehet támaszkodni. Az igazságot csak elferdítve elevenítik fel, kis dolgokra kihegyezve, a valódi, átfogó tényeket elhallgatva. Erre előszeretettel támaszkodhatott a múlt században a kommunista rendszer. Kicsit érthető, ha egy nemzet nem nagy múltú, akkor történelmét magának kell ,,megkreálnia”. De súlyos hiba, ha ezt úgy teszi, hogy közben az igazság sérelmet szenved. Trianon létrejöttével ugyanis jogos sérelmek érték a magyarságot, ami főként a népszavazás elmaradása volt a határmegállapításoknál. Ezért a veszteség és igazságtalanság érzése, a balszerencsésesen bekövetkezett eseményeket is mind felülmúlják. A határok meghatározásánál az ellenséges, háborúból győztesen kikerült hatalom azt vette figyelembe, hogyan lehet teljesen tönkretenni és gazdaságilag ellehetetleníteni a magyarság jövőjét. Főként az akkori francia politika törekvése volt ez az elképzelés, hogy meggyengítse a Közép-Európai államokat és megosztottá tegye őket. Népszavazásra még a Felvidéken sem került sor, noha teljes alsó harmadában a magyar lakosság a 80%-ot meghaladta. Az akkori külföldi értelmiségek élesen kritizálták a Párizs környéki békekötéseket, Desbons francia publicista is így nyilatkozott: ,,A béketárgyalásokon a tudatlanság, a lelkiismeretlenség és az elfogultság uralkodott.” Sokan tudták, hogy e feltételek megszabásánál egyedül a bosszúszomj diktál a vesztes országokkal szemben. Többen, bár hiába, arra is felhívták a figyelmet, hogy ez nem béke, csak fegyverszünet, és ezzel egy újabb háború magvát ültetik el, ami be is következett a második világháború kitörésével. Figyelemre méltó és említendő tény viszont, hogy a hazánkban élő német lakosok hűsége más nemzetiségekkel szemben többször megmutatkozott történelmünk során. Amikor az első világháború után a román hadi csapatok előre törtek és a Tiszáig akarták kitolni határukat, az erdélyi német szászok próbálták megvédeni hazánkat. De más hadszíntéren is támadások voltak. Végül, fegyveres harcok árán és valami véletlen szerencse folytán csak Sopronban kerülhetett sor népszavazásra, hogy Ausztriához vagy hazánkhoz akarnak-e tartozni. A többségében német lakosságú város szíve a magyarsághoz húzott, ezért méltán kapta meg a ,,hűség városa” címet. Amikor pedig a második világháború után az oroszok a német lakosságot erőszakkal kitelepítették, a magyar himnuszt énekelték el búcsúzóul a vagonoknál. Ez az összetartozás kifejezése volt, noha megvolt saját nyelvük és kultúrájuk, amit szabadon gyakorolhattak. De ha messzebbre akarjuk visszavezetni a történelmet, ugyanez a hűség volt tapasztalható már az 1848-as szabadságharc idején, az aradi vértanúk között három német anyanyelvű mártír és számos más katona is volt, akik a magyarok oldalán az Osztrák-dinasztia ellen harcoltak. Az első világháború kitörésének idején a nemzetiségi pártok vezetői a parlamentben mind a hűségükről biztosították a magyar kormányt, majd a háború végén olyan mértékű magyarság szétzúzását célzó követelésekkel és történelmünket meghamisító adatokkal pártoltak át a győztes hatalmakhoz, ami elől még azok is vonakodtak, hazánkat jobban ismerve. A Monarchia ott hibázott, hogy nem mérte fel kellő időben ezeket a veszélyeket és nem tudta, hogyan kezelje. Ugyanakkor példátlan magatartás volt, amikor Trianon után a szomszédos népek azt a célt tűzték ki, hogy határon túli magyarságnak teljesen elvágják szálait az anyaországtól, szétszórják, és kulturális életét megbénítsák, amire nem volt ellenkező példa a dualizmus idején. Több nyilvános helyen még a magyar beszédet is megtiltották. A békekötés után az újonnan megalakult Csehszlovákiában első lépések között volt, hogy átalakítsák a közigazgatást, hogy minél kevesebb százaléknyi legyen a magyarok aránya az egyes területeken. Azt akarták belesulykolni az ott élő határon túli testvéreinkbe, hogy ne legyen jó érzés felvállalni identitásukat, ezért olyan intézkedéseket hoztak, hogy az legyen kedvező társadalmi helyzetben, aki szlovák származásúnak anyakönyvezteti magát. Ebben ekkor az a félelem is közrejátszott, hogy a jogtalanul elcsatolt magyar területek később, ha valódi igazságszolgáltatásra kerülne sor, visszakerülhetnének népszavazással. Itt nem csak egyszerűen arról van szó, hogy más, hazánkban élő népek külön akartak válni és önálló államot alapítani. Ha ki akarjuk mondani nyíltan; akkor magyar ellenszenvről, tudatlanságról és irigységről beszélhetünk, mely elhomályosítja az értelmet és ami állandó indulatokat szül a nemzetiségek körében. A megpróbáltatások ellenére a határon túli magyarok példamutató módon, még ma is méltósággal őrzik identitásukat. A médiának és a politikai rétegnek egy része, amikor Trianon kerül szóba, a szomszédos népek előtt akar tetszelegni. Csakhogy nem kell, hogy tetsszen nekik, amikor kimondjuk nyíltan, hogy ez a békefeltétel igazságtalan volt. Tudatlanság, balhiedelem és rosszakarat; ha egyszerre hatnak, igen káros tevékenységeket fejthetnek ki egy nemzet számára. Tönkretenni valamit könnyű, megjavítani és begyógyítani a sebeket már annál nehezebb. Még ma is vannak a kommunista diktatúra idején felnőtt és sajnos kellő ismeret hiányában megnyilatkozó személyek, akik a trianoni békét úgy emlegetik, mint a szomszédos népek felszabadulását az ,,elnyomás alól” és nem mint a magyarságot ért legnagyobb történelmi tragédiát. Az ilyen magyar embernek nem csak történelemtudása hiányos, de még hazaszeretetben is van mit fejlődnie. Váralja Szövetség © |
