|
Kiadványaink
|
Az
IMF tevékenységéről
“Az IMF ötödik hitelrészletének lehívásához kapcsolódó szakértői jelentés szerint fontos előrehaladás történt a hitelprogram alapvető céljainak megvalósításában, így a költségvetés fenntarthatósága és a pénzügyi stabilitás alátámasztása terén a hitelkeret tavaly novemberi jóváhagyása óta. Ugyanakkor a kormánynak készen kell állnia további intézkedések megtételére, hogy hangsúlyozza elkötelezettségét a költségvetés fenntarthatósága mellett. (…)
Az IMF szakértői
úgy látják: a kormányzati kiadásokat tartósan csökkentették
anélkül, hogy gazdasági zsugorodás súlyosbodjon. Teret nyitva az
óvatos kamatcsökkentési politikának, az említett intézkedések
lehetővé tették Magyarország számára, hogy teljes egészében
kihasználhassa a globális pénzügyi feltételekben végbemenő
stabilizálódást. A jelentés szerint a folytatódó költségvetési
konszolidáció és a szilárd külső pénzügyi feltételek további
óvatos kamatcsökkentésekre adnak lehetőséget. A fenti sorok a tavalyi év novemberéből valók. Akkor már lehetett tudni, hogy a 2009-ben még “jó úton haladó” Magyarország GDP növekedése körülbelül 6-7 %-os mínusz lesz (végül -6,7%-os volt a recesszió, negatív rekord Közép Európában, amit csak az ír és a balti “éltanulók” előztek meg még nagyobb visszaeséssel). Amikor a fenti sorok íródtak, már lehetett tudni, hogy 1993 óta a legmagasabb munkanélküliséggel fog tartós ideig szembenézni meggyötört Hazánk. Ez adhat ízelítőt arról, mennyire tartja szem előtt a Nemzetközi Valutaalap országunk érdekeit. A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund) 1944-ben jött létre eredetileg abból a célból, hogy Európa újraépítésében és a nemzetközi pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzésében segédkezzen. Alapításától fogva a tagországok hozzájárulásaik arányában részsesedtek a szavazati jogokból. Tehát a mai napig is az Egyesült Államoknak, Nyugat Európának és Japánnak van a legtöbb beleszólása az IMF tevékenységébe. Bár némiképp puhult a fenti hatalmi szerkezet (ma már legalább van szavazati joga a nagyobb Harmadik Világi hatalmaknak), a felállás még mindig ugyanaz. A második feladat értelmezése mindig is nehézséget okozott az IMF-szakértők számára. Már az 1950-es évek elején folyamatosan előírta az IMF a hitelezett országok számára a bércsökkentéseket. Minden egyes kiadáscsökkentő ostor az egyszerű, munkából élő embereken csattant, és ez az IMF-nek ez a tulajdonsága immár hatvan éve változatlan. Szó sem esik soha a nagytőkések hasznáról vagy a centrum-országok kereskedelmi politikájáról. Például most az IMF legújabb, Kelet Európáról szóló tanulmánya [2] nem tesz említést arról a jelenségről, hogy Németország kereskedelmi többlete a Kelet és Dél Európai gazdaságok kereskedelmi hiánya miatt lehetséges! Arról sem igen olvashatunk a kiadványban, hogy a stabilabb gazdaságokban magasabb a hazai tulajdon aránya, mint a külföldi tőkeáramlásoknak kitett, kiemelkedően külföldi tulajdonban lévő csodaországok. A legstabilabb kelet európai gazdaság, csodák csodájára, Lengyelország volt, amely nem véletlenül, jelentős és fizetőképes belső piaccal rendelkezik. Talán felmerült-e az IMF szakértői számára, hogy voltaképpen a belső piac hiánya lehet a lényeg? Nem! A tanulmány szerzői szerint “a szoros fiskális politika mérsékelheti a bérek növekedését. Egy idő után (ki tudja mikor-L.Á.), a bérek majd utolérik a nyugat európai bérszintet. De ha a bérnövekedés együtt jár a termelékenység növekedésével, nem lesz feltétlenül a versenyképesség rovására és a befektetőket sem fogja elriasztani.” A bérnövekedést, és annálfogva a felzárkózást, elkerülendő rossznak tartják. Az IMF gondolatmenete szerint állami eszközökkel meg kell akadályozni a kelet európai országok felzárkózását. Mármint, ha létezne. Tudhatja akárki, hogy a GDP-növekedés nem járt együtt számottevő lakossági életszinvonal emelkedéssel. A lakossági fogyasztás látványos bővülése csak az eladósodottság robbanás-szerű növekedésével volt lehetséges. A termelékenység növekedése a kulcsa mindennek, és ebben nem is tévednek a szakértők: a termelékenységnek mindig gyorsabban kell nőnie, mint a béreknek. Ez a kapitalizmus fő célkitűzése. A profitok csak és kizárólag akkor növekedhetnek. Baj csak azzal van, hogy a kereslet annálfogva lasabban nő, mint a termelés! Ezen ellentmondást persze nem ismerik fel az IMF-nél, mert az IMF a gazdagok pártján áll. A neoliberális gazdaságpolitika a gazdagok, és különösen a centrum országok gazdagainak a céljait szolgálja. Az Orbán-kormány fellépett a bankok ellen, és ez volt fő “bűne”. De mit is jelent a “szótfogadás”? A szótfogadás nem jelent egyebet, mint Magyarország tönkretételét. Már számos nemzet bomlott szét IMF megszorítások hatására. Két példát hadd idézzek fel. Nem jutna eszébe az embernek az ‘IMF’ szó mikor Szomáliát és Jugoszláviát emlegetik. Leginkább a véres polgárháború és a civilizált körülmények megszűnésére gondolna az ember. De az IMF-et is nyugodtan hozzáadhatjuk a listához. Igen, mert ami közös mindkét összeomlott ország esetében, az az, hogy mindkettő átment megszorítási programokon. Ismerjük meg egy kicsit, miből is állt az IMF receptje a két, eleinte enyhe költségvetési problémákkal küzdő országnak. “Azonkívül, hogy a nemzetközi árupiacokon rossz lehetőségekkel kellett szembesülnie, Szomáliának azokkal a hátrányokkal is meg kellett mérkőznie melyek velejárói az olyan nemzetközi pénzügyi intézmények beavatkozásainak, mint az IMF és a Világbank, valamint az államadósság súlyával. Negatív folio fizetési mérleg (…), alacsony termelés, és magas népességnövekedés arra késztette a szomáli kormányt, hogy külső forrásokat vegyen igénybe. Az IMF és a Világbank cserébe kemény feltételeket szabott meg. Az első Strukturális Kiigazítási Program 1981-ben lett meghirdetve. Az egyezmény részeként a rezsim eltörölte az olasz tőke előtti korlátozásokat a banán-termesztésben(…) Amint a liberalizáció némi növekedést hozott egy stagnáló iparágban, Abdi Samatar a következőket írta: <<A mostani fellendülés haszonélvezői leginkább az illetékes olasz nemzetközi befektető, a közel-keleti és olasz importőr országok…és az ültetvénytulajdonosok.>> (…) Szomália gazdasági válságának más következményei között találhatjuk a rendkívül magas inflációt (évi 500 és 800% között), a közszolgáltatások leépülését (különösen az oktatás színvonalának csökkenését), valamint a gyorsan növekvő munkanélküliséget.” [3] Ismerős mozzanatok, nem? Enyhébb formában ugyan, de a magyarok is megismerhették az ilyen, megszorításokkal együtt járó jelenségeket. Talán nem véletlen, hogy az erőszak olyan helyeken tör ki leginkább, ahol gazdálkodást már lehetetlen folytatni. Számos magyar társadalomtudós figyelmeztetettt már Kelet-Magyarország robbanásközeli helyzetéről, ami hosszabb távon a Magyar Köztársaság felbomlásához vezethet. Az adottságok megvannak. Például a jelentős fejlődésbeli különbségek egyes térségek között. ahogyan Jugoszlávia esetében is ez volt az egyik fő oka a felbomlásnak. No meg az IMF “építőjellegűnek” aligha mondható tevékenysége: “1989 őszén, a berlini fal lebontása előtt, a jugoszláv miniszterelnök, Ante Markovics Washingtonba utazott hogy George Bush-al találkozzon és tárgyaljon egy újabb pénzügyi segélycsomag részleteiről. A segítségért cserében Jugoszlávia elfogadott még szélesebb gazdasági reformokat, beleértve egy új, leértékelt fizetőeszköz létrehozását, egy második bérfagyasztást, éles csökkentéseket az állami költségvetésben és minden, alkalmazotti-menedzsment alatt álló cég bezárását.” [4] Nem meglepő módon, az infláció az egekbe szökött a jugoszláv dinar leértékelése miatt. 1990-ben az infláció 2700%-os volt, [5] ami jól érezteti az intézkedések hatását. De más statisztikák is jól szolgálják a kárfelmérést: A “sokk terápia” 1990 januárjában kezdődött. Annak ellenére hogy az infláció eleve számottevően csökkentette a kereseteket, az IMF elrendelte a fizetések befagyasztását az 1989 novemberi szintjeiken. Az árak továbbra is emelkedtek, miközben a fizetések reálértéke 41 százalékkal esett vissza 1990 első hat hónapjában (…) 1989-ben, a hivatalos adatok szerint 248 vállalat lett felszámolva és 89.400 munkás kirúgva. 1990 első kilenc hónapjában, az IMF-program elfogadása után közvetlenül, további 889 vállalat zárta be kapúit, 525.000 emberrel megnövelve az állástalanok számát (…) 614.000 fizikai alkalmazott vált munkanélkülivé (a 2,7 millió fős teljes ipari munkaerőbő). A LEGTÖBB CSŐDBEMENT VÁLLALKOZÁS SZERBIÁBAN, BOSZNIÁBAN, MACEDÓNIÁBAN ÉS KOSZOVÓBAN TALÁLHATÓ. (saját kiemeléseim) [6]. Mellesleg nem jártak hosszabb távú sikerrel sem az intézkedések, mert a hatalmas gazdasági visszaesés mellett Jugoszlávia megmaradt részein az infláció évi 313 MILLIÓ százalékra ugrott 1994 folyamán, ami 2008-ig több évtizedes világrekordnak számított (az 1946-os Magyarország mögött; ebben is csúcstartók vagyunk!) [7] Vagy talán mégis sikeresek voltak? Ha úgy vesszük, hogy az Európai Unió terjeszkedése szempontjából előnyösebb, ha a kelet-európai térség megosztott és gyenge, akkor könnyen lehet hogy kifejezetten célkitűzése volt az IMF-nek Jugoszlávia szétverése. Ez különösen aggályos kérdéseket vet fel a huszonegyedik századi magyar államisággal kapcsolatosan. Mert a dolgok lényege valahol itt keresendő: az IMF fellép minden olyan rendszerrel szemben, ami központosít…a nagyobb, nemzetközi központosítás érdekében. Csökkenteni kívánja az állam szerepét a gazdaságban, hogy nemzetközi szereplők vehessék át az ellenőrzést. Magyarország sem kivétel. Ennek érdekében képes addig a pontig erőltetni a megszorításokat és a lakossági kereslet élénkülését meggátolni (ne feledjék, ez az IMF bevallott célkitűzése), míg az eleve etnikai és társadalmi problémákkal küzdő “segélyezett államok” meg nem szűnnek létezni, mint államok. Ennélfogva nemcsak a banki különadót nézik rossz szemmel az IMF-nél, hanem minden bizonnyal a nemzeti kohéziót erősíteni hivatott “Nemzeti Együttműködés Rendszerét”. A fidesz központosító politikája nem értelmezhető másként, mint Magyarország fokozatos szétválására adott válasz. A globalizáció szükségszerűen megnöveli az elmaradott és a fejlett régiók közötti különbségeket a szabad tőkeáramlás révén, amit csak állami beavatkozással lehet(ne) korrigálni. Nem volna kívánatos eredmény, ha Magyarország Jugoszlávia nyomdokaiba lépne.
HIVATKOZÁSOK [1] http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/imf-jo-iranyba-tart-magyarorszag-300669 [2] http://www.imf.org/external/pubs/ft/survey/so/2010/CAR081010A.htm [3] Lyons, Terrence és Samatar, Ahmed I. (1995): Somalia: State Collapse, Multilateral Intervention, and Strategies for Political Reconstruction. Brookings Occasional Papers. (Brookings Institution. USA, Washington DC.) 16-17 old. [4] http://globalresearch.ca/index.php?context=va&aid=370 [5] http://www.theodora.com/wfb/1990/rankings/inflation_rate_pct_1.html [6] Lásd 4-es jegyzet! [7] Hanke, Steve és Kwok, Alex K.F. (2009): On the Measurement of Zimbabwe’s Inflation. Cato Journal, Vol. 29, No. 2., 356 old., 2. táblázat
© Lovász Ádám Váralja Szövetség © |
