Kolozsi Béla:

A polgári lakosság elleni háborús bűnöktől zeng manapság a média, arról hirdetnek verdiktet a világ talárosai. Egyébiránt dicséretes módon teszik. Olyannyira intenzív az ítélkezés nemes szenvedélye ez ügyben, hogy még a Hágai Bíróság székhely-országára is sor került: ez évben bűnösnek mondatott ki és köteleztetett fájdalomdíj megfizetésére sok-sok évtized után Hollandia - katonáinak indonézek elleni, a hajdani Holland Hátsó-indiai Szigetvilágban elkövetett martalóckodásai, gyilkosságai okán.

Aktuális-e és ha igen, úgy sor kerül-e a lakosság terrorizálása mindeddig legpusztítóbb aktusainak, a Hirosima- és Nagaszaki-beli atombombázásnak háborús bűnként kezelésére is? Nem visszás-e a szigor a Balkánon és már a Németalföldön is, ugyanakkor az ügyet kerülgető, tapintatoskodó értékelés a japán városok lakosságának pusztítását illetően?

Sokáig tartotta magát egy ügyesnek tűnő, bár eléggé cinikusan „matematizáló” ideológia ez ügyben. Ennek az ideológiának érvanyaga veszett el mára – e miatt szorul felülvizsgálatra eme háborús „esemény” páros. Szólt pedig  így az ideológia:” igen, tényleg szörnyű, de nem volt más választás: inkább haljon meg majd kétszázezer ember a két városban, mintsem milliónyi nagyságrendű, a tovább folyó háborúban, hiszen a hadakozás befejezése annak a japán államnak a fennmaradása egyébként is pokoli kockázatot jelentett volna”. Folytatva: „hogyan élhetett volna együtt a Szabad Világ egy ilyen vad hatalommal teljes térdre kényszerítse nélkül, nyilván elkerülhetetlen lett volna a konfrontálódás és talán olyan időben, amikor a fennmaradó militáris Japán is rendelkezett volna már magfegyverekkel?”

Az emberek többsége szívesen hagyta abba itt a mérlegelést, hiszen eszébe jutott, hogy Japán nélkül is egy atomfegyverekkel rendelkező zsarnoki szörnyállammal, Sztálinnal és a Szovjetunióval koegzisztál, és ha Japánnal kapcsolatban az érvelők kimondják a majdani összeütközés lehetőségét, sőt szükségszerűségét, akkor nyilvánvalóan feltételezhető ez a szovjetről is – jobb nem gondolni rá, jobb elfogadni a különben is kicsit azért humánuskodóan megértő érvelést: így kellett lennie, ne forszírozzuk, borítsa be a jótékony feledés.

Igen ám, de ma már világos és újragondolást igénylő, hogy a Szovjetunióval sem bizonyult elkerülhetetlennek a nukleáris összeütközés, bebizonyosodott, hogy ügyes külpolitikával még véreskezű zsarnoki hatalommal szemben is lehet úgy manőverezni, hogy végül ne kerüljön sor apokaliptikus kifejletre.

Miért ne történhetett volna mindez hasonlóan Japán esetében is?  Különösen, hogy utóbbi addigra már szövetséges nélkül maradt! Avagy ha a jövendő ellenséget akarta Amerika megijeszteni, miért ne választhatott volna nyilvánvalóan nem polgári, hanem katonai nukleáris csapás helyszínt, akár a tengereken, haditengerészeti célpontot?

Ami üröm a szovjetveszély múlásának örömében: talán avagy éppen valószínű is, hogy Japánnal is járható lett volna ez az út; így mégsem volt indokolt az a rettenetes passió, amit az elpusztított városoknak kellett végigjárniuk! Talán nem kellett volna gyermekek tízezreinek is meghalnia. Talán valamiképpen erről a szörnyűségről is számot kell egyszer adni!

Mint tudvalévő és ez esetben is igaz:  a szembenézés hozza meg a katarzist, a megkövetés a feloldozást..

Meg reményeink szerint a háborúk bűneinek visszaszorulását is. No meg a hitelesebb és kevésbé hipokrita történelemszemléletet, északatlanti politikai közösségen belüli önszemléletet.

[Vissza a lap tetejére]

Váralja Szövetség ©